Betöltés

Mit keresel?

Aktív fiatalok Teljesítményfokozás

Utánpótláskorú sportolók megfelelő kondicionális felkészítése

Megoszt

A “gyorsuló idő” adta emberi életmódváltozások, a gyermekek, az utánpótláskorú sportolók napirendjének életcélokhoz igazodó növekvő időigényű átalakulása, a sport fejlődése, benne a győzelemhez szükséges edzés- és versenyterhelés fokozatos emelkedése már az 1960-es évektől, új felkészítési koncepciók, sportolóvá nevelési utak kigondolására, új tudományosan megalapozott kutatások szervezésére kényszerítette a sportfelkészítést, a sporttudományt. Több nehézség kezdte zavarni az addig viszonylag harmonikusan zajló, állandó fejlődést, eredményjavulást mutató, még jó hangulatú felkészüléseket. Az edzők, sorra találkoztak olyan problémákkal, amelyek addig nem voltak.

Például gond lett az, hogy

  1. A jobb eredmények, az újabb alkalmazkodások kiváltásához fokozatosan növelni kellett a terhelés terjedelmét és intenzitását is, ami több edzésidőt, edzésmennyiséget jelentett adott felkészülési időegységben gondolkodva, nagyobb fáradást, több szenvedés elviselését igényelve a sportolótól. A napi rutinba ágyazás kényszere hamar mutatta a szervezhetőségi határokat, az idői korlátokat.
    Megoldásként, kezdték kitolni a sportéletkort a sportágak művelői, vezetői. Korábbi életszakaszban kezdődött a kiválasztás. Az edzésfolyamat megkezdését is évekkel előrébb hozták, és a sportpályafutás befejezésének idejét is évekkel kitolták. A szűk, sportági modellben mozgó parciális jellegű gondolkodás, lassan egy sok szempontot figyelembe vevő globális gondolkodási modellbe ment át. Egyre kevesebb olyan sportszakmai kérdés hangzott el például edzői fórumokon, “hogy mi a fontosabb, a technika, az ügyesség tökéletesítése vagy a kondicionális képességek fejlesztése?”.
  2. Az általános művelődés lehetősége, a technika fejlődése, a könnyebb élet kialakulása egyre több gyereket vont el az élsporttól. Más szórakoztató ingerek, célok, érdeklődési területek erősödtek konkurenciát támasztva a rendszeres, és növekvő terhelést mutató sportképzésnek. Az érdeklődés fenntartása, a sportág iránti motiváció erősítése, a hatékonyabb képzés érdekében erősödött a differenciált, egyénre szabott edzésjelleg. Nőtt az ilyen jellegű munka edzésidőre eső részaránya.
    Versenyzés alkalmával, az egyéni képességek, az eltérő speciális tudás alapján, a csapaton belüli konkurenciát, egyben biztonsági tartalékot adó versenyzők megtartása érdekében az edzők, tudatosan adtak több lehetőséget az egyébként gyengébb teljesítményű sportolóknak is. Az orvosi támogatás legális és illegális formái is előtérbe kerültek.
  3. Az iskolai terhelés, az iskolában eltöltött idő növekedése, a tudomány fejlődése további alkalmazkodásokra, felkészítési újításokra kényszeríti a sportot, megújulásra, alaposabb, kreatívabb tudásra ösztönzi az edzőt.
    Az élettudományok, a neveléstudomány, a pszichológia, az immár totálisan kibontakozott sporttudomány az emberi test működésének, a személyiség mindennemű változásainak, fejlődésének vizsgálatával szolgálja a speciális élethelyzetben levő sportoló megismerését. Ez befolyásolta a sportfelkészítési folyamat gondolkodásának alakulását, a felkészítés tudományosan megalapozott, tudatosan időkímélő hatékonyságának növelését.
  4. A sportolás tömegszórakoztatásban, a gazdaságban, így a médiában is robbanásszerűen betöltött növekvő szerepe, lassan hatalmi ágazattá emelte a sportot. Ez az új típusú politikai, kiterjedtebb, hosszabbtávú gazdasági érdek, és a szűkebb, de rövidebb távon működő üzleti érdek, már a megrendelés szintjén igényli a teljesítmények minden áron való növekedését. Iparággá emelte a versenyző, a “sztár” nevelését, miközben a felkészítési utak tartalékai kimerültek, és egészségügyi visszajelzések is érzékeltetik a teljesítményhatárokat.
    A tudomány teljes kapacitással a sportfejlődés szolgálatába állt. Eljött az az idő, hogy a sportfelkészítés már kinőtte az interdiszciplináris tudományok szintjén való megközelítést, és napjainkban, már a multidiszciplináris tudományhátterű kiszolgálást igényli úgy, hogy az eredmények közzétételében megszűnt a titkolózás. A felkészítés egyéni tudáshátterű egyediségének rejtése immár csak az edző munkájának, egyes szűk teamek gondolkodásának jellemzője. Viszont a meg nem engedett eljárásokon kívül, a titkolózás már nem sajátja az általánosan kezelt tudás-, információközlés és áramlás tudományos, a tágabb értelmezésű sporttudományt gyakorlók világának. Az idő ezen a területen is “felgyorsult”.

