Teniszkönyök – amikor nem a tenisz a probléma, hanem a terhelhetőség

A legtöbb ember a teniszkönyök hallatán egy teniszezőt képzel maga elé, aki túl sok fonák ütést gyakorolt. A valóság ennél jóval érdekesebb. A rendelőkben megjelenő betegek többsége életében nem fogott teniszütőt a kezébe. Köztük vannak irodai dolgozók, szerelők, asztalosok, kertészek, fitneszrajongók, golfozók, evezősök és természetesen sportolók is. Ami közös bennük, hogy egy idő után egyszerű mozdulatok is fájdalmassá válnak: egy kávésbögre felemelése, egy kézfogás, egy bevásárlószatyor cipelése vagy akár az autókulcs elfordítása.

A teniszkönyök története valójában nem a könyökről szól. Sokkal inkább arról, hogyan reagál a szervezet egy olyan terhelésre, amelyet egy ideig még képes kompenzálni, később azonban már nem tud megfelelően tolerálni. A modern sportorvoslás ma már nem egyszerű gyulladásként tekint erre az állapotra. Ahogyan az Achilles-ín tendinopátiája vagy az ugrótérd esetében, itt is egy alkalmazkodási zavar áll a háttérben: a szövet terhelhetősége és a rá nehezedő igénybevétel közötti egyensúly borul fel. (JOSPT)

Mi is az a teniszkönyök valójában?

A teniszkönyök – szakmai nevén lateralis könyök tendinopátia vagy lateralis epicondylalgia – a könyök külső oldalán jelentkező fájdalommal járó túlterheléses állapot. A probléma középpontjában leggyakrabban az alkar feszítőizmainak közös eredése áll, különösen az extensor carpi radialis brevis (ECRB) nevű izom ina. (PubMed) Sokáig „lateralis epicondylitisnek” nevezték, ami gyulladást jelentene. A szövettani vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a legtöbb krónikus esetben nem klasszikus gyulladás zajlik, hanem kollagénrost-rendezetlenség, degeneratív elváltozások, érújdonképződés és a szövet szerkezetének átalakulása figyelhető meg. Emiatt ma már a tendinopátia vagy epicondylalgia elnevezést tartjuk pontosabbnak. (Wikipedia)

Ez a szemléletváltás alapvetően megváltoztatta a kezelésről alkotott elképzeléseket is. Ha nem gyulladásról van szó, akkor önmagában a gyulladáscsökkentés ritkán jelent végleges megoldást.

A történet általában nem a könyöknél kezdődik

A sportoló vagy a fizikai munkát végző ember ritkán tud egyetlen konkrét sérülést megnevezni. A tünetek többnyire fokozatosan jelennek meg. Először csak egy hosszabb edzés vagy munkanap után jelentkezik kellemetlenség a könyök külső oldalán. Néhány nap pihenés után javulás következik be, ezért senki sem tulajdonít neki nagy jelentőséget. A következő hetekben azonban a panaszok egyre gyakrabban térnek vissza. A sportoló már bemelegítéskor érzi a könyökét. A súlyzók fogása kellemetlen lesz. A teniszező fonák ütései, a crossfit-edzések húzó gyakorlatai vagy akár a számítógépes egér hosszú használata is fokozhatja a panaszokat.

A háttérben ugyanaz a mechanizmus zajlik, amelyet az Achilles-ín vagy a plantar fascia esetében is megfigyelünk: a szövet terhelhetősége csökken, miközben a rá nehezedő mechanikai igénybevétel változatlan vagy növekvő marad.

Miért éppen a könyök külső oldala?

Az alkar feszítőizmai szinte minden kézmozdulatban részt vesznek. Stabilizálják a csuklót fogás közben, segítik a tárgyak emelését, a sporteszközök irányítását és a finommozgásokat. A modern élet egyik érdekessége, hogy a teniszkönyök előfordulása már régen elszakadt a tenisztől. A gyakori egérhasználat, a szerszámok ismétlődő használata, a fitnesz-edzések, az evezőgépek, a mászás vagy akár a pickleball robbanásszerű terjedése mind hozzájárult ahhoz, hogy a lateralis könyökfájdalom egyre gyakoribb probléma lett. (Wikipedia) A szövetet nem egyetlen nagy sérülés károsítja. Sokkal inkább számtalan apró terhelési ciklus összeadódása vezet oda, hogy a regeneráció már nem tud lépést tartani az igénybevétellel.

