Edzői lehetőségek, tennivalók a Fenntartható Fejlődés érdekében
Megoszt
A cikk azokra a pedagógusi, sportvezetői feladatokra hoz példákat, amelyekben tanítványaink nevelése által hatással lehetünk környezetünk állapotára. Tehát nem edzésmódszertani tanácsokat kínálok. A gondolatmenet alapja az ENSZ által megfogalmazott „Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programja”, 17 területre vonatkozó tényekkel és az ezekből fakadó célkitűzésekkel.
Aki csak az edzők lehetőségeire kíváncsi az először a „tennivalók, lehetőségek” címszó alatt álló gondolatokat nézze át. Ezek a versenyzői majd edzői tevékenységemet követő tanári munkám e téren gyűjtött tapasztalatait osztják meg az olvasóval, és remélhetőleg érdeklődést keltenek az ENSZ által publikált „tények és célkitűzések” megismerésére.
Bevezető
Az edzések módszertanában túlléptünk már azon, hogy a mennyiségi mutatók uralják a tervezést, a fókusz a minőségre terelődik. Nem az lesz feltétlenül a bajnok, aki többet edz, hanem aki minőségi edzéssel képes fejlődni, az élettani korlátok figyelembevételével, az edzésmunka optimalizálásával, kreatív módszerek alkalmazásával.
Ahogy az edzésmunkában figyelembe kell vennünk a korlátokat ahhoz, hogy a megfelelő terheléssel a versenyzők fejlődését biztosítsuk, ugyanúgy a környezetünkkel kapcsolatosan is meg kell fontolnunk, meddig mehetünk el a Föld kincseinek kiaknázásában. A „korlátokat” a készletek végessége jelenti -ilyenek a nem megújuló erőforrások-, míg az úgynevezett „túllövések” egyes készletek túl-használatát jelentik, amelyek a Föld vonatkozásában pl. a túl-legeltetésben, túl-halászatban, a Föld oxigénkészletét biztosító erdők féktelen kitermelésében nyilvánulnak meg. Ugyanez a sportolók életében a túlterhelés, túledzés és esetleg az ezek következtében megjelenő egészségi problémákban érhető tetten, amely a sport abbahagyásához vezethet. Az edzések mennyiségének emelése nem tartható fenn végtelenül. Ráadásul a mennyiség növelése nem feltétlenül hoz pozitív minőségi változást a (sport-) életünkbe, nem azonosítható a fejlődéssel.
Előzmények
A Római Klub által kiadott „A növekedés határai” című (1972) könyv gondolatai az 1992-es és 2004-es átdolgozott kiadások után is aktuálisak, sőt még inkább elgondolkoztathatják az emberiséget. Nagyon leegyszerűsítve arról a kérdésről van szó, hogy mekkora a Föld eltartó-képessége és, hogy mit lehet tenni azért, hogy ezen belül maradjon az emberiség? A növekedés és fejlődés jelentéstartalmának kettéválasztása nagyon indokolt, az első kizárólag mennyiségi változásokat tükröz, míg a második a minőségi változásokra vonatkozik.
Az első „Föld csúcs” konferencia 1972-ben Stockholmban szembesítette az emberiséget azzal, hogy a Föld bolygó kiaknázható kincsei nem végtelenek.
Ennek nyomán készült el a Föld bolygó állapotáról és kilátásairól szóló „Közös jövőnk” című Brundtland jelentés (1987). A Föld csúcs konferenciák 1992-ben és 2012-ben Rio de Janeiróban folytatódtak. Ezek keretében tudósok és politikusok foglalkoztak a globális problémákkal és állásfoglalásaik nyomán kristályosodott ki a fenntarthatóság fogalma: “A fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és a természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg.”(Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata, Tokió, 2000).
A meghatározástól eltérő mondanivalókat és szándékokat fel kell ismernünk, mert sajnos egyes publikációk, pályázatok, híradások reklámszinten, divatból vagy éppen kizárólag gazdasági megfontolásból használják a „fenntarthatóság” fogalmat.
A sportélet is vállalásokat tett a globális problémák miatti feladatok megoldására.
