Utánpótlás sportolók önazonossága és sportolás

Sportorvos.hu 2022.05.03.

A serdülőkor a kifejezett növekedés és fejlődés időszaka. Pszichoszociális szempontból az identitás kialakulása a serdülőkor egyik legfontosabb fejlődési feladata (Erikson, 1959). Az olykor „önazonosságnak” nevezett identitás „egy világosan körülhatárolt öndefinícióra utal, … amely azokból a célokból, értékekből és meggyőződésekből áll, amelyeket a személy személyesen kifejezőnek talál, és amelyek mellett egyértelműen elkötelezett” (Waterman, 1985). A sportban való részvétel, mint olyan törekvés, amely mellett egyes serdülők erősen elkötelezik magukat, keresztezheti az identitás kialakulásának folyamatát.

Az önazonosság mint a viselkedés potenciális közvetítője (Oyserman et al., 2012) jelentős figyelmet kapott a sportpszichológiai szakirodalomban. A kutatók különösen az identitás kizárása és a sportolói identitás konstrukcióira összpontosítottak, és a két konstrukció és a fejlődő sportolók számára potenciálisan releváns eredmények közötti összefüggéseket vizsgálták.

Az identitás kizárása

Petitpas és munkatársai (Pearson & Petitpas, 1990; Petitpas & Champagne, 1988; Petitpas & France, 2010) a szituációs tényezők hatására hivatkozva, mint például a sportteljesítmények elismerése, a sportolással járó kiterjedt időigény, valamint a sportkörnyezetben a konformitás és a megfelelés hangsúlyozása a függetlenség és az autonómia helyett, régóta úgy vélik, hogy a sportolók az identitás kizárásának fokozott kockázatának vannak kitéve. Tekintettel a sportban való részvétel által inspirált és gyakran megkövetelt erős elkötelezettségre, valamint az alternatív foglalkozási identitások feltárására való lehetőség vagy hajlam egyidejű hiányára, az identitáskizárással küzdő sportolók hajlamosak a karrierépítés és a sportban való átmenethez való alkalmazkodás problémáira (Petitpas & France, 2010). Kutatások kimutatták, hogy a sportolók magasabb szintű identitáskizártságról számolnak be, mint nem sportoló társaik (Linnemeyer & Brown, 2010), és hogy az identitáskizártság fordítottan arányos a karrierérettséggel az egyetemi sportoló hallgatóknál (Murphy, Petitpas, & Brewer, 1996).

Sportolói identitás

Az énkoncepció sporttal kapcsolatos komponenseként a sportolói identitás arra utal, hogy „az egyén milyen mértékben azonosul a sportolói szereppel” (Brewer, Van Raalte, & Linder, 1993, 237. o.). A sportolói szereppel való azonosulás erőssége mellett a sportolói identitással kapcsolatban különböző tulajdonságok, folyamatok és termékek is figyelembe vehetők. A tulajdonságok a sportolói identitás leíró jellemzőire utalnak, mint például az identitás szalienciája (feltűnőség, kiugrás, előtérbe kerülés) más konkurens identitásokhoz képest, valamint az, hogy az egyén önértékelése milyen mértékben függ a teljesítménytől és a sportolói szerepben való részvételtől. A folyamatok olyan dinamikus elemekre vonatkoznak, amelyek a sportolói identitásra hatnak és szisztematikus változásokat eredményeznek. A sportolói identitás folyamatai közé tartozik a sportban való részvétel társadalmi megerősítése és az önreprezentáció, amely abban nyilvánul meg, hogy az ember sportolóként mutatja meg magát másoknak. A termékek olyan eredményeknek felelnek meg, amelyekben a sportolói identitás feltételezhetően szerepet játszik. A sportolói identitás és a tanulmányok, a kiégés, a karrierépítés, a sportági átmenethez való pszichológiai alkalmazkodás és a szerhasználat terén elért eredmények között összefüggéseket dokumentáltak.

Tanulmányok és önazonosság

Egyre több kutatás utal arra, hogy az erős sportolói identitás fenntartása nem feltétlenül összeegyeztethető az egyetemi tanulmányokkal. Nem csak az fordulhat elő, hogy egyes sportolók megpróbálják „csak úgy átvenni” a tananyagot, és feláldozzák a tudományos sikerességüket annak érdekében, hogy sportcéljaikat követhessék (Cosh & Tully, 2014), negatív összefüggéseket dokumentáltak a sportolói identitás és az iskolai alkalmazkodás között (Melendez, 2009), a tanulmányok fontosságába vetett hit (Hale & Waalkes, 1994), az általános tanulmányi készségek, a matematikai képességek, a problémamegoldás (Fraser, Fogarty, & Albion, 2008) és a sztereotípiák fenyegetésére való fogékonyság (Feltz, Schneider, Hwang, & Skogsberg, 2013) között.

