Derékfájdalom sportolóknál – mit jelent másként a sportoló fájó dereka?

Egy súlyemelőnek felhúzás közben fájdul meg a dereka. Egy 15 éves tornásznak hetek óta fáj hátrahajlításkor. Egy futó reggel merevnek érzi a hátát, de edzés közben javul. Egy labdarúgónak a derekából a lábába sugárzik a fájdalom. Mindegyiküknek „fáj a dereka”, mégsem ugyanazt a problémát kell keresni. Sportolónál a derékfájdalom értelmezése nem állhat meg annál, hogy hol fáj, és még az MR-lelet sem adja meg önmagában a választ. A sportorvosi kérdés az, hogy milyen terhelést kapott a sportoló, van-e felismerendő sérülés vagy idegrendszeri érintettség, mit veszített a funkciójából, és mit kell visszaépíteni ahhoz, hogy ne csak fájdalommentes, hanem ismét sportképes legyen.

Egy 17 éves teniszező körülbelül három hete érez fájdalmat a derekában. Nem emlékszik sérülésre. Futni tud, a hétköznapi mozgások alig zavarják, és az edzés elején sem mindig jelentkezik a panasz. A szerva és az erőteljes törzsrotációk után azonban fokozódik, különösen hátrahajlításkor és forduláskor. Néhány nap kisebb terhelés után javul, majd az edzésmennyiség visszaállításakor ismét előjön.

Könnyű lenne egyszerű túlterhelésnek vagy „befeszült deréknak” nevezni. Ugyanez a történet azonban egy 35 éves szabadidős futónál vagy egy erőemelőnél más valószínűségeket jelentene. Fiatal sportolónál az ismételt hátrahajlítással és rotációval összefüggő, fokozatosan kialakuló derékfájdalom például felveti a csigolyaív pars interarticularisának csontstressz-sérülését. A vizsgálat ezért nem pusztán a fájdalom helyét keresi: számít az életkor, a sportág, az előző hetek terhelése, a panaszt kiváltó mozgás és az is, hogy mit nem tud már ugyanúgy elvégezni a sportoló, mint korábban.

A derékfájdalom tünet, nem diagnózis

A derékfájdalom a sportolók körében is gyakori. A különböző vizsgálatok eredményei jelentősen szórnak, részben azért, mert eltérően definiálják a fájdalmat és más-más sportágakat vizsgálnak. Egy nagy szisztematikus áttekintésben a korábbi derékfájdalom, a nagy edzésvolumen, a terhelés növekedésének időszakai és a sportban eltöltött évek jelentek meg visszatérően kockázati tényezőként. (PubMed) Serdülő sportolóknál egy 80 vizsgálatot összegző meta-analízis a megelőző 12 hónapra körülbelül 42%-os előfordulást becsült, bár a vizsgálatok közötti különbségek jelentősek voltak. (PubMed)

A derékfájdalom mögött állhat nem specifikus mechanikai jellegű panasz, izom- vagy más lágyrész-túlterhelés, csontstressz-sérülés, spondylolysis, porckorongeredetű probléma, ideggyöki érintettség, kisízületi vagy sacroiliacalis régióból származó fájdalom, ritkábban pedig gyulladásos, fertőzéses, daganatos vagy más szervrendszerből eredő betegség. A klinikai feladat nem az, hogy minden fájdalomhoz gyorsan anatómiai címkét rendeljünk, hanem hogy elkülönítsük a gyakori, többnyire kedvező lefolyású panaszokat azoktól a helyzetektől, amelyek specifikus diagnózist, képalkotó vizsgálatot vagy sürgősebb kivizsgálást igényelnek.

Sportolónál ehhez a terhelési előzmény is hozzátartozik. Nőtt-e az elmúlt hetekben az edzésmennyiség vagy az intenzitás? Változott-e a technika vagy az erőnléti program? Több lett-e a szerva, ugrás, dobás, sprint, evezés vagy nagy súlyos emelés? Volt-e növekedési ugrás egy serdülőnél? Egyetlen nagy terhelés után kezdődött a panasz, vagy sok ismétlés mellett fokozatosan alakult ki? Ezek nem kiegészítő kérdések: a diagnosztikai gondolkodás részei.