Az elmondottak érzékeltetik, hogy korunk embere /a sportolást választó fiatal és a szülői-, nevelői háttere/ kulturális és gazdaságossági dilemmák között, döntés előtt áll a sportolói életmód választásának megítélésében. Vagy igen fiatalon, már 4-6 éves életkorban elkezdi a sportfelkészülés folyamatának tervszerű és tudományos alapokon szervezett útját, lemondva esetleg komolyabb tanulmányi-, civil egzisztenciális célokról is – garanciát egyáltalán nem, csak esélyt kapva az előzetesen elképzelt célok teljesülésére – vagy marad az “olcsóbb” tanfolyami rendszerek szórakoztató, alapfokú ügyességet, egészségfejlesztést, rekreáció élményt, esetleg részleges rehabilitációt biztosító, de távlati minőségi sportkiemelkedést nem igen adó, üzleti alapú kínálatánál. Látható, kialakult egy újabb probléma!

Utánpótláskorú sportolók megfelelő kondicionális felkészítéseAz egyéni ambíciók, a környezeti és üzleti érdekek zavaros valósága, sportfilozófiai, döntési, de egyben kiszolgáltatottsági helyzetet teremtettek a sportolást választani akaró családok életében, hiszen a kisgyerek még nem tud dönteni. A mindenkori sportvezetés is kényszerpályán van. A környezet ugyan beszél a szabadidő-, a tömegsport-, az egészségsport fontosságáról, de eladható és megvehető teljesítményeket akar. A kialakult helyzetben az edzőnek két választása van. Vagy lemond a minőségi, bajnokot nevelő munkáról, vagy előre menekül, és nagyon magas szintű szakmai felkészültséget megszerezve, a jelentősen csökkenő létszámú és tehetségű élsportot választó gyerekekből próbál bajnokokat nevelni. Kiválasztásról már nem beszélhetünk, immár csak a szakmai minőség többlet befektetése dönt.

Hol vannak mégis a további fejlődést, hatékonyságot biztosító tartalékok, ha napjainkra “a felkészítési utak tartalékai kimerültek” olyan magas terhelési-, teljesítmény szinten van a sport, a sportfelkészítés?

