A teljesítménydiagnosztika vizsgálatok célja, eredmények felhasználása az edzői munkában

Teljesítménydiagnosztika

Fizikai terhelés hatására, annak formájától, tartamától, intenzitásától, gyakoriságától függően az egyes szervrendszerek működésében akut változások jönnek létre. Hosszú időn keresztül végzett rendszeres fizikai aktivitáshoz a szervek, illetve az élettani funkciók alkalmazkodnak. A specifikus fizikai terhelés specifikus edzéshatást, specifikus edzésadaptációt vált ki. A specificitás azt jelenti, hogy az edzésnek azokat az izmokat, illetve mechanizmusokat kell fejlesztenie, amelyek a versenyek során igénybe vannak véve. A specificitás vonatkozik a neuromuszkuláris rendszerre, a motoros gyakorlatokra, a kardiorespiratorikus funkciókra és az izom anyagcseréjére egyaránt.

A specificitásnak a leghangsúlyozottabb komponense a vázizom. A vázizom anyagcseréjét az izom összehúzódás intenzitása, így a terhelés intenzitása határozza meg. Nagy intenzitású terhelés csak néhány másodpercig végezhető, illetve az alacsony intenzitású terhelés fenntartható akár órákon át is.

Az izomműködés feltétele az izomrost folyamatos ellátása ATP-vel. Számos olyan biokémiai folyamatot ismerünk, melynek során ATP keletkezik. Az egyes anyagcsere utak a terhelés idejétől, illetve intenzitásától függő mértékben vesznek részt az ATP újra termelésében. Az aerob folyamat gazdaságos, de lassú: 1 perc alatt 1mol ATP képződik. Az anaerob glikolízis ATP reszintézis sebessége 1,6 mol ATP/perc, míg az anaerob laktacid folyamat a leggyorsabb, 3,6 mol ATP/perc. Az anaerob folyamatok viszont csak rövid ideig tarthatók fent maximális intenzitással. Az egyes anyagcsere-folyamatok szigorúan nem határolhatók el egymástól, az adott terhelési szakaszban az egyik, vagy másik anyagcsere út dominanciája figyelhető meg.

Aerob folyamat (keringés, légzés) hosszú ideig tartó közepes, vagy alacsony intenzitású terhelés. A mitokondriális légzés biztosít energiát a hosszan tartó, mérsékelt intenzitású terhelés során. A terhelés 2-3. percétől kezdődően, miután a légzés és a keringés alkalmazkodott az izommunkához, az ATP reszintézisét a zsírok és szénhidrátok, oxigén jelenlétében történő elégetése teszi lehetővé. A szervezet szénhidrátjai glikogén formájában raktározódnak az izomban és a májban. A szénhidrát raktárak 60-90 perces szubmaximális terhelés során kimerülnek, ugyanakkor a zsírraktárak a szervezet számára szinte kimeríthetetlen energiaforrást jelentenek. A glikogén teljes felépítése hosszabb időt igényel, de függ az edzés és a táplálkozás típusától is. Intervall erőedzéseknél (40mp munka/ 3 perc pihenő) a glikogén reszintéziséhez 24 óra szükséges (2 óra alatt 40%, 5 óra alatt 55%).  Folyamatos aktivitás után a glikogén raktárak újra feltöltése kétszer annyi időt igényel, mint a rövid szakaszos edzés után (10 óra alatt 60%, 48 óra alatt 100%).

A kettő közti különbség azzal magyarázható, hogy a szakaszos munka kevesebb glikogént használ fel, és így rövidebb időt igényel a glikogén újra szintetizálása azonos intenzitás esetén.

Anaerob folyamat (nagyobb izomtömeg): rövid ideig tartó magas intenzitású terhelés.

