Betöltés

Mit keresel?

Aktív fiatalok Slider Sportszülők Sporttudomány

Nevelünk, vagy gépeket gyártunk? Értékátadás az utánpótlásedző munkájában

Megoszt

Mi is egy utánpótlásedző feladata, merül fel a kérdés szinte minden szakmai továbbképzőn. Rövid vagy hosszú távú sikert kell elérni, illetve mi számít sikernek ebben a szakmában?

Rövid, kétéves edzői „pályafutásom” során fogalmazódott meg bennem ez a kérdés. Véleményem szerint ezt nem lehet sportáganként különválasztani, ugyanaz az utánpótlásedző célja a kosárlabdában és az atlétikában is. Élsportolókat nevelni. Az előbb említett dilemmán kívül felmerül még egy kérdéskör ebben a szakmában, mégpedig az élsport és egészség kérdése. Utánpótlásedző létünkre is sikereket akarunk elérni. De mit tekinthetünk sikernek?

Csatlakozzon a SPORTSZÜLŐK Facebook csoportunkhoz!

2010-ben 230 ezer, 2014-ben 330 ezer utánpótláskorú sportoló volt hazánkban, és Simicskó (2014-es) előadása alapján 2018-ra országszerte félmilliós tömegbázis kialakítása volt a cél. Hazánk utánpótlássportja elérte a kívánt „tömegbázis növelést” – jelentette ki Dr. Szabó Tünde (2017), melynek egyik oka a TAO intézmény bevezetése, hisz így a sportba áramló támogatás legnagyobb részét az utánpótlássport kapta meg, így jobb körülményeket képes nyújtani, mint korábban. Minél nagyobb bázissal rendelkezik az adott klub, annál könnyebben tud profi játékost termelni, hisz a sportban is él a „nagy számok törvényének” elve.

Kinek a feladata „bevonzani” a fiatalokat a csapatokhoz, majd kihozni belőlük a maximumot? Több stratégiát is lehet látni: toborzás, nyílt napok tartása, szórólapos megkeresés, nyílt edzések megtekintése. Roberts & Treasure (1992), Kasuba (2018) tanulmányait olvasva bátran jelentem ki, hogy nekünk, edzőknek az egyik legfontosabb feladatunk a sportolók megszerzése és megtartása, hisz a fiatalok még nem kapnak fizetést, így a felnőtt élsportolókkal ellentétben ez nem lehet motiváció számukra. A következő kérdés, hogy a gyermeket vagy a szülőt kell meggyőzni, 10–12 éves sportolók esetében még nagy a szülői ráhatás a gyermekekre. Ráadásul az utánpótlássportot övező közeg még inkább kidomborítja ezt.

„Hivatásos sportoló az a versenyző, aki jövedelemszerzési céllal foglalkozásszerűen folytat sporttevékenységet. Minden más versenyző amatőr sportolónak minősül.” A fent olvasható definíció a 2004-es sporttörvényből való, és jól mutatja meg, hogy milyen teljesítményorientált környezetben kell dolgoznia egy utánpótlásedzőnek. Az ő feladata, hogy felkészítse sportolóit a hivatásos sportoló életére, illetve szakmailag is ki kell hoznia játékosaiból a maximumot. Sokan sportoltatok gyermekkorotokban, így ti is tudjátok, hogy nem a mozgás szeretetért kezdünk el edzésre járni. Bizony a következő Michael Jordanek, Lebron Jamesek, Cristiano Ronaldók akartunk lenni. A játékosok részéről is érkezik a nyomás az edzők vállára, sőt több esetben szülői oldalról is jelentkezik ez a fajta „kényszer”, miszerint a gyermekből legyen professzionális sportoló. Ez a teljesítményorientált közeg nagyon megnehezíti az edzők munkáját, hisz gyors, rövid távú eredményeket várnak el tőlük!