  • Úgy tűnik ilyen lehetőség az életkori fogékonyságnak megfelelő, további egyéni bánásmódot, módszertant, differenciálást előtérbe helyező képzés. Az edzés teljesítményfokozása az edzéséletkor idő kihasználásának hatékonyság növelésével.
  • A tehetségek korai felismerése, a tehetséggondozás magas szintű menedzselése, művelése szintén hozhat teljesítményt növelő előnyöket. Lásd, egyre több sportág próbálkozik “sportági akadémiák, sporthoz igazodó tanrendű bentlakásos-, napközi rendszerű kollégiumok stb.” alapításával, működtetésével.
  • A sportági igényekhez igazodó szakszerű és szabályozott táplálkozás gyakorlata terjed, lassan követelménnyé válik minden céltudatos, professzionális szinten sportoló versenyző számára.
  • A pszichológiai felkészítés is rejt még legális, sportszerűen kezelhető tartalékokat.
  • Végül, a meg nem engedett eszközökhöz, a biológiai rendszerekbe nyúlás, akár a genetikai manipulációt is jelentő beavatkozások kiválthatnak még további teljesítményfejlődést – de véleményem szerint ez az út az élsport halálát okozza, mert elveszti a tiszta erkölcsre vágyó tömegbázisát, értéktartamát.

Jelen munka célja az, hogy rövid áttekintést nyújtson gyakorló edzők számára az életkori fogékonyságnak megfelelő képzés elméleti hátteréről.

Mint említettem, az 1960-70-es évekre a sporttal foglalkozó szakemberek számára világossá vált, hogy a további sportteljesítmény növelés, komolyabb tudomány jellegű háttérmunkát igényel. A korábbi versenyzői tapasztalatokból származó edzői kvalitás már kevés lett a tanítványok évről-évre szükséges fejlődésének biztosításához. A sportoló felkészítésének folyamata tovább nem engedte a tudományos háttér mellőzését. A személyiség sport szempontú organikus és pszichés fejlődésének vizsgálata lett az egyik megkerülhetetlen vizsgálati célterület, hátteret adva a sportoló hosszú távú felkészítésének tudományosan megalapozott munkájához. A témakörrel az általános nemzetközi orvosi és pszichológiai alapvizsgálatokra is támaszkodva, főleg a Közép- és Kelet-európai szocialista országok sporttudósai kezdtek foglalkozni párt- és kultúrpolitikai határozatok elvi, és anyagi támogatását is élvezve. A volt Szovjetunió, NDK, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország és Bulgária sporttudományos intézetei, kutató egységei gyakran összehangoltan vettek részt a munkában. Magyarországon A TF Kutató Intézete és orvostudományi tanszéke dr. Nádori László és dr. Frenkl Róbert vezetésével, és a KSI kutató csoportja dr. Szmodis Iván vezetésével végzett módszeres életkori sajátosságokat feltáró vizsgálatokat. Komoly nemzetközi tudós kör említhető úttörőkként. A történeti tiszteletet megadva, a teljesség igénye nélkül meg kell említeni a témakör kutatóit, akik nélkül ma nem tehetnénk az életkori sajátosságokat tanító summás, sokszor axióma szerű kijelentéseket. Astrand,I., Farfel,W.S., Fomin,N.A., Fetz,F., Gessel,A., Hirtz,P., Hollmann, W., Jokl,E., Peters, Pöhlmann,R., Schnabel,G., Stemmler,R., Volkov,V.M., Wolanski,N.,és Apor,P., Bakonyi,F., Farmosi,I., Mészáros,J., Szmodis,I., Szabó, T., ….. tanítása alapján mondhatjuk, hogy a különböző szerveink, szervrendszereink sajátos fejlődési útja, meghatározza az élettani és lélektani hatékonyság, az egyéni bánásmód, a differenciálás elvét, a gyermeki fejlődés mentén javasolható képzési súlypontok meghatározását.

Hogyan foglalható össze tehát ez a sok szempontúság?