Ennek állomásai voltak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett Sport és Környezet Világkonferenciák (1995, 1997, 1999) ahol az első Riói Föld csúcson kiadott „Agenda 21 / Feladatok a XXI. Századra”című záródokumentumot a sportélet viszonyaira pontosították. A környezettel kapcsolatos feladatok felelőse Schmitt Pál Úr, a MOB akkori elnöke, 1995-1999 között a NOB alelnöke volt. Az olimpiai mozgalom sport és kultúra melletti harmadik alappillérévé tették a környezetet. A közelmúlt nyári eseményei közül a sydney-i olimpia szervezői sokat tettek a gazdaságosság és fenntarthatóság érdekében, létesítményeik ma is kihasználtak. Athén gazdaságilag nagyot bukott az olimpián, építményei közül sok kihasználatlanul az enyészet részévé válik. Peking a környezeti problémák sokaságával (közlekedés, homokvihar, szmog, hőség) szembesítette a versenyzőket. London a leginkább környezettudatosan szervezett olimpiát ígérte és sok tekintetben meg is valósította. Rióban a környezeti problémák sokasága vetődött föl, a résztvevők szembesültek a szegénységgel és biztonsági problémákkal, az egészséges környezet biztosítása (szabadvízi sportok, zica vírus, élelmezés) borzolta a kedélyeket, a napelemes energiabiztosítás Londonhoz hasonlóan itt is tervbe volt véve, de itt sem valósult meg. E mellett a fakitermeléséről hírhedt országban minden akkreditált olimpikon egy-egy elültetendő facsemetével szolgálta a fenntarthatóságot. A téli olimpiákon Lillehammer adott példát egy természeti nép elkötelezettségéről, ugyanakkor Szocsi a nyáriakat is beleértve a legköltségesebb ötkarikás játékot szervezte meg.
A korábbi olimpiák jellemző gazdasági végkimenetele, a fenntarthatósági szempontok felerősítésének igénye, a fogyasztói társadalom kulisszáin átlátók kritikái mind abba az irányba hatottak, hogy a Thomas Bach vezette NOB „Agenda 2020″ címmel adott ki egy dokumentumot, amelyben a „fenntartható olimpiák” célkitűzésével alakította át a pályázási és lebonyolítási szabályzatot. Ez kínál lehetőséget akár Budapestnek is egy visszafogott és környezeti szempontból előremutató nyári olimpia rendezésére, ha a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok egységét egyszer meg tudjuk teremteni.
Legutóbb egy téli (!) olimpia rendezésének tervét szőttük Borsafüredre a Trianon miatt elcsatolt területek visszacsatolásakor, (Killyéni András-Péter: Olimpiai álom a Radnai-havasokban, Magyar Napló FOKUSZ Egyesület, 2015) de a tervet a II. világháború meghiúsította.
A környezettel kapcsolatos problémák megközelítésének időrendjében először a „természet” és a természeti értékek megóvása és tisztelete került középpontba, amely többek között a Nemzeti Parkok megalapításában realizálódott. Ezt egy technokrata megközelítés követte, ahol a problémákat az emberi szellem – tudomány, technikai fejlesztés- volt hivatott megoldani. Napjaink előremutató környezetszemlélete a természet óvása és a technikai beavatkozások mellett a társadalmi szempontokat is figyelembe veszi.
Megemlítendő egy fentiekkel összevágó hármas szempontrendszer, amely a környezeti, a gazdasági és a társadalmi tényezőket egyaránt mérlegeli a döntéshozatalban.
Az ENSZ 2015 szeptember végén fogadta el a Fenntartható Fejlődési Célokat (SDG), a „Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés2030-ig szóló programja” című dokumentumot, amely tizenöt évre meghatározza a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos, a világ minden országára vonatkozó cselekvési irányokat, célokat és az azok eléréséhez szükségesnek tartott nemzetközi együttműködési feladatokat.
Ez a program az emberiség eddigi legátfogóbb szegénységellenes, valamint ember- és környezetbarát terve. Fontos üzenete, hogy a problémákat rendszerszemléletben, az okokat keresve, közösen kell megoldani. Saját oktatói gyakorlatomból vett példákkal, tehát a tennivalókkal kezdem az egyes kérdések kibontását, mert tudom, hogy az edző kollégák erre lehetnek leginkább kíváncsiak. Mit is tehetünk mi a sport közvetítésével? Ezt követően tárom föl a tennivalók mögötti tényeket, amelyek magyarázatát adják az ezt követő célkitűzéseknek is. Az ENSZ 17 fő témakörbe sorolta világunk problémáit. Ha a sportközegben felnövekvő fiatal generációk megfelelő szemlélettel értékelik életterüket, mi több tenni is képesek érte, akkor világunk fenntartható lehet.
Dosek Ágoston cikke, megjelent a Magyar Edző folyóirat 2017/01-es számában.