Ugyanaz a fájdalom mást jelenthet egy 15 éves tornásznál és egy 35 éves futónál

A sportoló életkora és sportága módosítja annak valószínűségét, hogy mit keresünk. Serdülő sportolóknál különösen fontos a pars interarticularis csontstressz-sérülése. A folyamat korai szakaszában még stresszreakció állhat fenn, amely továbbterhelés mellett inkomplett stressztöréssé, majd kialakult pars-defektussá, spondylolysissé fejlődhet. Ez a kontinuumszemlélet azért lényeges, mert a korai csontstressz-sérülés és a már krónikussá vált pars-defektus diagnosztikai és gyógyulási lehetőségei nem azonosak.

• A probléma különösen olyan sportágakban kerül előtérbe, amelyekben ismételt ágyéki hátrahajlítás, rotáció és nagy mechanikai terhelés fordul elő – például tornában, dobó- és ütősportokban, súlyemelésben, egyes labdajátékokban vagy táncban. Egy 2023-as meta-analízisben a derékfájással vizsgált sportolók között a spondylolysis becsült gyakorisága 41,7% volt, bár a bevont vizsgálatok heterogenitása miatt ez az érték nem általánosítható minden sportolói populációra. (PMC)
• Egy felnőtt erősportolónál ezzel szemben nagy külső terhelés, ismételt hajlítás-hátrahajlítás vagy technikai és edzésprogram-változás kerülhet előtérbe; állóképességi sportolónál más terhelési profil dominál, kontakt sportban pedig akut trauma is része lehet a történetnek. A sportág önmagában nem ad diagnózist, de megmutatja, milyen erőknek, milyen sebességgel és milyen ismétlésszámban kell ellenállnia a gerincnek.
• Fiatal sportoló csontstressz-sérülésénél a mechanikai terhelésen túl a csont egészségét befolyásoló tényezőket is érdemes értékelni: az energiaellátottságot, a táplálkozást, női sportolóknál a menstruációs funkciót, a korábbi csontstressz-sérüléseket és más csontanyagcserét befolyásoló tényezőket. Az elégtelen energiaellátottság és a csont egészsége közötti kapcsolat a sportorvoslás fontos területe, miközben a RED-S diagnosztikai modelljének határairól jelenleg is szakmai vita zajlik. A témával a Sportorvos.hu külön cikkben is foglalkozik. (RED-S)

A sportorvosi vizsgálat nem az MR-rel kezdődik

A derékfájdalom vizsgálatának egyik legfontosabb része a történet. A fájdalom hirtelen vagy fokozatosan kezdődött? Helyi vagy a lábba sugárzik? Hajlítás, hátrahajlítás, rotáció, futás, ugrás, emelés vagy ülés provokálja? Van-e zsibbadás, érzészavar vagy izomgyengeség? Éjszaka is jelentkezik? Változott-e a sportoló teljesítménye? Képes-e ugyanazzal a sebességgel futni, ugyanazt a súlyt emelni vagy ugyanazzal az intenzitással edzeni? A fizikális vizsgálat sem egyetlen „deréktesztből” áll. A gerinc mozgásának és tüneti válaszának vizsgálata mellett szükség lehet neurológiai vizsgálatra, a csípő és az alsó végtag funkciójának értékelésére, erő- és mozgáskontroll-vizsgálatra, majd sportágspecifikus terhelési próbákra. Egy evezősnél, súlyemelőnél és teniszezőnél más mozgás és más terhelési tartomány lehet igazán informatív.

A képalkotás akkor értékes, ha jól megfogalmazott klinikai kérdésre válaszol. Ez különösen fontos, mert az MR-vizsgálaton látható eltérés és a fájdalom forrása nem feltétlenül ugyanaz. Tünetmentes embereknél is gyakoriak a porckorong degeneratív eltérései, kiboltosulások és más strukturális leletek. (PubMed) Sportolóknál a nagy és ismételt terheléshez kapcsolódó strukturális adaptációk tovább bonyolíthatják a képet; egy 2026-os radiológiai áttekintés arra hívja fel a figyelmet, hogy az élsportolók MR-vizsgálatán látható eltérések egy része terheléshez kapcsolódó adaptáció lehet, ezért klinikai összefüggés nélkül túlértékelhető. (PubMed)

Ez nem csökkenti a képalkotás jelentőségét. Porckorongsérv és ideggyöki kompresszió, csontvelőödéma vagy aktív pars stresszreakció megfelelő tünetekkel és fizikális lelettel együtt döntést változtató információ lehet. A kérdés az, hogy a lelet összhangban áll-e a sportoló tüneteivel, fizikális eltéréseivel és funkcióvesztésével.