  1. Utánpótláskorú sportolók megfelelő kondicionális felkészítéseAz agy tömegének, myelinizációjának, az idegrendszer fejlődésének gyorsabb az érési ideje más szervek fejlődéséhez viszonyítva. A myelinizáció /az idegek velős hüvelyének kialakulása/ a központi idegrendszer, az idegek izolált, jó működését biztosítja, lényegében 2 éves korra befejeződik, de vannak főleg a motoros idegsejtek között olyanok is amelyek csak a pubertásban kapják meg a tökéletes ingerületvezetésükhöz szükséges “szigetelésüket”.
    A 6-8 éves korig nagyon intenzív idegrendszeri fejlődési szakaszt, egy mennyiségi növekedésében ellaposodó időtartam követ kb. 14-16 éves korig, amikor is befejeződik az agytömeg gyarapodása és a myelinizáció. Természetesen a tömegnövekedéssel párhuzamosan az agyműködés, az idegrendszeri szabályozás egyre magasabb szintje alakul ki, ami minőségi változás nem áll le a mennyiségi gyarapodás kimerülésével. 12-14 éves életkorra az izmokhoz futó idegpályák lényegében kialakulnak, már csak funkcionális alkalmazkodások jellemzik az innerváció bővülését. /Beidegzés – testrész, izomzat ellátása idegelágazásokkal. Minél dúsabb egy izomterület beidegzése, azaz egy idegre kevesebb motoros egység jut, az annál finomabb, precízebb, bonyolultabb mozgásokra képes. A sokoldalú mozgásszabályozást igénylő, a koordinációt fejlesztő, a sportági technikákat tanuló edzés az innerváció elsődleges ingere./
    Életünk végéig folyamatos változásban van a központi idegrendszer – elsősorban a használat – nem használat elv függvényében alkalmazkodva a környezeti hatások kiváltotta ingerekhez. Az öregedés okozta szerkezeti és funkcionális változások, a mennyiségi csökkenés is, elsősorban olyan működési területeken jelennek meg, fejtik ki hatásukat, amelyek a “nem használatból” fakadnak. A korán megkezdett intenzív sportedzés tehát minden életkorban, de kiemelten 16-18 éves korig, elsősorban a motoros érzékelés- és szabályozás, az inerváció kifejlődése, a komplex agyműködés irányába hat, fejleszti a sportági alkalmasságot, a döntésekre képes és kész gondolkodást, a pszicho-motoros teljesítmény minőségét.
  2. Utánpótláskorú sportolók megfelelő kondicionális felkészítéseA csont-izomrendszer változása már szórtabb fejődési sajátosságokat mutat. Először is látványosan jellemző rájuk az un. “allometrikus” növekedés (a psziché fejlődése is allometrikus!). Ezen azt értjük, hogy a testrészeken nem azonos mértékű, de végül kiegyenlítődő nyúlási és telítődési szakaszok váltják egymást egyéni, de a nemi sajátosságokat általánosan is jellemző genetikai kódoltság alapon. Míg a csontrendszer gyarapodásának súlypontja 15 éves kor elé esik, fokozatosan nő a kalcium, magnézium és foszfor tartalma ezzel szilárdsága, és 20-24 éves korig befejeződik növekedése, addig az izomrendszer testtömeghez viszonyított nagyobb arányú fejlődése 15 éves életkor után történik. Az említett fejlődési sajátosságok indokolják, hogy az erőfejlesztés 15 éves korig nem kerülhet előtérbe. A korábban végzett intenzív erőfejlesztés, a csontnövekedésben kiemelt szerepet mutató epifízisek záródását, a csontgerendák erősödését, vastagodását kényszeríti ki alkalmazkodási reakcióként, aminek testmagasság növekedés csökkenése, akár leállása is lehet a következménye. Olyan sportágakban ahol a testmagasság fontos eredményességi, teljesítményt meghatározó tényező, nem mindegy, ha versenyző magassága a lehetőnél akár 2-6%-al is kisebb lesz, egy korán megkezdett, rossz terhelés következtében.
    A rostszám életkor függő gyarapodása a szakirodalmi adatok alapján ellentmondásos. Igen erős azon irodalmi állítások köre, amelyek 1-3 évre teszik az izomrostok számának végleges kialakulását, de vannak olyan irodalmak is – eltérő izmokat említve – ahol akár 30-40 éves életkorig is tapasztaltak, ha nem is jelentős rostszám növekedést. Az biztos, hogy a nagyfokú erőfejlesztő munka okozta anabolikus hatásra, vagy az intenzív erőedzés munka mellett szedett anabolikus szteroidok, okoznak izomrosthasadáson keresztüli rostszám növekedést.
    Az izomrostok vastagodása viszont egyértelmű. A rostátmérő 2-5 év között erősen nő, 5-15 év között relatíve nincs jelentős változás, de a pubertás kor befejeződésével erős vastagodás tapasztalható. Oka a hormonális szabályozás megváltozása, ami a másodlagos nemi jellegek felerősödését is hozza. Fiúk és lányok terhelhetőségében éppen ezért kb. 12-13 éves életkorig lehet azonos munkában gondolkodni. Átlag szinten ebben a korban jelenik meg lányoknál az első menstruációs vérzés, jelezve a hormonális érés megváltozását. Fiúknál is ugrásszerűen kezd nőni a tesztoszteron szint a sejtműködés különböző enzimatikus háttereivel együtt, ami mind az állóképesség, mind az erő területein jelentős teljesítményugráshoz vezet. Ez az izomtömeg növekedésével és az oxigén kihasználás javulásával jár jelentősen növelve a nemek közötti teljesítmény különbségeket a kondicionális képességekben. Az is tapasztalat, hogy a lábizmok, és a feszítő izmok általában hamarabb kifejlődnek, mint a karizmok, illetve a hajlító izmok.
