Mi is egy utánpótlásedző feladata, merül fel a kérdés szinte minden szakmai továbbképzőn. Rövid vagy hosszú távú sikert kell elérni, illetve mi számít sikernek ebben a szakmában? Rövid, kétéves edzői „pályafutásom” során fogalmazódott meg bennem ez a kérdés. Véleményem szerint ezt nem lehet sportáganként különválasztani, ugyanaz az utánpótlásedző célja a kosárlabdában és az atlétikában is. […]
A labdarúgás szakmában évtizedekkel ezelőtt kétfajta edzőt ismertünk:, utánpótlásedző vagy a felnőtteknél dolgozó edző.
Szedlmayer Ildikó vagyok, edző. Sportpályafutásomat a VASAS úszóóvodájában kezdtem, aztán a Bp. Spartacus úszószakosztályában versenyeztem Kiss László akkor még kísérletező, és kíméletet nem ismerő kezei alatt, 13 évig. Rövid kitérő a búvárúszás és a háromtusa irányába, majd egy hosszabb, 5 éves vízilabdás időszak következett, ami talán így, hogy szinte felnőtt korban kezdtem, mélyebb nyomokat hagyott […]
A “gyorsuló idő” adta emberi életmódváltozások, a gyermekek, az utánpótláskorú sportolók napirendjének életcélokhoz igazodó növekvő időigényű átalakulása, a sport fejlődése, benne a győzelemhez szükséges edzés- és versenyterhelés fokozatos emelkedése már az 1960-es évektől, új felkészítési koncepciók, sportolóvá nevelési utak kigondolására, új tudományosan megalapozott kutatások szervezésére kényszerítette a sportfelkészítést, a sporttudományt. Több nehézség kezdte zavarni az addig […]
A sport kedvező hatása gyermekkorban nem vitatott, ennek ellenére számos veszélyt rejt magában, ha az életkorból adódó speciális szempontokat figyelmen kívül hagyjuk. Az utánpótlassport edzéstervezésnél döntő szempont a sportolók képességeinek, életkorának, nemének és biológiai fejlettségének figyelembevétele. Ehhez azonban feltétlenül szükséges a gyermek- és serdülőkor anatómiai, élettani és pszichés sajátosságainak mélyreható ismerete. Anatómiai, élettani, pszichés vonatkozások […]
Tippek utánpótlás korú sportolók számára. Ismerd meg a számodra megfelelő versenyállapotot, tanulj az izgalomról! Vannak egyéni különbségek – van, aki teljesen nyugodt verseny előtt, van, aki izgul, van, aki aggódik és vannak, akik rosszul is vannak. Ez nem jelent semmit, csak másként” pörgünk fel” a versenyekre. Tudjuk, hogy nem kellemesek az izgulás tünetei, de sokszor […]
Kövess minket itt is, ott is!