Mikor kell gyorsabban továbblépni a kivizsgálással?

A legtöbb derékfájdalom nem súlyos betegség jele, bizonyos tünetek azonban megváltoztatják a kivizsgálás sürgősségét. Jelentős trauma, progresszív izomgyengeség vagy más neurológiai kiesés, gáttáji érzészavar, újonnan kialakuló vizelet- vagy székletürítési zavar, láz vagy más szisztémás tünet, megmagyarázhatatlan fogyás, daganatos betegség az előzményben vagy tartós, szokatlan éjszakai fájdalom esetén nem célszerű egyszerű sportterhelési problémaként kezelni a panaszt. A gáttáji érzészavarral és hólyag- vagy bélműködési zavarral járó tünetegyüttes cauda equina szindrómára utalhat, ami sürgős ellátást igényel.

Sportolóknál kevésbé látványos tünetmintázatok is indokolhatják a célzott kivizsgálást. A hetek óta fennálló, terhelésre következetesen visszatérő derékfájdalom egy serdülőnél, különösen ismételt hátrahajlítással és rotációval járó sportágban, nem kezelhető korlátlan ideig egyszerű izomfeszülésként. Hasonlóképpen más klinikai döntést igényel a lábba sugárzó fájdalom érzészavarral vagy izomgyengeséggel, mint a nagy terhelés után jelentkező lokális izomfájdalom.

Nem minden terhelés mérhető kilogrammban

A gerincet érő mechanikai terhelés fontos, de önmagában nem magyarázza minden sportoló panaszát. A korábbi derékfájdalom, az alvás és a regeneráció, a pszichés terhelés, a sérüléstől vagy bizonyos mozgásoktól való félelem, illetve a sportoló fájdalommal kapcsolatos meggyőződései is befolyásolhatják a tüneteket, a mozgást és a rehabilitációt.

Ennek klinikai jelentősége van. Az a sportoló, aki egy MR-lelet után attól tart, hogy minden előrehajlással tovább „károsítja” a gerincét, elkezdheti kerülni azokat a mozgásokat, amelyekhez később a sportjában szüksége lesz. Ugyanakkor a pszichoszociális tényezők figyelembevétele nem jelenti azt, hogy a fájdalmat „pszichés eredetűnek” tekintjük. A terhelés, a szöveti állapot, az idegrendszer, a regeneráció és a pszichés-környezeti tényezők ugyanannak a klinikai képnek lehetnek részei.

Mi a helye a konzervatív terápiának?

A derékfájdalom kezelése az elmúlt évtizedekben egyre inkább az aktív, funkcióközpontú megközelítés felé mozdult. Krónikus primer derékfájdalomban a WHO is az edukációt, az aktív mozgásprogramokat és szükség szerint többkomponensű ellátást helyezi előtérbe; rutinszerűen nem támogatja például az ágyéki fűzők, trakció vagy opioidok alkalmazását. (WHO) Sportolókra vonatkozó szisztematikus áttekintés alapján az edzésalapú beavatkozások javíthatják a fájdalmat és a funkciót, bár az optimális programra vonatkozó bizonyítékok korlátozottak. (PubMed)

A rehabilitáció nem egyszerűen törzserősítést jelent. A törzs ereje és mozgáskontrollja fontos lehet, de értékelni és szükség szerint fejleszteni kell a csípő és az alsó végtag kapacitását, az erőtermelést és erőátvitelt, a sportágra jellemző mozgások sebességét, valamint azt a volument is, amelyet a sportolónak ismételten el kell viselnie.