Világszerte ez jól látható jelenség, egy jó utánpótlásedző attól válik még jobbá, ha ezeket a helyzeteket jól tudja kezelni. Ám hazánkban a TAO intézménye rengeteg lehetőséget, eszközöket ad az utánpótlássportnak, viszont újabb terhet rak a szakmában dolgozók vállára. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára így értékeli a Társasági Adót: „Az államtitkár szerint a jelenlegi TAO-támogatás a magyar sportfejlesztés egyik sikertörténete. Bevezetése óta a látvány-csapatsportágakban 260 ezerről 350 ezerre emelkedett az igazolt versenyzők száma, a növekedés elsősorban az utánpótláskorúaknál jelentős. Továbbá háromszáz új sportingatlan épült, és csaknem ötszáz megújult. Emelkedett a sportszervezeteknél és az ágazatban dolgozó szakemberek száma.”  A Társasági Adó támogatás megváltoztatta a magyar sportéletet és, hogy pontos képet adjak, miért hat ki az edzők tevékenységére be kell, mutassam azt: „A TAO-támogatással a társasági adót fizető cégek bizonyos szervezeteket, vagy célok megvalósulását támogathatják úgy, hogy közben még anyagi előnyük is keletkezik a támogatás nyújtásából. Leegyszerűsítve: a cégek kevesebb társasági adót fizetnek az államnak, amely összeg így a támogatott szervezethez kerül, amely azt bizonyos célok megvalósulása érdekében felhasználja.”  A cégek a fent említett támogatásokat kiemelt sportágakban tevékenykedő sportszervezeteknek is felajánlhatják. Mire lehet felhasználni ezeket a milliós felajánlásokat? Az MLSZ (2018-as) szabályzata szerint:

  • Utánpótlás-nevelési feladatokra;
  • A személyi jellegű ráfordításokra (ide nem értve a sportolók támogatását);
  • Tárgyi eszköz beruházásra, felújításra;
  • A sportrendezvények biztonságáról szóló külön jogszabályban meghatározott biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésre;
  • Képzéssel összefüggő feladatokra

A tételek megvizsgálása során kiderül, hogy a legtöbb „támogatást” az utánpótlásjátékosok, utánpótlásedző szakemberek kapják. A másik – csapatonként, akadémiánkét változó – kérdés, hogy milyen értékelési rendszer alapján kapják meg az edzők a fent említett lehetőségeket. Az utánpótlásbajnoki címek, vagy a kinevelt élsportolók, esetleg a sportolni vágyó egészséges életmódra nevelt sportfogyasztók száma alapján? A legtöbb esetben sajnos a legelső eset áll fent, ami azzal jár, hogy az edzők rövid távon gondolkodnak, így nagyon keveset foglalkoznak a játékosaik nevelésével, lelkivilágával. Kasuba (2018) pont erre hívta fel a figyelmet, hogy a „a jó utánpótlásedző – sportoló kapcsolat a legfontosabb része a sikernek”.

Előny – Hátrány

  • Jobb körülmények – „TAO-függés”
  • Tisztább szerződések – Nincs üzleti alapú működésre való törekvés
  • Fejlődő adminisztráció – Létesítménybérek növekedése
  • Fejlődő jogalkalmazás – Szponzorációcsökkenés
  • UP-tömegesítés – Még nagyobb nyomás az edzőkön
  • UP-edzők fejlesztése – Mi számít sikernek az UP-ban?

Vajon hogy lehet kialakítani egy ilyen teljesítményorientált közegben egy jó utánpótlásedző – sportoló kapcsolatot? Milyen eszközei lehetnek az edzőknek? A cikk írása során több – a közelmúlt edző-játékos kapcsolattal foglalkozó Varga (2018) és Kasuba (2018) – tudományos cikket olvastam, amik némileg ellentmondanak egymásnak. Előbbi tanulmány populációja azt sugallja, hogy az edzők már nem is tartják fontosnak, hogy a sportolók kedveljék őket. Véleményük szerint nem ettől válnak jobb sportolóvá. Hadd reflektáljak erre a gondoltra. Véleményem szerint, amit már a fentiekben is kifejtettem, az edzőknek nagyon fontos feladatuk van a sportolók „megtartásában” és a sport megszerettetésében. Varga (2018) vizsgálatában részt vevő edzők egy jó példáját mutatják, hogy miért veszélyes a TAO miatti, állandó eredménykényszer. Hamar a kiégés (burn out) jelei figyelhetőek meg náluk, ami nagyon veszélyes lehet az utánpótlás-sportolók fejlődésére. Ha az utánpótlásedző nem foglalkoznak azzal, hogy a sportoló – esetükben gyakran 10–12 éves gyerek – kedveli-e Őket, akkor pedagógiailag sem jól állnak a gyermekhez, ami komoly törést okozhat a sporthoz való hozzáállásában.