A teniszkönyök négy stádiuma

A sportolók gyakran azt hiszik, hogy a teniszkönyök egyik napról a másikra alakul ki. Valójában többnyire jól felismerhető szakaszokon halad keresztül.

1. stádium – Fájdalom csak terhelés után: A könyök edzés vagy munka után érzékeny. Másnapra általában elmúlik.
2. stádium – Elhúzódó panaszok: A fájdalom már 48–72 óráig is fennmaradhat. A sportoló ugyan még teljesíteni tud, de a regeneráció lassul.
3. stádium – Fájdalom terhelés közben is: A tünetek már sportolás vagy munka közben jelentkeznek. A teljesítmény romolhat.
4. stádium – Hétköznapi funkciók is érintettek: Kézfogás, bögreemelés, bevásárlótáska cipelése vagy ajtónyitás is fájdalmassá válhat. (Wikipedia)

Hogyan ismerhető fel?

A klasszikus tünet a könyök külső oldalán jelentkező fájdalom és nyomásérzékenység. Jellemző panaszok:

• kézfogáskor jelentkező fájdalom;
• csavaró mozdulatok nehezítettsége;
• gyengülő fogáserő;
• súlyzó vagy bevásárlótáska emelésekor jelentkező panaszok;
• csuklófeszítéskor fokozódó fájdalom;
• sporteszköz fogásakor kialakuló kellemetlenség.

A fogáserő csökkenése különösen fontos jel, mert gyakran jobban tükrözi a funkcionális állapotot, mint maga a fájdalom. (JOSPT)

Miért nem a pihenés a megoldás?

A legtöbb beteg első reakciója a teljes kímélet. Rövid távon ez csökkentheti a panaszokat, de hosszú távon gyakran nem vezet tartós javuláshoz. A tendinopátiás szövetek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a megfelelő mechanikai ingerre reagálnak a legjobban. Ha minden terhelést megszüntetünk, a szövet teherbírása tovább csökkenhet. Ez ugyanaz a jelenség, amelyet az Achilles-ín vagy a patellaín esetében is megfigyelünk. A cél nem a teljes pihenés, hanem az optimális terhelési tartomány megtalálása. (absmari.dspaces.org)

A modern rehabilitáció szemlélete

Az elmúlt évek klinikai irányelvei egyértelműen az aktív rehabilitáció irányába mozdultak el. A kezelés középpontjában a progresszív terhelés, az erőfejlesztés és a funkció helyreállítása áll. (JOSPT) A rehabilitáció fő elemei:

• terhelésmenedzsment;
• fájdalommonitorozás;
• csuklófeszítő izmok erősítése;
• excentrikus és heavy-slow resistance gyakorlatok;
• vállövi és lapockastabilitás fejlesztése;
• fogáserő fokozatos visszaépítése;
• sportágspecifikus visszatérés.

A modern szemlélet szerint a könyök kezelése nem állhat meg a könyöknél. A váll, a lapocka, a nyak és az egész felső végtagi kinetikus lánc szerepet játszhat a túlterhelés kialakulásában. (JOSPT)

Mit mutat az ultrahang és az MRI – és mit nem?

Amikor a könyökfájdalom hetek vagy hónapok óta fennáll, a sportolók többsége szeretne valamilyen objektív magyarázatot kapni arra, hogy pontosan mi történik a könyökében. Az ultrahang és az MRI valóban értékes információkat nyújthatnak, de a modern tendinopátia-szemlélet szerint ezek eredményeit mindig a tünetekkel és a funkcionális állapottal együtt kell értelmezni. Ultrahangvizsgálat során gyakran látható az alkarfeszítő izmok közös inának megvastagodása, a kollagénrostok szerkezetének rendezetlensége, valamint fokozott érújdonképződés. MRI-vizsgálaton ugyanezek a szerkezeti eltérések részletesebben is megfigyelhetők, emellett kizárhatók egyéb problémák, például ízületi vagy porceredetű eltérések. A kutatások egyik legérdekesebb tanulsága azonban az, hogy a képalkotó eltérések és a panaszok súlyossága között gyakran nincs szoros összefüggés. Nem ritka, hogy valakinél jelentős strukturális eltérések láthatók, miközben alig vannak tünetei. Az ellenkezője is előfordulhat: erős fájdalom mellett viszonylag enyhe képalkotó eltérések mutathatók ki. A rehabilitáció sikerét ezért nem az határozza meg, hogy milyen képet látunk a monitoron, hanem az, hogy a könyök mennyire képes újra elviselni a mindennapi élet és a sport terhelését. Ugyanez a szemlélet vált meghatározóvá az Achilles-ín, az ugrótérd vagy a plantar fascia sérüléseinek kezelésében is.