  3. Utánpótláskorú sportolók megfelelő kondicionális felkészítéseKülön kell beszélni az izomműködés biztosítását szolgáló energetikai háttér és az erőkifejtés nagysága közötti viszonyrendszerről. A különböző sejtek szintetikus működése, a kiválasztás minden formája, az anyagok mozgatása a szervezetben, az izmok mechanikai munkája stb., energiaemésztő folyamatok, amelyek szükségessé teszik a veszteség pótlását. Táplálék lebontást követően így az energetikai bázisok, az alkalmazkodás alapelvének megfelelően, szerves vegyületkötésekben tárolt szabadenergia növekedéssel járnak. A folyamatokat különböző hormonok szabályozzák, és enzimek katalizálják.
    Az élő szervezetben egy állandó és minden sejtben közös vegyület, az adenozintrifoszfát /ATP/ jelenti a kapcsolatot az energiatermelő és az energiafogyasztó folyamatok között. Az ATP utolsó magas energia tartalmú foszforsav gyökének lehasító hidrolízisével energia felszabadítás mellett keletkezik megfordítható módon ADP vagy AMP. A szabadenergia változás kb. 7-8 cal/mol, aminek újratermelődő felhasználása az életjelenségek feltétele. Kulcskérdés tehát, hogy az egyes sejtek működését biztosító ATP molekula mindig legyen jelen. Sejtben raktározott ATP (szövetgrammonként kb. 0.5-3.0 mg) sporttevékenységhez csak kb. 1-3 másodperc időtartamra biztosít energiát. Ezért sportoláshoz az izomban is állandó ATP reszintézis biztosítására van szükség valamilyen foszfátot tartalmazó vegyületből, a cselekvés minden pillanatában. A reszintézis, az izomműködés folyamatosságát biztosító ATP szint helyreállítása az újabb energianyeréshez, két úton valósulhat meg – ami három. Erre a “három” önálló energianyerési rendszerre azonban jellemző egy hangsúlyeltolódást mutató, azonos időben lehetséges és történő vegyes átfedésben működés, az aktuális terheléshez igazodó, vegyes rendszerré átalakuló, ATP-t mindig biztosító “üzemmód”.
  • Lehet a mindennapi életben gazdaságos, az alacsony intenzitású terhelések, lassúbb kisebb erejű izom összehúzódások során jellemző aerob oxidáció energianyerési úton szénhidrátokból (szabad cukrok, glikogén, vércukor), zsírokból és végső esetben, “életet mentő” kimerültségi fázisban fehérjékből energiát nyerni az ATP újratermeléséhez. Jellemzője a folyamatnak, hogy annyi oxigén áll az élő szervezet rendelkezésére, amennyire az életműködés fenntartásához, a hosszabb idejű, de nem nagy erejű és gyors izom összehúzódások létrehozásához szüksége van. Nincs jelentős O2 hiánya a szervezetnek erőkifejtése, mozgássebessége fenntartásához, így ez a kisgyerek jellemző energianyerése. Tejsav nem termelődik!
  • Lehet az ősibb, de gazdaságtalanabb anaerob úton is ATP-t reszintetizálni – két úton.
  1. Rövid ideig tartó nagy erőkifejtés, nagy sebességű, intenzív mozgások során nyerhetünk energiát anaerob alaktacid módon kreatin-foszfátból /CP/. Elsődleges energiabiztosító rendszerként újraépülhet az ATP ezen az úton felnőtteknél 10-12″ időtartamban, gyerekeknél 6-8″-ig. Vegyes rendszerben működve, de már nem kimondottan elsődleges forrásként, és csökkenő mértékben nyerhetünk még foszfort kb. 25-30 másodpercig – gyerekeknél rövidebb ideig – továbbra is ebből az energiaforrásból /CP/. Tejsav nem termelődik!
    A kisgyerek szeret futkározni, kisebb versenyeket vívni, de amikor O2 hiánya van, akkor kb. 9 éves korig inkább leáll vagy leül pihenni, nehéz a sebesség fenntartására késztetni, ezért a CP felhasználás kényelmes határáig szívesen teljesít.
  2. Hosszabb ideig tartó nagy erőkifejtés, nagy sebességű, intenzív mozgások során nyerhetünk energiát anaerob laktacid módon, raktározott szénhidrátokból, izom- és májglikogénből. Nagy intenzitású terhelés során már 2-4″ körül megkezdődik az anaerob laktacid energianyerési folyamat mozgósítása ATP-t pótló forrásként, de túlsúlyba kerülése csak 25-30″ környékén történik. Kb. 40-50″ körül kerül abszolút túlsúlyba igen magas, akár 16-18 literes O2 hiány fellépés mellett, jelentős tejsav felhalmozódással! Innentől azonban erős erőkifejtés-, sebességcsökkentés mellett a 70-90″ körül annyira kell csökkenteni az erőkifejtést, hogy a szervezet energiaellátó rendszere a gazdaságos aerob oxidációs módra válthasson, átvéve a vezető szerepet, az ATP-t reszintetizáló rendszerben.