A kezdeti szakaszban szükség lehet a panaszt provokáló terhelés átmeneti módosítására, de ez nem feltétlenül jelent teljes pihenést. A cél egy tolerálható terhelési szint megtalálása, majd a kapacitás fokozatos visszaépítése. A futó kisebb volumennel térhet vissza a futáshoz, az erősportoló módosított gyakorlattal és csökkentett külső ellenállással kezdhet, a teniszezőnél pedig külön vissza kell építeni az ismételt rotációs és hátrahajlítási terhelés toleranciáját.

Ezt a szemléletet erősíti egy 2025 végén közölt multicentrikus randomizált vizsgálat aktív ágyéki spondylolysisben szenvedő serdülő sportolókon. Az azonnal megkezdett fizioterápia gyorsabb funkcionális javulással, korábbi sportba való visszatéréssel és kevesebb 12 hónapos kiújulással járt, mint az a stratégia, amelyben a rehabilitáció megkezdése előtt a fájdalom megszűnésére vártak. A program progresszióját funkcionális és tüneti kritériumok vezérelték; a sportba visszatérés feltételei között szerepelt többek között az ismételt, véghelyzetig végzett ágyéki mozgások fájdalommentessége és a sportba visszavezető program két fájdalommentes hete. (BJSM) Ezek azonban egy spondylolysisre vizsgált rehabilitációs protokoll kritériumai, nem minden sportolói derékfájdalomra alkalmazható általános visszatérési szabályok.

A manuális terápia, egyes fizioterápiás eljárások vagy megfelelő esetben a rövid távú gyógyszeres fájdalomcsillapítás támogathatják a tünetek kezelését, de nem helyettesítik a fokozatosan felépített aktív rehabilitációt és a sporthoz szükséges terhelési kapacitás visszaszerzését.

Mikor jöhet szóba a műtéti kezelés?

A sportolói derékfájdalmak többsége nem igényel műtétet, és még képalkotóval igazolt ágyéki porckorongsérv esetén sem a lelet önmagában határozza meg a kezelést. A döntésben a fájdalom és az ideggyöki tünetek súlyossága, a neurológiai eltérés, a tünetek időtartama, a képalkotó lelet, a megfelelő konzervatív kezelésre adott válasz és a sportoló funkcionális igényei együtt számítanak. Progresszív vagy jelentős motoros kiesés, illetve cauda equina szindróma gyanúja sürgős szakorvosi értékelést igényel; tartós, a funkciót jelentősen korlátozó ideggyöki panaszoknál pedig megfelelő konzervatív kezelés után műtéti megoldás mérlegelhető.

Élsportolók tüneteket okozó ágyéki porckorongsérvét vizsgáló meta-analízisben a műtéti és a nem műtéti kezelés után egyaránt magas volt a sportba visszatérés aránya: 83,0%, illetve 81,5%, statisztikailag igazolható különbség nélkül. A műtéttel kezelt sportolók ebben az elemzésben nem tértek vissza gyorsabban sem. (PMC) Ez nem jelenti azt, hogy a két kezelési stratégia minden klinikai helyzetben egyenértékű. Megfelelően kiválasztott, isiászos porckorongsérvben szenvedő betegeknél a műtét gyorsabb rövid távú tüneti javulást eredményezhet, miközben a hosszabb távú különbségek mérséklődhetnek. A sportolói döntést ezért mindig az adott klinikai helyzethez kell igazítani.

Spondylolysis esetében szintén elsődlegesen konzervatív kezelésre törekszünk. Műtét a sportolók kis részénél merül fel, például tartós panasz, megfelelő rehabilitáció sikertelensége és jól azonosítható strukturális eltérés esetén. A műtét egyik esetben sem helyettesíti a rehabilitációt: az anatómiai probléma kezelése után ugyanúgy vissza kell építeni az erőt, a terhelési toleranciát és a sportágspecifikus teljesítményt.