Miért fáj egy kézfogás?

A teniszkönyök egyik legérdekesebb jelensége, hogy gyakran egészen hétköznapi mozdulatok válnak fájdalmassá. A beteg sokszor nem a sportolás közben jelentkező fájdalmat említi elsőként, hanem azt, hogy kellemetlen egy kézfogás, nehéz felemelni egy teáskannát, vagy fájdalmat okoz egy nehezebb ajtó kinyitása. Ennek biomechanikai oka van. Az alkar feszítőizmai nemcsak a csukló mozgatásában vesznek részt, hanem stabilizálják a csuklót minden olyan helyzetben, amikor valamit megfogunk. Ha egy poharat emelünk fel, a kéz és az ujjak hajlítóizmai dolgoznak ugyan, de az alkar feszítőizmainak folyamatosan stabilizálniuk kell a csuklót. Ez a stabilizáló funkció szinte minden fogótevékenységnél jelen van. Amikor a közös íneredés túlterheltté válik, ezek a mindennapi mozdulatok is fájdalmassá válhatnak. Ez az oka annak, hogy a teniszkönyök sokszor nem sportolás közben korlátozza leginkább a beteget, hanem a hétköznapi életben.

A fájdalom nem mindig jelent károsodást

A krónikus tendinopátiák egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a fájdalom és a szöveti károsodás nem ugyanaz. Sok sportoló úgy gondolja, hogy ha fájdalmat érez, akkor biztosan tovább roncsolja az inat. A valóság ennél árnyaltabb. A krónikus tendinopátiák során az idegrendszer érzékenysége is megváltozhat. A szövet és az idegrendszer között kialakuló kölcsönhatás miatt olyan terhelések is fájdalmat válthatnak ki, amelyek objektíven nem okoznak további károsodást. Ez nem azt jelenti, hogy a fájdalmat figyelmen kívül kell hagyni. Sokkal inkább azt, hogy a fájdalmat információként kell kezelni. A rehabilitáció során a cél nem minden kellemetlen érzés teljes megszüntetése, hanem annak megtalálása, hogy mekkora terhelés mellett képes a szövet pozitívan alkalmazkodni.

Ez a szemlélet alapvetően különbözik attól a régi megközelítéstől, amely szerint minden fájdalmat teljesen el kellett kerülni.

A teniszkönyök rehabilitációs piramisa

A sikeres rehabilitáció nem egyetlen kezelésből áll, hanem egymásra épülő lépésekből. Ezt legjobban egy piramis szemlélteti.

• A piramis alapját a terhelésmenedzsment jelenti. Az első feladat annak meghatározása, hogy mely mozdulatok provokálják a tüneteket, és ezek hogyan módosíthatók átmenetileg. Ez nem teljes pihenést jelent, hanem a túlzott terhelések kontrollját.
• A következő szinten az izometriás gyakorlatok jelennek meg. Ezek során az izmok dolgoznak, de az ízületi mozgás minimális. Az ilyen gyakorlatok bizonyos esetekben segíthetnek a fájdalom szabályozásában és a szövet terheléshez való visszaszoktatásában.
• Erre épül a célzott erőfejlesztés. A csuklófeszítő izmok fokozatos terhelése a rehabilitáció központi eleme. Az elmúlt évek kutatásai alapján a progresszív erősítő programok jelentik a legfontosabb hosszú távú kezelési eszközt.
• A következő szint a funkcionális terhelés. Itt már olyan mozgások jelennek meg, amelyek hasonlítanak a sportág vagy a munka követelményeire. A teniszező fokozatosan visszatér az ütőfogáshoz, a crossfites újra húzó gyakorlatokat végez, az irodai dolgozó pedig egyre hosszabb ideig képes panaszmentesen használni a számítógépet.
• A piramis csúcsán a teljes sportági vagy munkaterhelés áll. A cél nem csupán a fájdalom csökkentése, hanem annak biztosítása, hogy a könyök újra képes legyen hosszú távon tolerálni a rá nehezedő igénybevételt.

Mi a helye a könyökszorítónak és a tape-nek?