• alactacid ( ATP, kreatinfoszfát)
• lactacid (anaerob glikolízis)

Az izomműködés első 10 másodpercében az izom energiaellátását a foszfát- rendszer biztosítja, amely O2 felhasználás és tejsav felhalmozódás nélkül képes megfelelő mennyiségű ATP termelésére. Az első 2s alatt az izomban jelen levő ATP használódik fel, majd a további ATP szükségletet a kreatin- foszfát biztosítja. Ez a rendszer szolgáltatja az energiát mindenfajta mozgás kezdetén, de különösen nagy a jelentősége olyan sportágakban, ahol gyors, erőteljes és robbanékony erőkifejtésre van szükség (sprinterek, ugrók, dobók, súlyemelők). A rendszer másik nagy előnye, azon túl, hogy azonnali energiaszolgáltatásra képes, hogy a terhelés végeztével gyorsan regenerálódik. 30s-al a terhelés befejezése után a kreatin-foszfát raktárak 70%-a már újra feltöltődött. A rendszer rövid, explozív sprintmunkával edzhető. A terhelési/pihenési idő arányát úgy kell meghatározni, hogy a pihenőidő elég legyen az ATP és a kreatin-foszfát teljes reszintézisére (1.ábra).

A maximális terhelés 60%-a feletti intenzitásnál a glukózból keletkező piruvátból oxigén hiányában tejsav képződik, ha az intenzitást növeljük, az ha a lebontás nem képes ezzel lépést tartani, megnő a vértejsav koncentráció.

A terhelés során a felhalmozott tejsavat el kell távolítani a vérből. Ez a folyamat, döntően a májban zajlik. A tejsav 50%-ának eltávolításához 25 perc szükséges. A teljes tejsav elimináció több mint 1 órát, mintegy 75 percet igényel.

A tejsav lebontást segíthetjük a restitúció alatt végzett 15-20 perces könnyű (aerob) mozgással. Ez az élettani háttere az edzés utáni levezetés fontosságának. Az edzettség szintje segíti a restitúciót, jobban edzett sportolónál gyorsabb a helyreállítódás.

A versenytáv, illetve a versenyidő nagymértékben meghatározza az aerob és anaerob anyagcsere folyamatok arányát.

Állóképességi sportágakban egyértelműen megfigyelhető, hogy a versenytáv és az energiaszolgáltató folyamatok függvényében százalékos megoszlása között szoros összefüggés van. A versenytáv növekedésével az aerob igénybevétel is nő, míg a rövid ideig tartó versenyszámoknál az anaerob folyamat a döntő (1. táblázat). A terheléses vizsgálatok célja az említett funkciók edzés adaptációjának vizsgálata laboratóriumi, illetve pálya vizsgálatok során.

Spiroergometriai vizsgálatok

A sportolók funkcionális képességeinek meghatározására számos módszer, különböző típusú ergometriai vizsgálati protokoll áll rendelkezésre. Minél több funkciót tudunk meghatározni, annál pontosabb képet kapunk a sportoló edzettségi állapotáról. Mindig a vizsgálat konkrét célja határozza meg, hogy mikor melyik vizsgálati módszert alkalmazzuk;

• Diagnosztikai (kardiovaszkuláris betegség, magas vérnyomás).
• Aktuális fizikai teljesítmény meghatározása.
• Edzésintenzitás zónák meghatározása.
• Túledzettség megállapítása, túledzettség elkerülése.

A vizsgálati módszer megválasztása attól függ, hogy a sportági sajátosságnak, a felkészülési szaknak megfelelően melyik anyagcsere-folyamatot kívánjuk jellemezni. Az aerob energiaszolgáltatásról elsősorban a gázcsere mérésével, az anaerob folyamatokról pedig a tejsav koncentráció és/vagy a sav-bázis háztartás paramétereinek meghatározásával kapunk információt.

A ,,vita maxima” (teljes kifáradás) típusú tesztek – terhelési időtartama 8- 12 perc – célja elsősorban a VO2max pontos meghatározása (2. táblázat). Általában állandó sebesség mellett a futószalag meredeksége emelkedik, a terhelés folyamatos. A vizsgálat végén fülcimpából vett vérmintából (1-2 csepp vér) megmérjük a tejsav értékét.

Teljes kifáradáshoz vezető terheléses teszt az ún. többlépcsős vizsgálat. Lényege, a terheléses lépcsők (1-5 perc) között pihenő idő (0,5-2 perc) beiktatásával az intenzitás (sebesség, watt, fordulatszám, csapásszám) növelésével jut el a sportoló a maximális teljesítményig. Minden terhelési lépcsőben vérvétel történik, amiből szintén meghatározzuk a vér tejsav koncentrációját. A módszer hátránya, hogy a pihenő idő miatt a maximális O2 felvételének mintegy 97-100%-át éri el a versenyző, valamint időigényes és drágább vizsgálat.

