Amit az utánpótlás sportolók szüleinek tudniuk kell a sport utáni életről

Mióta része a sport a gyermeke életének? És talán nem is csak az életük része, hanem a létezésük középpontjában?

Nekem versenyúszóként ez így volt. Minden az életemben, a középiskolától a főiskolán át egészen addig, amikor már teljes munkaidőben edzettem, hogy kvalifikáljam magam és versenyezzek az olimpiai játékokon, a sport körül forgott. Voltak céljaim, és semmi sem állhatott az útjukba.

Aztán ez az élet véget ért.

Mire elvégeztem az egyetemet, olimpikon, a Michigani Egyetem kétszeres csapatkapitánya, többszörös Big Ten-bajnok, többszörös All American és NCAA-ezüstérmes voltam. Izgatottan vártam életem következő fejezetét. Feltételeztem, hogy megtalálom az új szenvedélyemet és sikeres leszek. A sportból való kilépésem messze nem az általam elképzeltek szerint alakult.

Az utánpótlás sportolók gyakran hasonló körforgáson mennek keresztül az elkötelezettség és az elvárások miatt. Ők egy összetartó csoport. Intenzíven és folyamatosan edzenek, csapattársakkal és barátokkal lógnak együtt, akiknek ugyanazok a céljaik. Mindannyian ugyanazokat a ruhákat viselik, amelyeket a csapatuk logója díszíti. Életük az iskola, a házi feladat, az edzések, a versenyzés, a sérülések kezelése és a szükséges feltöltődés szorosan beosztott rutinja, amely a gyakran már kiskoruktól kezdve táplált remények és álmok köré épül. Ez azt jelenti, hogy gyakran elsősorban a sportolói lét szemüvegén keresztül tekintenek magukra.

A valóság azonban az, hogy az utánpótlás sportolók többsége – még a tehetségesek is – nem jut be egy felnőtt csapatba. Mi történik tehát velük, amikor ez a sportra összpontosító élet hirtelen véget ér? Nem kell olimpikonnak vagy profi játékosnak lenni ahhoz, hogy átmenjünk a sport utáni átmenet küzdelmein. Minden intenzív, rutinszerű életet élő sportoló átél némi veszteséget, amikor szembesül azzal, hogy meg kell teremtenie egy olyan életet, amelynek középpontjában nem a sport áll.

Hogyan lehet átállni a versenysport utáni életre

Legyen tisztában a kihívásokkal, amelyeket a tizenéves sportolója a felnőtt életre való átmenet során átélhet, és álljon készen arra, hogy változtasson a saját viselkedésén.

Emlékeztesd őket, hogy nem hősből nullára mennek át!

A lelátón ülő közönség éljenzése, egy gratuláló SMS egy barátjától, egy szülő, aki dicsekszik az eredményeivel, képek a médiában, sőt, napi visszajelzés az edzőtől vagy a csapattársaktól – ez csak néhány módja annak, hogy a sportoló gyermeke elismerésben részesüljön. De ez a külső elismerés csak arra összpontosít, amit a tinédzsered tesz, nem pedig arra, hogy ki ő maga.

Ha ez a sportélet eltűnik, akkor az elismerésnek ez a bizonyos forrása is megszűnik. Továbbá, ha a tinédzsered a sportot nem túl jó eredménnyel hagyja abba, úgy érezheti, hogy cserbenhagyta önmagát és a támogatóit. Itt az ideje, hogy elbeszélgessen velük arról, hogy mi a különbség a korábbi eredményeik és aközött, akik ők maguk: egy egész ember, aki a sportban való részvétel révén olyan értékes tulajdonságokat fejlesztett ki, mint az elkötelezettség, az együttműködés, a koncentráció, a rugalmasság és az önfegyelem. Amikor azt látod, hogy ezeket a tulajdonságokat az új életükben is használják, segíthetsz nekik azzal, hogy ezt szóban elismered, mint teljesítményt.

Bátorítsa őket, hogy vállaljanak felelősséget

Bár gyermeke a sport révén számos pozitív tulajdonságot épít fel, a döntéseiket az irányítja, hogy hogyan épül fel körülöttük az életük, ami csökkenti a rossz döntés lehetőségét – és a vele járó következményeket. A szülők, az edzők és a versenynaptárak által irányított, szabályozott életet éltek. Amikor a tizenévesek felnőttek lesznek, senki sem irányítja a döntéseiket vagy a rutinjukat, ami korábban magában foglalta a napi edzéseken való részvétel elvárását is.

Felnőttként dönthetnek úgy, hogy egész éjjel kimaradnak, és a következmény lehet, hogy kihagynak egy órát pl. az egyetemen. De ez semmi ahhoz képest, hogy egy edző fenyegetőzik, aki esetleg ezért megbüntetné őket. Most van itt az ideje, hogy ne ütemezzék be mások a tevékenységeiket, vagy ne hozzák meg helyettük a döntéseiket. Ez kihívás lesz, mivel a tizenéves sportolók hozzászoktak ahhoz, hogy megmondják nekik, mit csináljanak. Bátorítsd őket, hogy hozzanak pozitív döntéseket az alvási időbeosztásuk, étrendjük, edzésprogramjuk és szabadidejük tekintetében. Itt a lehetőség, hogy ösztönözze őket arra, hogy magukévá tegyék az új időbeosztásukat.

Tegye prioritássá a mentális egészséget

Sajnos, bár a szülők szeretnék megvédeni a tizenéveseket a szomorúságtól és a bántásoktól, nem tudjuk. Életük jelentős része a múltba tolódik. Egy veszteséget élnek át. Ennek a váltásnak, küzdelemnek a jelei fizikailag, mentálisan és szociálisan is megnyilvánulhatnak.

Gyermeke úgy érezheti, hogy segítség nélkül is képes megbirkózni a kevésbé szabályozott, sportmentes életre való átállás kihívásával – vagy úgy érezheti, hogy csak ki kell bírnia. Legyen tudatában annak, hogy ez mekkora változás számára. Tartsa nyitva a kommunikációs csatornákikat, és ha aggódik, beszéljen szakmai tanácsadóval, pszichológussal.

Gyermeke a sportolással hihetetlen rugalmasságra tett szert, és ez egész életében jó szolgálatot fog tenni neki. Tudassa vele, hogy Ön mindig ott van mellette, és higgyen abban, hogy képes pozitív döntéseket hozni, amikor továbblép az életében.

Forrás: Melinda Harrison, PCC, OLY, egykori olimpiai úszó, hivatásos ICF PCC szintű vezetői coach.