Öt gyakori hiba sportolói derékfájdalomnál

1. Minden panaszt „becsípődésnek” vagy izomproblémának nevezünk. A hétköznapi címke könnyen elfedheti a klinikai különbségeket. Serdülő sportolónál csontstressz-sérülés, lábba sugárzó panasz és neurológiai eltérés esetén ideggyöki érintettség is felmerülhet.
2. Az MR-leletet kezeljük a sportoló helyett. A porckorong-degeneráció vagy kiboltosulás önmagában nem bizonyítja, hogy megtaláltuk a fájdalom forrását. Ugyanakkor az ellenkező véglet sem helyes: megfelelő klinikai összefüggésben a képalkotó eltérés fontos, akár döntést változtató információ.
3. A fájdalom megszűnését összekeverjük a sportkész állapottal. Az, hogy valaki fájdalom nélkül lehajol vagy kocog, még nem bizonyítja, hogy képes maximális súlyt emelni, ismételten sprintelni vagy nagy sebességű rotációkat végezni.
4. Túl sokáig pihentetünk. A provokáló terhelés módosítása szükséges lehet, de az indokolatlan teljes inaktivitás csökkentheti azt a fizikai kapacitást, amelyre később a visszatéréshez szükség lesz.
5. A korábbi edzésterheléshez térünk vissza, nem az aktuális kapacitásból indulunk ki. Több hét kihagyás alatt a sportoló terhelhetősége megváltozhat. Ha a korábbi volument és intenzitást azonnal visszaállítjuk, újabb nagy terhelési ugrást hozhatunk létre.

A rehabilitáció végpontja a sport terhelésének elviselése

A rehabilitáció korai mérföldköve lehet, hogy a hétköznapi mozgások és az alapgyakorlatok elfogadható tüneti válasszal végezhetők. Sportolónál innen fokozatosan kell visszaépíteni a szükséges mozgástartományt, törzs- és csípőfunkciót, erőt és általános terhelhetőséget, majd – sportágtól függően – az erő-sebesség képességet, futást, ugrást, landolást, sprintet, fékezést, irányváltást és végül a specifikus gerincterhelést. Egy teniszezőnél a nagy sebességű szervát és rotációt, egy súlyemelőnél a nagy külső ellenállással végzett emeléseket, egy evezősnél az ismételt hajlítási ciklusokat is újra tolerálni kell.

A progresszió megítélésénél nemcsak az számít, hogy a sportoló el tudta-e végezni a feladatot. Figyelni kell a mozgás minőségét, az alkalmazott terhelést és sebességet, az ismétlések számát, a fáradás hatását, valamint azt is, hogyan reagálnak a tünetek az edzést követő órákban és másnap. Egy fájdalom nélkül teljesített rövid futás nem ugyanazt jelenti, mint több egymást követő, teljes intenzitású edzés tolerálása.

A visszatérés folyamatában érdemes elkülöníteni a részvételhez való visszatérést (return to participation), a sporthoz való visszatérést (return to sport) és a korábbi teljesítményszinthez való visszatérést (return to performance). Az első szakaszban a sportoló már részt vehet módosított edzésen, később teljes sporttevékenységet végezhet, miközben a korábbi versenyteljesítmény eléréséhez további időre és terhelésre lehet szüksége.

Minden derékfájdalomra alkalmazható egyetlen visszatérési teszt vagy határérték nincs. A döntésben a releváns gerincmozgások és ismételt terhelések tolerálhatósága, a neurológiai állapot, az erő és fizikai kapacitás, a sportágspecifikus edzés volumenének és intenzitásának tolerálása, valamint a sportoló mozgásába vetett bizalma együtt számít. A naptár önmagában ezek egyikét sem méri.

A teniszező már tud futni – de tud-e szerválni?
Térjünk vissza a 17 éves teniszezőhöz. A klinikai vizsgálat és a célzott képalkotás korai pars csontstressz-sérülést igazolt. A nagy intenzitású hátrahajlítási-rotációs terhelést átmenetileg csökkentették, miközben megkezdődött az aktív rehabilitáció. Később fokozatosan visszatért a futás, az erőedzés és a pályamunka.
Néhány hét múlva már fájdalom nélkül futott és az edzőtermi alapgyakorlatokat is jól tolerálta. Ez azonban még nem válaszolta meg a sportba való visszatérés legfontosabb kérdését. A szerva nagy sebességű erőátvitelt igényel az alsó végtagtól a törzsön át a felső végtagig, és ugyanazt a mozgásmintát egy edzésen sokszor kell megismételni. Először ezért kisebb intenzitással és kevés ismétléssel került vissza a programba, majd nőtt a sebesség és a volumen, ezt követte a teljes edzés és végül a mérkőzésterhelés. A progressziót az határozta meg, hogyan tolerálta az adott terhelést az edzés alatt, utána és másnap.
Ebben a helyzetben a gyógyuló csont és a sportoló funkcionális állapota egyaránt számított. A sportba való visszatérés akkor vált reálissá, amikor a teniszező már nemcsak fájdalommentes volt, hanem ismételten el tudta viselni a sportágára jellemző terhelést.

