Fáradásos törések – a sportorvos gondolatai

A szervezet minden nap termel valamennyi új csontszövetet, hogy pótolja a mindennapi élet stressze miatt lebomlókat. Általában ez a folyamat kiegyensúlyozott, a szervezet az elvesztett csontmennyiséget pótolja. Ez az egyensúly azonban felborulhat a túlzott fizikai edzés hatására. A szervezet több tényező hatására előfordulhat, hogy nem termel elegendő csontszövetet. Ennek következtében a csontban mikrorepedések, úgynevezett „stressztörések” keletkezhetnek.

A fáradásos törések („stressztörések”) leggyakoribb oka a fizikai aktivitás időtartamának, intenzitásának vagy gyakoriságának hirtelen – megfelelő pihenőidő nélküli – megnövekedése. A mechanikai hatásokon kívül szisztémás tényezők (például hormonális egyensúlyhiány), táplálkozási hiányosságok, alváshiány és metabolikus csontbetegségek is hozzájárulhatnak a stressztörések kialakulásához. Néhány versenyszerűen edző sportoló nőnél étkezési zavarok és/vagy amenorrea (ritka menstruáció) alakul ki (RED-S szindróma). Mindkét állapot alacsony ösztrogénszinthez vezethet, ami csökkent csontsűrűséget és a stressztörések fokozott kockázatát eredményezi. A stressztörések gyakran fordulnak elő sportolók, különösen futók esetében. Bár az emberi test szinte minden csontjánál leírtak már terheléses töréseket, ezek gyakoribbak az alsó végtagok súlyt viselő csontjainál. A terheléses törések típusai kapcsolódhatnak egy adott sportághoz, például a felkarcsonthoz a dobósportokban, a bordákhoz a golfozásban és az evezésben, a gerinchez a tornában, az alsó végtaghoz a futótevékenységekben, valamint a lábfejhez a tornában és a kosárlabdában.

Honnan tudom meg, hogy fáradásos törésem van-e?

A terheléses törések közvetlenül a csont azon pontja fölött, ahol a törés bekövetkezett, korlátozott területen fájdalmat okoznak. A fájdalom aktivitás hatására fokozódik, és pihenéssel enyhül. A fizikális vizsgálat során a csont érzékenysége a legnyilvánvalóbb lelet. A terheléses töréssel rendelkező lábon ugrálás fokozott fájdalmat okoz.

A röntgenfelvételek nem feltétlenül segítenek a korai terheléses törés diagnosztizálásában, mivel a csont gyakran normálisnak tűnik, és a mikrorepedések nem láthatók. Néhány hetes pihenés után a csont elkezd helyreállni, és a röntgenfelvételen gyakran gyógyulási reakciót vagy kalluszt mutat.

A korai terheléses törés diagnózisa általában csontvizsgálattal vagy mágneses rezonanciás képalkotással (MRI) igazolható. A csontvizsgálat során egy radioaktív anyagot, úgynevezett „nyomjelző anyagot”, amelyet a csont általában a javításhoz használ, injektálnak a beteg véráramába. Minden csont elnyeli a nyomjelző anyag egy részét, de ha egy csont éppen terheléses törést „javít”, akkor a törés helyén több nyomjelző anyagot nyel el, és sötétebbnek tűnik, mint a sértetlen csontok. A legtöbb esetben az MRI előnyösebb, mivel nincs sugárterhelés, a vizsgálat kevesebb időt vesz igénybe, és az MRI a csontvizsgálatoknál jobban meghatározza a különböző típusú csont- vagy lágyrész-rendellenességeket.

Hogyan kezelik a fáradásos törést?

A terheléses törések nagyjából az alacsony kockázatú (kisebb valószínűséggel válnak súlyosabb töréssé) vagy a magas kockázatú (nagyobb valószínűséggel válnak súlyos töréssé) sérülések közé sorolhatók. Az alacsony kockázatú terheléses törések ritkán igényelnek drága képalkotó eljárásokat, például csont- vagy MR vizsgálatot. A legtöbb esetet alapos kórtörténet, fizikális vizsgálat és röntgenfelvételek alapján lehet diagnosztizálni. Szükség lehet egytől hat hétig tartó, korlátozott terheléssel járó, majd fokozatosan teljes terhelésre váló pihenőidőre. Az aktivitáshoz való visszatérésnek fokozatosnak kell lennie. A fájdalom enyhülése után a kardiovaszkuláris kondíció fenntartása érdekében alacsony testsúly-terhelésű tevékenységeket, például úszást vagy kerékpározást lehet végezni. Amikor a beteg hosszabb ideig fájdalom nélkül, kényelmesen tud alacsony testsúly-terhelésű tevékenységeket végezni, elkezdhetők a magas testsúly-terhelésű gyakorlatok. Jellemzően a sportoló fokozatosan növeli a kocogás kilométerszámát, és végül visszatér a sportspecifikus tevékenységekhez.

A nagy kockázatú, például a csípőt érintő terheléses törések hajlamosak teljes töréssé fejlődni, ezért agresszívebb megközelítést igényelnek. Azoknak a sportolóknak, akiknek krónikus fájdalmaik vannak, és a kezdeti röntgenfelvételeken normálisak a leletek, csontvizsgálat vagy MRI elvégzése ajánlott. A magas szövődményi arány miatt az ilyen nagy kockázatú terheléses töréseket úgy kell kezelni, mint a traumás töréseket – gyakran gipszeléssel, és szükség esetén esetenként műtéttel.

Hogyan előzhetők meg a fáradásos törések?

Az edzési hibák, mint például az intenzitás hirtelen túlzott növelése, a leggyakoribb bűnösök, és ezeket el kell kerülni. Az új tevékenységek, mint például a terepfutás vagy a kemény felületen való futás, hozzájárulhatnak a töréshez. A sportolókat, edzőket és szülőket fel kell világosítani a túledzés káros hatásairól és az időszakos pihenőnapok fontosságáról. Ezenkívül a női sportolók és edzőik figyelmét fel kell hívni az étkezési zavarok és a hormonális rendellenességek káros hatásaira.

Forrás: Barry P. Boden, MD Matthew J. Matava írásának (Stop Injuries) szerkesztett és bővített változata. A bővítés Berkes I.: “A sportorvoslás alapjai. Sportsebészet” (OSEI, 1998) és “Sportsérülések ellátása” (kézirat, szerkesztő: Prof. Dr. Berkes István) kiadványok alapján készült.