Kiégés és az önazonosság kapcsolata

Coakley (1992) serdülő sportolókkal készített informális interjúk sorozata alapján azt javasolta, hogy az egydimenziós önazonosság egyike azon tényezőknek, amelyek növelik a fiatal sportolók kiégésének valószínűségét. A Coakley hipotézisét tesztelő kutatások kétértelmű eredményeket hoztak, a tanulmányok pozitív (pl. Martin & Horn, 2013) és negatív (pl. Baysden, Brewer, Petitpas, & Van Raalte, 1997) összefüggésekről is beszámoltak a sportolói identitás és a kiégés között. A tanulmányok eredményeinek ellentmondásosságára adott magyarázatok között szerepel az a változatosság, hogy a minták milyen mértékben tartalmaztak kiégett résztvevőket (Black & Smith, 2007), valamint a sportolói és a harmonikus és a megszállott szenvedély közötti pozitív összefüggések, amelyek negatív, illetve pozitív összefüggéseket mutatnak a kiégéssel (Martin & Horn, 2013).

Pszichológiai alkalmazkodás a sportági átmenetekhez

A sportpszichológiában a sportolói identitással kapcsolatos szakirodalom áttekintésében Ronkainen, Kavoura és Ryba (2016) arra a következtetésre jutott, hogy „a sportolói identitás lehet az önbecsülés pozitív forrása, de a jólét szempontjából rendkívül problematikus is lehet, ha a sport nem megy jól, vagy a karrier hirtelen befejeződik” (57. o.). Így, bár pozitív összefüggéseket dokumentáltak a sportolói identitás és a kedvező pszichológiai alkalmazkodás olyan mutatói között, mint az önbecsülés (Martin, 1999), a sport életminőségre gyakorolt hatása (Groff, Lundberg és Zabriskie, 2009) és a sportolói elégedettség (Burns, Jasinski, Dunn és Fletcher, 2012), a sportolói szerep betöltését veszélyeztető sportátmenetek különösen nehézséget okozhatnak az olyan egyének számára, akik erősen azonosulnak ezzel a szereppel (Pearson és Petitpas, 1990; 13. fejezet). A sportolói identitást az olyan sportátmenetekhez való alkalmazkodással kapcsolatban vizsgálták, mint a pályafutás befejezése, a pályaelhagyás és a sérülés. A sportolói identitás tehát nemcsak az idősebb sportolók által jellemzően átélt sportátmenetek, mint például a sportkarrier-átmenethez való alkalmazkodás és a karrierépítés, hanem a fiatal sportolók által gyakran átélt sportátmenetek, nevezetesen a deszelekció és a sérülés szempontjából is releváns.

Kiválasztás. A sportcsapatból való kikerülés vagy „kiválás” nehéz helyzetet jelenthet a sportolók számára. Grove, Fish és Eklund (2004) serdülő sportolók potenciálisan adaptív válaszáról számoltak be, akik, amikor egy csapatból való kiválást követően csökkentették sportolói identitásukat. A fenyegetett identitástól való megválás segíthet az önbecsülés védelmében és a fontos célok elmaradásával járó csalódás minimalizálásában.

Sérülés. A sportolói szereppel erősen azonosuló egyéneknél megnő a kockázata annak, hogy fájdalmak közepette játsszák a sportágukat (Weinberg, Vernau és Horn, 2013), sérülést szenvednek (McKay, Campbell, Meeuwisse és Emery, 2013), és a sérülés bekövetkezése után pszichológiai distresszt élnek át (Manuel és mtsai., 2002). Bár a magas sportolói identitású fiatal sportolók nagyobb valószínűséggel tartják be a sérülés utáni rehabilitációs programokat, mint az alacsony sportolói identitásúak (Brewer et al., 2003), ugyanakkor nagyobb valószínűséggel tartják be túlságosan a rehabilitációt (Podlog et al., 2013) és teszik ki magukat a késleltetett felépülés kockázatának. A deszelekcióhoz hasonlóan az ACL-műtét után az emberek csökkentik a sportolói szereppel való azonosulásukat, különösen akkor, ha a rehabilitáció nem halad jól (Brewer, Cornelius, Stephan, & Van Raalte, 2010), és ezzel potenciálisan védik magukat attól a veszélytől, hogy nem tudnak a kívánt mértékben sportolni.

Szerhasználat

A sportolói identitás és a rekreációs és teljesítményfokozó szerek használata közötti összefüggéseket számos tanulmányban dokumentálták. Murray (2001) pozitív kapcsolatot kapott a sportolói identitás és az alkoholfogyasztás között női egyetemisták körében. Továbbá Grossbard és munkatársai (2009) azt találták, hogy az egyetemre belépő sportolók körében a sportolói alkoholfogyasztási normák és az ivási magatartás közötti összefüggés szignifikánsan pozitívabb volt a magas sportolói identitású sportolók esetében, mint az alacsony sportolói identitásúaknál. A teljesítményfokozó szerekkel kapcsolatban a magas sportolói identitású atléták nagyobb valószínűséggel számoltak be arról, hogy hajlandóak lennének drogokat használni, ha garantáltan érmet kapnának, mint az alacsony sportolói identitásúak (Hale & Waalkes, 1994), az anabolikus szteroidok használatát elismerő testépítők pedig magasabb szintű sportolói identitással rendelkeztek, mint azok, akik tagadták az anabolikus szteroidok használatát (Smith & Hale, 1997).