Megelőzhető-e a sportolói derékfájdalom?

Nem minden derékfájdalom előzhető meg, és nincs olyan „tökéletes testtartás”, mozgásminta vagy egyetlen gyakorlat, amely sérülésbiztossá teszi a gerincet. A megelőzés inkább a sportoló kapacitásának és az előtte álló terhelésnek a hosszú távú összehangolását jelenti. Ehhez hozzátartozik a sportághoz szükséges törzs- és alsó végtagi erő, a sportágspecifikus mozgások fokozatos felépítése, a nagy terhelési ugrások kerülése, a regeneráció és a korábbi panaszok utáni megfelelő visszatérés. A korábbi derékfájdalom ugyanis az egyik legkövetkezetesebben azonosított későbbi kockázati tényező. (PubMed) Fiatal sportolóknál külön figyelmet érdemel a növekedési időszak, az edzésvolumen, a csont egészsége és az ismételt nagy gerincterhelés.

Ez ugyanazt az alapelvet követi, amely a sportsérülések megelőzésének más területein is egyre fontosabb: nem minden veszélyesnek gondolt mozdulatot kell eltávolítani a sportból, hanem a sportolót kell fokozatosan felkészíteni azokra a terhelésekre, amelyekkel a sportágában valóban találkozni fog. (Sportsérülések megelőzése)

Fő tanulságok

• A derékfájdalom tünet, nem diagnózis. Ugyanaz a panasz más klinikai jelentést kaphat egy serdülő tornásznál, egy erősportolónál vagy egy felnőtt futónál.
• A sportág és a terhelési történet a kivizsgálás része. Nemcsak az számít, hol fáj, hanem az is, milyen terhelés előzte meg, mi provokálja, és milyen funkciót veszített a sportoló.
• Fiatal sportolónál gondolni kell a pars csontstressz-sérülésére. A tartós, hátrahajlítással vagy rotációval összefüggő panaszt nem célszerű korlátlan ideig egyszerű izomfájdalomként kezelni.
• Az MR-leletet klinikai összefüggésben kell értelmezni. Tünetmentes embereknél és sportolóknál is előfordulnak strukturális eltérések, miközben megfelelő esetben a képalkotás döntést változtató információt ad.
• A rehabilitáció és a sportba való visszatérés kritériumalapú folyamat. A tünetek mellett az erőt, terhelhetőséget, ismételhetőséget, sportágspecifikus funkciót és a terhelésre adott későbbi választ is értékelni kell.
• A fájdalommentesség és a sportkész állapot nem ugyanaz. A rehabilitáció végpontja az, hogy a sportoló ismét el tudja viselni a sportja által megkövetelt terhelést és vissza tudja építeni a teljesítményét.

Kapcsolódó témák

• Sportsérülések megelőzése – nem a veszélyek elkerülése, hanem a sportoló felkészítése – A derékfájdalom megelőzését is érdemes a tiltott vagy „veszélyes” mozdulatok helyett a terhelés és a sportoló aktuális kapacitásának kapcsolatából megközelíteni. A cikk részletesen bemutatja, miért folytatódik a sérülésmegelőzés a rehabilitációban is.
• Csontstressz-sérülések sportolóknál – amikor a csont már nem tud alkalmazkodni a terheléshez – A pars stresszreakció megértéséhez fontos látni, hogyan alakul ki a csontstressz-sérülés kontinuuma, milyen szerepe van a terhelés és regeneráció egyensúlyának, és miért jelent többet a csontstressz-sérülés fogalma a klasszikus „fáradásos törésnél”.
• Létezik valóban a RED-S? Amikor a sportorvoslás saját magát kérdőjelezi meg – A fiatal sportoló csontstressz-sérülésének hátterében a mechanikai terhelés mellett az energiaellátottság és a csont egészsége is fontos lehet. A cikk bemutatja a RED-S korszerű értelmezését és a modell körül kialakult szakmai vitát is.