Utánpótláskorú sportolók megfelelő kondicionális felkészítéseMinél rövidebb ideig tart azonban egy energiát szolgáltató rendszer kapacitása, annál hamarabb tud újraépülni. Így leggyorsabban az ATP, utána a KP tud, akár munkavégzés közben is – ha van megfelelő mennyiségű oxigén – újratermelődni. Ez a tény teszi lehetővé az iram- és ritmusváltásokat, a hosszabb idejű verseny végén a hajrá megnyitását, a tudatos erőbeosztást.

A szervezetben mindig van egy minimális mennyiségű tejsav, de egy szinten túl, már erőkifejtés nagyságát gátló tényezővé válik. A sporttevékenység során felhalmozódva, 4mmol/l anaerob küszöböt meghaladó érték fölé kerülve, egyben a CP tartalékok kimerülésével, már jelentős erőszint csökkenéssel, növekvő fájdalom érzéssel jár, ami a sportmozgások sebességcsökkentését teszi szükségessé. A tejsav szint emelkedése agyműködés és koordináció romlást is jelent. Csak O2 pótlás lehetőségével emelkedhet ismét az erőszint és a gondolkodási képességek minősége.

Az anaerob energianyerés a gyerek számára azonban kényelmetlen, nehéz és gazdaságtalan, mert kb. 12-13 éves életkoráig nincs meg szervezetében a kémiai folyamatok gördülékenységéhez, szinkronizációjához szükséges hormonális, enzimatikus és strukturális háttere. Csak éréssel, megfelelő edzettség alakító munkával érhető el a változás. Mit jelent ez? A sejtműködés, a szív-keringési rendszer hatásfokát javítani, a szervek dimenzióit, raktározott energiakészleteit növelni kell. A hipoxiás ingerek sorozatával a humorális és hormonális rendszerek alkalmazkodását, termelési kapacitásait célirányba kell fordítani. Ezek a változások nagyobb részben genetikailag kódolt, bonyolult, időigényes folyamtok. A fejlődő szervezet, az anaerob energianyerési rendszerek alkalmazkodásának sürgetése 15-16 éves életkorig célszerűtlen, nem hatékony. Az edzői munkában, a gyermek élettani- és pszichológiai fejlődését nem figyelembe vevő edzésvezetés, az eredményhajszolás érdekében, napjaink tudása mellett, már szakmai hiba.

A kondicionális képességek idői viszonyaira, az élettani sajátosságokat figyelembe véve, az egymásra épülő fejlesztésükre, nagy vonalakban mégis mi javasolható?

  1. Mindennemű sportfelkészítés alapozása okán, de az egészséges testi fejlődés biztosítására is, a törzserősítés minden életkori szakaszban elsődlegesen javasolt, de kiemelten a 7-9, és a 11-15 éves korban nemtől függetlenül állandó gyakorlási anyag legyen. A sportsérülések jelentős része a rosszul karbantartott gerincoszlop akut, vagy krónikus terheléséből fakad. Ezt megelőzendő a gerinckörnyéki izmok állandó erősítése kiemelt edzésfeladat.
  2. A gyorsan ismétlődő mozgások, kar-láb mozgásfrekvencia növelésének, szinkronizált harmonikus együttmozgásának 5-6 évtől jelentős a fejleszthetősége, sportág specifikus kiemelt fogékonysági kora 9-12 életév, de egyéni eltérések előfordulhatnak.
  3. Az irányváltoztatások, irányváltoztatásokhoz szükséges lassítások, felgyorsulások, sebességnövelések tanulásának ideális időszaka a 7-9 év, de kisebb mértékű fejlődési meredekséggel kb. 13 életévig még jól alakítható.
