Betöltés

Mit keresel?

Aktív felnőttek Aktív idősek Hit és sport Slider Sporttudomány

Ép testben ép lélek

Megoszt

Egészséges, ép lélek az egészséges, ép testben. Sok száz esztendőnek kellett eltelnie, hogy a keresztény kultúrába is méltó helyen beépítődjék a test nevelésének ideálja.

Két kultúra összeolvadása

Európa klasszikus kultúrája két forrásból táplálkozik: az egyik a görög–római műveltség, a másik pedig a zsidóság közegében született kereszténység. A kettő összeötvöződéséből született az európai népek családjának egyedülálló kultúrája, mely döntő szerepet játszott az egész emberiség történelmében. Ennek jele az, hogy ez az európai kultúra az újkorban elterjedt az egész világon, és döntően befolyásolja szinte minden nép gondolatvilágát és életmódját.

Az európai kultúrkörben nevelkedett emberek ideáljának pregnáns kifejezése a mens sana in corpore sano (egészséges, ép lélek az egészséges, ép testben) – mondás, mely nevelési célként, szinte az egész világon általános elfogadást nyert. A görög kultúra különösen hangoztatja e mondás második felét: a görög szobrászat csodái mutatják az egészségesen, harmonikusan kifejlesztett emberi test kultuszát, mely a reneszánsz és a humanizmus korától kezdve a modern kor sportkultúrájáig újra igen fontos szerepet játszik az európai eredetű világkultúra életében.

A görög bölcsek az „egészséges lélek” ideálját is hangoztatták, de ez csak a kereszténység által vált mindent meghatározó tényezővé. A zsidó kultúra körében született kereszténység értékeli mindennél többre az „Isten képmására teremtett” ember méltóságát, akinek nem a teste, hanem a lelke tükrözi az Istent, értelmével és akaratával, amelyeket maga az Isten emel fel kegyelmével az Ő boldog színelátására és isteni szeretetére. Az a gondolat, hogy az ember testét is különösképpen széppé, erőssé és egészségessé kell tenni, nemigen merült fel az ókori zsidók világában. Ellenkezőleg, amikor az i. e. 2. században egyes zsidó fiatalok a görög kultúra befolyására „testgyakorló iskolákat” (az úgynevezett gimnáziumokat) akartak Jeruzsálemben építeni, a hithű zsidók ezt a tervet a szent hagyományok megtagadásának és elvetésének tartották, és hevesen ellenezték.

Szent Pál felfogása

Ilyen helyzetben nem várhatjuk el, hogy a zsidó szerzők által írt Biblia pozitívan nyilatkozzék a testkultúráról vagy a sportról. Az egyetlen biblikus író, akinél a sport témája szerepel, a görög környezetben nevelkedett Szent Pál. Ő, mint a kisázsiai Tarzosz szülötte, olyan kultúrkörnyezetben nevelkedett, amelyben a testnevelési iskolák és a sportversenyek a mindennapok életéhez tartoztak. Jeruzsálemi tanulmányai közben sem felejtette el Pál ezeket az ifjúsági emlékeket. Igaz, ő sem zeng dicshimnuszokat a testgyakorlatokról. Sőt, kijelenti: „A test edzése kevés dologra jó; a jámborság azonban mindenre hasznos, mert hordozza a jelen és jövendő élet ígéreteit”. Érdemes mégis felfigyelni arra, hogy Pál nem azt mondja: „a test edzése semmire sem jó”, hanem elismeri, hogy valamire jó ez az edzés is.

Minthogy Pál ilyen „korlátozott” értéket tulajdonított a testedzésnek, nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a keresztény lelki életről szóló buzdításaiban is példaként említi a testi kultúra gyakorlóinak viselkedését. Közismert első korintusi levelének következő részlete:

Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nemcsak vaktában; mérem az ökölcsapásokat, s nem csak úgy, a levegőbe csapkodva; hanem sanyargatom testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek”.

A görög környezetben nevelkedett Pálnak eszébe jutnak az ókorban négyévenként tartott olimpiai játékok, melyeknek mintájára minden hellenista műveltségű városban folytak a gyakorlatok és versenyek. Tarzoszban Pál bizonyára látott helyi futóversenyeket és ökölvívó mérkőzéseket. Pál azt is jól tudja, hogy az ezeken a versenyeken induló atléták milyen önmegtartóztató életet élnek: tartózkodnak mind az elhízástól, mind a szexuális kicsapongásoktól. Azt, hogy az akkori ökölvívók teste milyen szép, kisportolt test volt, jól mutatja a Pihenő ökölvívó című ókori szobor, melyet ma is láthatunk múzeumainkban. Az ókori sportolók céljukért, a verseny első díjának elnyeréséért minden áldozatot meghoztak, minden energiát latba vetettek.

Az olimpiai játékok újkori fölélesztése óta ezek a dolgok a mai kultúrában is közismertté lettek. Még a „hervatag koszorú” képe is ismerős nekünk, hiszen a régi olimpiákkal való kapcsolat ápolását fontosnak tartó athéni olimpiászon a győztesek nemcsak érmeket kaptak, hanem fejüket díszítő lombkoszút is. Persze Pál ezzel az írásával nem a sportolókat akarja buzdítani, hanem azt akarja mondani, hogy „ha ők ennyire törekszenek mulandó babérokra, akkor mennyivel inkább kell nekünk, keresztényeknek törekednünk” Krisztus követésére és az örök életre. Ezért szándékosan állítja szembe a „hervatag” koszorút a „hervadhatatlan” koszorúval. Pál nem tagadja meg önmagát. Számára csak Krisztus követése számít, és őérte „mindent veszni” hagyott, és „szemétnek tekintett”, még olyan megszentelt hagyományokat is, mint az ősi mózesi törvényeket. Hát mennyivel inkább volt Pál számára a lélek mellett mellékes dolog a „hervatag koszorúkért” vállalt erőlködés.

Megvan-e az egyensúly?

Sok száz esztendőnek kellett eltelnie, hogy a keresztény kultúrába is méltó helyen beépítődjék a test nevelésének ideálja. El kellett jönnie a reneszánsznak és a görög kalokagathia értékelésének (kalosz, görögül „szép”, kai görögül „és”, agathos görögül „”), hogy a „testnevelési iskolákat” a keresztények már ne pogány gonoszságnak, hanem értékes eszménynek tekintsék. A mi korunkban ez a szemléletváltozás már bekövetkezett, sőt abban a veszélyben vagyunk, hogy „átesünk a ló túlsó oldalára”, és az „ép lélek” mindenekfölött szükséges ápolását elhanyagoljuk.

Csak a régi mondás mindkét részének megőrzése és ápolása mentheti meg a következő évszázadok számára az „európai kultúrát”. A cikk a Szív” folyóirat (Jezsuita Kiadó) 2016 július-augusztusi számában jelent meg, szerzője Nemeshegyi Péter SJ.

Tagek

Talán ez is érdekel

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.