hirdetés

Ajánlott szakirodalom

1. Thornton JS, Caneiro JP, Hartvigsen J, et al. Treating low back pain in athletes: a systematic review with meta-analysis. Br J Sports Med. 2021;55(12):656–662. doi:10.1136/bjsports-2020-102723. (PubMed)
2. Trompeter K, Fett D, Platen P. Prevalence of back pain in sports: a systematic review of the literature. Sports Med. 2017;47:1183–1207.
3. Wilson F, Ardern CL, Hartvigsen J, et al. Prevalence and risk factors for back pain in sports: a systematic review with meta-analysis. Br J Sports Med. 2021;55:601–607. (PubMed)
4. Wall J, Meehan WP III, Trompeter K, et al. Incidence, prevalence and risk factors for low back pain in adolescent athletes: a systematic review and meta-analysis. Br J Sports Med. 2022. (PubMed)
5. Li J, Liang J, Xu Y, Du D. Incidence of lumbar spondylolysis in athletes with low back pain: a systematic evaluation and single-arm meta-analysis. Medicine (Baltimore). 2023;102(38):e34857. doi:10.1097/MD.0000000000034857. (PMC)
6. Vaz de Lima M, Caffaro MFS, Santili C. Spondylolysis and spondylolisthesis in athletes. Rev Bras Ortop. 2024;59(1):e10–e16. doi:10.1055/s-0043-1777435. (PMC)
7. Selhorst M, et al. Immediate physical therapy is beneficial for adolescent athletes with active lumbar spondylolysis: a multicentre randomised trial. Br J Sports Med. Published online 2025. (BJSM)
8. Brinjikji W, Luetmer PH, Comstock B, et al. Systematic literature review of imaging features of spinal degeneration in asymptomatic populations. AJNR Am J Neuroradiol. 2015;36:811–816. doi:10.3174/ajnr.A4173. (PubMed)
9. Sedrak P, Shahbaz M, Gohal C, et al. Return to play after symptomatic lumbar disc herniation in elite athletes: a systematic review and meta-analysis of operative versus nonoperative treatment. Sports Health. 2021;13(5):446–453. doi:10.1177/1941738121991782. (PMC)
10. O’Connor SB, Holmberg KJ, Hammarstedt JE, et al. Return-to-play outcomes of athletes after operative and nonoperative treatment of lumbar disc herniation. Curr Rev Musculoskelet Med. 2023;16:192–200. doi:10.1007/s12178-023-09829-z. (PMC)
11. World Health Organization. WHO guideline for non-surgical management of chronic primary low back pain in adults in primary and community care settings. Geneva: WHO; 2023. (WHO)
12. Idoate Saralegui F, Perez Yubran A, Fusco S. Structural adaptations and asymptomatic alterations in athletes: MR imaging findings and clinical relevance. Magn Reson Imaging Clin N Am. 2026;34(3):471–488. doi:10.1016/j.mric.2026.05.011. (PubMed)

Szakmai hitelesítés: A cikk szakmai ellenőrzéséhez a sportolói derékfájdalom epidemiológiájáról és kezeléséről készült British Journal of Sports Medicine szisztematikus áttekintéseket, a serdülőkori spondylolysis korszerű szakirodalmát és multicentrikus randomizált rehabilitációs vizsgálatát, a sportolói ágyéki porckorongsérv sportba való visszatérésre vonatkozó irodalmát, a tünetmentes gerinc képalkotó eltéréseiről szóló szisztematikus áttekintést, a sportolók MR-eltéréseiről szóló 2026-os radiológiai áttekintést, valamint a WHO krónikus primer derékfájdalomra vonatkozó irányelvét használtuk. A lakossági derékfájdalomra vonatkozó ajánlásokat nem tekintettük automatikusan alkalmazhatónak a serdülő és versenysportolói populációra. – Szerkesztette: Haász Péter | Sportorvos.hu szerkesztőség – Sportorvos Portál – a közérthető szakértelem