Az edző feladatát, feladatait a 2004-es sporttörvény nagyon pontosan fogalmazza meg: „A sportszakember – a 77. § p) pontjára figyelemmel – az a természetes személy, aki a sportoló felkészítésével és versenyeztetésével, vagy egyébként a sportoló sporttevékenysége gyakorlásának biztosításával kapcsolatban – közvetlenül vagy közvetett módon – munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján sportszakmai tevékenységet végez.”  Az utánpótlásedző is beletartozik a fent definiált sportszakember „csoportba”, hisz közvetlen úton segíti a sportoló versenyzését. Globálisan nem, viszont hazánkban elég komoly probléma, hogy a versenyre való felkészítésben csak a sportszakmai elvek kapnak szerepet és nagyon kevés figyelmet kap a mentális felkészítés, aminek egyik szegmense a nevelés lenne. Balogh (2013-as) cikke konkrétan a legfontosabb feladatok között említi meg a nevelést és a sportoló-edző kapcsolatot. 20 – utánpótlásedzőknek nélkülözhetetlen – „tanácsot” jegyzett fel:

  • „Alakíts ki jó kapcsolatot a játékosaiddal, érdeklődj irántuk, de ne legyél a „haverjuk”. Tartsd meg a kellő távolságot, de ismerd meg őket. Legyél elérhető számukra, ne féljenek megkeresni téged, ha problémájuk van.
  • Tanúsíts érdeklődést a tanítványaidat érdeklő dolgok iránt, még ha azok távol is állnak tőled.
  • Időnként kérdezd meg a csapat véleményét, fontos információkhoz juthatsz az igényeikről.
  • Tarts kapcsolatot a szülőkkel, és rendszeresen informáld őket a csapat programjáról és céljairól. Ne felejtsd el, a szülő a legjobbat akarja a gyermekének, ezért többnyire elfogult, de ha tisztában vannak az elképzeléseiddel, könnyebben tudsz együttműködni velük. Hasznos lehet, ha év elején a szülőkkel együtt kidolgoztok egy rájuk vonatkozó „etikai és viselkedési szabályzatot”, amit vállalnak, hogy betartják.
  • Tiszteld játékosaidat, viselkedj barátian kollégáiddal, ne veszekedj a játékvezetőkkel. Legyél tisztában azzal, hogy a csapatod és a szurkolók a te viselkedésedet fogják másolni.
  • Mutass példát! A fiatalok számára te egy követendő példakép vagy, felnéznek rád, elhiszik, amit mondasz. A személyiségük még formálható, ezért mindennek, amit teszel, vagy mondasz, súlya van. A felállított szabályokat neked is be kell tartanod!”
  • Mindig naprakész edzésterved legyen!

Érdekes, egyben elgondolkoztató, hogy a 20 tanács között alig találunk edzéselméleti, terhelésélettani fogalmakat, úgy gondolom, a XXI. században sokkal nagyobb szerepet kell kapnia az edzőnek mint pedagógusnak!

Hatással van az edző általi nevelés, értékrend átadása a sportolók teljesítményére? A válaszom Gombocz (2004), Kasuba (2018) tanulmányait és saját tapasztalataimat figyelembe véve, egyértelmű igen. Utóbbi kutatás eredményei – „Eredményesség (játékos vélemény): <átlag 5-ből ± szórás>

  • „A szüleim/családom támogatásának köszönhetem az eredményeimet 4,17 ± 0,71
  • A hozzáállásomnak köszönhetem az eredményimet 4,11 ± 0,58
  • A kitartásomnak köszönhetem az eredményeimet 4,11 ± 0,76

megmutatják, hogy a játékosok eredményességüket leginkább a fentikben találják meg, és „csak” negyedik helyen szerepel a tudás mint eredményességi faktor. Az edző szerepe, nevelői tevékenysége mindhárom tényezőre kihat(hat). A bevezetésben említettem, hogy főleg a fiatalabb korosztályokban az edzőknek több feladata van a szülőkkel, mint játékosaival. Egy jó edző odafigyel a játékosát körülvevő közegre, és próbál pozitívan hatni rá. Úgy gondolom, hogy a hozzáállást és a kitartást is képes „változtatni” az edző személye, hozzáállása. Szintén Kasuba (2018) felméréséből derül ki, hogy az edző példaképe is a játékosának, tehát értékeket képes közvetíteni a sportoló számára.