  4. Utánpótláskorú sportolók megfelelő kondicionális felkészítéseAz állóképesség mennyiségi oldala (terjedelem), saját tempóban 7 éves kortól 10-11 éves korig spontán módon is ugrásszerűen növekszik, nemtől függetlenül. Ezt követően nő a teljesítmény különbség a nemek között a fiúk előnyével. 14 év után a fiúk tovább javulnak, O2 kapacitásuk nő. 12-14 évek között az anaerob jellegű halmozott terhelés nem javasolt. A szív relatív nagysága a pubertásban a legkisebb, így terhelhetősége erősen visszaesik. A gyerekek, főleg a lányok és a hirtelen nyúló fiúk, állandó fáradtságra panaszkodnak, ami idegesítő lehet a munkát elváró edzőnek. Higgyünk a gyerekeknek, legyünk ésszerűen toleránsak mielőtt egy túl erős anaerob munkával, valamilyen komolyabb szívbetegséget okozunk. Általános vélemény, hogy az állóképesség fejlesztésének virágkora a 12-16 év, de nem mindegy mi a cél és milyen eszközökkel történik. Az úszással, 2-3 évvel korábban adagolhatunk edzés jellegű állóképesség fejlesztést. A megváltozott testhelyzet, a szervek helyzete, az ízületeket tehermentesítő felhajtóerő, az idegen közeghez alkalmazkodó szabályozott légzés, az egész testre ható terhelés kiemelt előnyöket, gyorsabb fejlődést biztosít az állóképességi teljesítményt igénylő “szárazföldi sportágak” számára. Az úszás, a kiegészítő sportágak hatékonyságán túlmutatva tud korábbi életszakaszban, már 9-10 éves korban, hatékonyan állóképességet termelni labdarúgónak, kézilabdázónak, kajak-kenu szakágbelinek, küzdő sportolónak stb.
  5. A természetes fejlődés során a kar abszolút ereje csak kismértékben, relatív ereje szinte semmit nem fejlődik 9-14 év között. Az erőfejlesztést tehát nem kell annyira sürgetni. A kar gyorsereje 13-14 évig fokozatosan nő, 11-12 éves kortól intenzívebben, de a lökő mozdulat mintegy egy éves előnyével a hajító mozdulattal összehasonlításban.
    A karhajlító- és a húzó izmok fejlődése is 12 éves kortól válik határozottá. A láb horizontális (távolba)- és vertikális (magasba) ugró ereje folyamatosan fejlődik, a távolba ugrás mintegy egy éves előnyével 15 éves korig, amikor kimondottan fogékonysági korba kerül – a fiúk teljesítmény fölényével. A fiúk pubertás utáni szakaszban is erősen fejlődni képesek szemben a lányokkal, akik csak módszeres edzésprogramok hatására mutatnak jelentősebb fejlődést.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiúk szinte minden kondicionális képesség területen, minden életkorban teljesítmény előnyt mutatnak a lányokkal szemben. Kondicionális mutatókban a nemek eredményei 12 éves korban vannak a legközelebb egymáshoz, amikor is a lányok nagy, prepubertást záró nyúlási szakasza kiegyenlíti a testméretbeli különbségeket. De átlagszinten ezután, a hormonális változások hatására a nők alig mutatnak további teljesítménynövekedést, szemben a fiúk 15-16 éves korban mutatkozó újból felerősödő fogékonyságával szemben. Ezen a törvényszerűségen, csak a módszeres edzés változtat. Ennek alapján, a speciálisan edző lányok meg tudják előzni a speciálisan nem edző fiúkat, de a szintén speciálisan edző fiúkat sosem. Legalábbis “tiszta” eszközökkel nem.

