Az UNICEF felmérése szerint az egyesületekben sportoló fiatalokra úgy tekintenek, mint miniatűr felnőtt sportolókra, emiatt jogaik gyakran sérülnek. Az egyesületekben, szervezett sportban résztvevő gyermekek megalázó beavatási szertartásokon eshetnek át, verést, lelki terrort vagy szexuális zaklatást is tapasztalhatnak. 18 éves korukig a sportolók is gyermekek még, így egyértelműen vonatkozik rájuk az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, azaz emberszámba […]
Az edzők gyakran bírálják, megszólják – néhányan tán meg is vetik – a szülőket azok arrogánsnak tűnő hozzáállása miatt, ezért szeretném, ha az edzők tudatában lennének, hogy miért viselkedik így a sportszülő . Nem azt mondom, hogy a szülők mindig jogosan cselekszenek, de az alábbi levél megmagyarázza, hogy egyes esetekben miért eshetnek túlzásokba. A lentebb […]
Hiányosságok az utánpótlás sportban Sok sportágban a fiatal sportolókat túlversenyeztetik és egyben aluledzik. Felnőtt edzésprogram, illetve versenyrendszer a fiatal sportolóknál. Fiúk számára készült edzésprogram végrehajtatása lányokkal. A felkészítést elsősorban a rövid távú célok irányítják (győzelem, bajnoki cím) és nem a hosszú távú teljességre törekvés. A naptári és a biológiai életkor (érettség) szembenállása dominálja az edzéseket […]
Az elmúlt időszakban számos nemzetközi cikk íródott az élsportoló gyermek témában, ezek közül szemezgetünk egy kicsit. Ismerjük a sportolás előnyeit, a gyermek megismerheti a határait, megtanulhatja, hogyan tud átlépni azokon, megismeri a csapatmunka előnyeit, önkontrollt tanít, énképet erősít… Nem tudnánk felsorolni, annyi mindenben segíthet. A cikkek viszont a gyermekkori élsport hátrányait taglalják és tegyük a […]
Az írás nem azokról az edzőkről szól, akik következetesek de kemények, vagy akik sokat követelnek a gyerekeinktől. Szeretem azokat az edzőket! Az ilyen edzők és a gyermekeink érdekében a sajnos még számos helyen tapasztalható, az írásban említett edzői magatartást nem szabad tolerálni és nem szabad elfordítani a fejünket! Kedves Edzőm! Pár dolgot el kell mondanom Neked. Tegnap […]
Egészségünket és jó erőnlétünket valamennyien szeretnénk életünk során megtartani. Közhelynek számít, hogy manapság a fiatalok edzetlenek, ellustultak, kevés időt szánnak sportolásra, helyette inkább a számítógépes játékokat és más inaktív tevékenységeket választják. Számos kutató igazolta, hogy a gyerekkorban végzett rendszeres testmozgás meghosszabbítja a várható életkort, mivel javítja a keringési rendszer működését és csökkenti a koronária betegségek […]
A helyzet rövid leírása: Közelmúltban alapítványunkat, egy édesapa kereste fel, 14 éves lányának az ügyében. Az érintett gyerek az elmúlt három évben iskolai elfoglaltságai mellett, szabadidejében kosárlabdázik az egyik helyi sportegyesületnél. Az edző magatartása, azonban időről-időre problémát okoz a sportolni vágyó gyerekek és családjaik számára. A szülők a „poroszos” edzésmódszerek mellett sokszor a megfelelő tájékoztatást […]
Sportszülő vagyok, de jómagam érdemben soha nem sportoltam. Mindig távol állt tőlem minden, ami a sporttal kapcsolatos. Annak ellenére, hogy tudtam, a mozgás nagyon fontos, engem valahogy sosem kötött le. Kisiskolás koromban jártam uszodába, ahol a társaimmal együtt megtanítottak úszni. Ezt szerettem, mert a végén volt szabadfoglalkozás a derékig érő vízben, amit minden gyerek imád. […]
Kövess minket itt is, ott is!