A pulzusszám, oxigénfelvétel meghatározása mellett, a tejsav értékeket a teljesítmény függvényében grafikusan is megjelenítjük (2. ábra). Meghatározzuk az aerob és az anaerob átmenetekhez tartozó sebességet és a pulzusszámot. Aerob küszöbnek nevez- zük azt az intenzitás szintet, ahol az ATP reszintézis döntően a zsísavakból történik. Azt az intenzitást, ahol a tejsav hirtelen emelkedni kezd, az anaerob átmenet zónájának hívjuk. A szakirodalom az anaerob küszöb értéket a 4 mmol/l vértejsav koncentrációban határozta meg. Ez az érték azonban egyénenként és sportáganként változhat. Nagy állóképességű sportágakban (hosszútávfutás, triatlon, országúti kerékpár) alacsonyabb, míg gyorsasági sportágakban (rövid távfutás, pályakerékpár, kajak-kenu, gyorskorcsolya) magasabb tejsav értéknél van a sportoló anaerob átmenete. Adott intenzitáshoz hozzárendelhetők keringési (pulzus), légzési (ventilláció, VO2, VCO2, RQ), és metabolikus (tejsav, sav-bázis) paraméterek, amelyek felhasználásával pontosabb információt kapunk a versenyző fizikai állapotáról, meghatározhatók az egyes edzésintenzitás zónák, amelyek nagy segítséget nyújtanak az optimális edzésvezetéshez, a felkészítésben (3. ábra). Ez a módszer segít az adaptációs folyamatok nyomon követésére is a különböző felkészülési ciklusban.

Ugyanakkor a laboratóriumi eredmények extrapolálása a sportoló versenyteljesítményére – ahol sok más tényező, technika, taktika, időjárás stb. is szerepet játszik körültekintőbb értékelést tesz szükségessé.

Pályavizsgálatok

Azon teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok tartoznak ebbe a csoportba, melyeket sportági körülmények között, elsősorban az edzés optimalizálás meghatározás céljából végzünk. A terhelés módjának meghatározásánál fontos, hogy megfeleljen a sportág jellegének, és reprodukálható legyen. A sportági terhelést a felkészülési időszak különböző periódusaiban végezhetjük, és a mért élettani paramétereket a teljesítményhez viszonyítva értékeljük. Megfelelő sportági terhelés megválasztásával a mérési eredmények jó összhangban vannak a sportági eredményességgel. A versenyen történő vizsgálatok is a pályamérések csoportjába tartozik. Jelentősége, információ tartalma a legnagyobb az összes vizsgálathoz képest. Lehetőség van a pulzusszám folyamatos mérésére a verseny alatt, de kiegészíthető a verseny utáni tejsavméréssel (anaerob erőkifejtés mértéke.) is.

Összefoglalás

A teljesítmény élettani vizsgálatok célja a fizikai teljesítőképesség mérése mellett az alkalmazkodási folyamatok (metabolikus kardiorespiratorikus) meghatározása, sportági sajátosságokhoz való adaptálása, ugyanakkor a vizsgálatok segítséget nyújtanak az optimális edzéstervezéshez, edzésvezetéshez. Az egyes sportágakhoz és edzésmódszerekhez tartozó élettani hátteret, sajátosságokat (anyagcsere folyamatokat) kell az edzőnek jól ismerni ahhoz, hogy a vizsgálatok eredményeit megfelelően tudja felhasználni versenyzői felkészítésében

Felhasznált irodalom

1. A. Aigner: Sportmedizin in der Praxis Springer Verlag 1986
2. P.Janssen: Lactate Treshold Training, Human Kinetics, 2001.
3. Jákó P., Martos É., Pucsok J.:A sportorvoslás alapjai, Sprint City Kiadó és Nyomda Kft 1998.
4. T.O. Bompa: Theory and methodology of Training 1994.

Szerző dr. Györe István. A cikk eredetije a Magyar Edző 2008/02-es számában jelent meg