Saját tapasztalataim szerint néha egy utánpótlásedzőnek nagyobb „ereje” van, mint a szülőknek. Egyrészt napi 2–3 órát is eltölthet „face-to-face” a gyermekkel, aki – mivel szereti a sportágat (jó esetben az edzőt is) – sokkal jobban figyel rá, mint szüleire. Több kutatás – Roberts & Treasure, (1992), Bíróné (2004) Balogh (2012, 2013), Szabó (2016) – is kimutatta, hogy számos olyan értéket képes átadni a sport, ami az utánpótlás-sportolót fejleszti, és az aktív karrier után segítheti a sportolót a civil életbe való visszatérésbe:

  • Érzelmek felismerése
  • Érzelmek kezelése
  • Önmotiválás
  • Empátia
  • Kapcsolatkezelés
  • Időbeosztás
  • Monotóniatűrés
  • Sportági jellemzők csapatsportoknál
    • Csapatban való gondolkozás
    • Alkalmazkodó képesség

Az edző-sportoló kapcsolata ennek fényében ismét kiemelkedik, és ki kell térnünk az edzői értékátadásra is. A fent felsorolt pozitív erények nem 1–2 edzés után alakulnak ki, tehát több, utánpótlássportban eltöltött év kell, ami csak akkor valósulhat meg, ha az edző képes megtartani a játékost a sportágnak. Másik szemszögből viszont bármennyi edzésen, mérkőzésen részt vehet a gyermek, ha nem kapja meg az értékeket, nem látja a példát maga előtt, akkor az edző ismét vétett.

Az edzői szakma épp ezért szép, nem elég szakmailag a csúcson lenni, ismerni minden edzésmódszert, pedagógiai ismeretekkel is rendelkezni kell. Az edzőnek mint vezetőnek a személyisége nagyon fontos a sportoló fejlődésében. Véleményem szerint egy jó edző – legyen szó utánpótlás- vagy felnőttedzőről – szakmailag felkészült, és remek vezetői képességekkel megáldott természetes személy. Egy 10–16 évesekkel foglalkozó edzőnek nagyon nehéz megtalálni a jó irányt az autokrata és túl szoros „pajti” (laissez faire) vezetői stílus között. Gyakorló edzőként a véleményem, hogy a gyerekeknek nem szabad félni az edzőtől, persze kell egy alá-fölé rendeltség, de mind nevelésben, mind szakmai fejlesztésben sikeresebb lehet, ha a játékosai felnéznek rá, és örömmel járnak edzésre. Egy jól felkészült edzőnek erre több eszköze is van, ám a leghatékonyabbak – Bartha (2018), Kasuba (2018), Varga (2018) – a példamutatás, következetesség és kommunikáció.

Írásomat egy összehasonlítással zárnám, ahol az utánpótlásedző és testnevelő tanár szakmát vizsgálom az alábbi szempontok alapján. A két szakma nagyban hasonlít. A célok, a belső értékrendszer, a kommunikáció és a közvetítendő értékek maximum kis mértékben, vagy el sem térnek egymástól. A nagy különbség, ami egyben írásom címét is ihlette, hogy a magyarországi helyzet azt mutatja, gépeket gyártunk, nem pedig egészséges, munkaképes felnőtteket nevelnünk. Az edzői példák azt mutatják, hogy a közvetítendő értékeket a célok alá rendelik, és azért nevelnek egészséges életmódra, küzdeni tudásra, hogy jobb eredményt érjenek el, nem pedig azért, hogy egy egészséges, jó értékrenddel rendelkező felnőttet adjanak ki a kezük közül. Ennek egyik oka világszerte a nagy eredménykényszer, hogy sikeres sportolók kerüljenek ki a pódiumra. Hazánkban ezt a kényszert erősíti a TAO intézménye, ami nagyon megnehezíti az edzők munkáját. Véleményem szerint elmondható, hogy ez az állami kezdeményezés nagyon sokat lendített a magyar sport helyzetén, és ennek a legnagyobb kedvezményezettje az utánpótlássport lett. Átgondolt, egységesített értékelési rendszerrel még hatékonyabbá lehetne tenni, ami hatalmas terheket venne le az edzőkről, és újra hosszú távú célokat lehetne felállítani. Magyar, világszinten is eredményes sportolók példája mutatja, ha nem gépeket akarunk gyártani, hanem foglalkozunk és nevelünk az utánpótlássportban, akkor a sikerek megérkeznek, mert a szakmai tudása meg van a magyar sportszakembereknek is. Tárgyi, anyagi feltételek adottak, úgyhogy neveljünk, ne gyártsunk!

Szerző: Tóth Dávid (forrás: www.elteonline.hu)

Tags:

Talán ez is érdekel

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.