A fiatalok sportfelkészítését vezető, az edzői gondolkodást meghatározni kívánt alapelvek

  1. A kezdő, a fiatal sportoló képzését hosszú távra, az egész sportolói életútra kell átgondolni – tervezni, nem a pillanatnyi eredményességben, a hétvégi verseny sikerében gondolkodva!!!
  2. A személyiség képesség együttese időiségében fejlődési párhuzamosságokat ugyan mutat, mégis hangsúlyeltolódásokkal kell kezelni!
  3. A képességek fejlődése allometrikus, genetikailag erősen meghatározott, vannak un. „fogékonysági életkorok” amikor a terhelés kiemelten hatékony, gazdaságos.
  4. A koordinációs képességek-, a sportági technika-, az életkornak megfelelő általánosan értelmezett ügyesség célzott fejlesztése előzze meg a kondicionális képességek képzését!
  5. A fejlődés egyéni képet mutat, ezért a terhelést egyénre lebontva differenciálni kell!
    (Lásd, és értelmezd még az akceleráció – retardáció okozta, azonos kronológiai kor mellett megjelenő biológiai fejlettségben eltérő terhelhetőségi viszonyokat).
  6. A fejlesztési módszereket az előre átgondolt képzési céloknak megfelelően kell választani, nem öncélúan, ötletszerűen alkalmazni!

Végezetül, a leírtak hasznosítását, edzéstervekbe, edzésvezetési munkába való beépítését javaslom az utánpótlás képzésével foglalkozó kollégáknak, sok sikert kívánva hivatásukhoz.

Magyar Edzők TársaságaDubecz József ny. egyetemi docens, TF. testnevelő tanár, szakedző írása a Magyar Edző 2015/02-es számában jelent meg!

Tags:

Talán ez is érdekel

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.