A teniszkönyökkel élők körében rendkívül népszerűek a különböző könyökszorítók és pántok. Sok sportoló szinte azonnali javulásról számol be használatuk során. A magyarázat biomechanikai. A könyökszorító módosíthatja az erőhatások eloszlását az ínrendszeren belül, ezáltal átmenetileg csökkentheti a fájdalmat. Hasonló mechanizmus érvényesülhet bizonyos tapingtechnikák esetében is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek nem gyógyítják meg magát a tendinopátiát. Inkább olyan eszközök, amelyek lehetővé tehetik a rehabilitáció folytatását és a terhelés jobb tolerálását.

A modern sportorvoslás ezért nem ellenzi használatukat, de nem is tekinti őket önálló kezelésnek. A hangsúly továbbra is az aktív rehabilitáción marad.

A váll és a lapocka szerepe

Az egyik leggyakoribb hiba a teniszkönyök kezelésében, hogy minden figyelem kizárólag a könyökre irányul. A felső végtag azonban egy összefüggő kinetikus lánc része. Ha a vállöv stabilitása csökken, a lapocka kontrollja romlik vagy a vállizmok nem működnek optimálisan, az alkar és a könyök nagyobb terhelést kaphat. Ez különösen igaz ütősportokban, evezésnél, dobósportokban és crossfit jellegű mozgások során. Ilyenkor a könyök sokszor csak „elszenvedi” azt a többletterhelést, amely valójában magasabban, a vállöv szintjén kialakuló problémákból ered. Ezért a modern rehabilitációs programok szinte mindig tartalmaznak vállövi és lapockastabilizáló elemeket is.

Teniszező, crossfites vagy irodai dolgozó – nem ugyanaz a sérülés

Bár a diagnózis ugyanaz lehet, a kiváltó mechanizmus jelentősen különbözhet. A teniszezőknél gyakran az ütőtechnika, a felszerelés vagy a túl nagy edzésmennyiség áll a háttérben. A crossfit sportolóknál a nagy fogáserőt igénylő húzó gyakorlatok és az ismétlődő terhelések dominálnak. Az evezősöknél a hosszú ideig fennálló ismétlődő mozgás, míg az irodai dolgozóknál a tartós statikus terhelés és az egérhasználat játszhat szerepet. Ezért két azonos diagnózisú beteg rehabilitációja jelentősen eltérhet egymástól. A közös cél ugyanaz: a terhelhetőség helyreállítása. Az oda vezető út azonban mindig az adott sportág vagy tevékenység követelményeihez igazodik.

Mi a helye a konzervatív terápiának?

A teniszkönyök kezelésével kapcsolatban az egyik leggyakoribb kérdés, hogy melyik beavatkozás működik a legjobban. A betegek gyakran egyetlen kezelést keresnek, amely gyorsan megszünteti a fájdalmat, legyen szó gyógyszerről, injekcióról, lökéshullám-terápiáról vagy valamilyen új regeneratív eljárásról. A modern sportorvoslás azonban ma már egészen másként tekint a problémára. A lateralis könyök tendinopátia nem egyszerűen egy sérült szövet, amelyet „meg kell javítani”. Sokkal inkább egy olyan állapot, amelyben a terhelés és a szövet alkalmazkodási képessége közötti egyensúly borul fel. Éppen ezért a kezelés központi eleme nem egyetlen eszköz vagy beavatkozás, hanem egy fokozatosan felépített konzervatív rehabilitációs program. A legtöbb nemzetközi irányelv ma az aktív rehabilitációt tekinti első vonalbeli kezelésnek. Ennek alapját a terhelés szabályozása, a fájdalom monitorozása, valamint a progresszív erősítő gyakorlatok jelentik. A gyógytorna célja nem pusztán a tünetek csökkentése, hanem az alkar feszítőizmainak, a vállövnek és a teljes felső végtagi kinetikus láncnak a fokozatos újraterhelése. A jól felépített erősítő program jelenleg a legjobb tudományos bizonyítékokkal rendelkező kezelési forma.

A fizioterápiás kezelések szerepe elsősorban kiegészítő jellegű. A különböző elektroterápiás eljárások, a lágyrészkezelések, a manuálterápia vagy a kinesio tape bizonyos esetekben csökkenthetik a fájdalmat és javíthatják a komfortérzetet, különösen a rehabilitáció korai szakaszában. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek önmagukban ritkán eredményeznek tartós javulást, ha nem társulnak aktív terheléses programmal.

A gyógyszeres kezelésnek szintén lehet helye a tüneti kezelésben. Rövid ideig alkalmazott nem-szteroid gyulladáscsökkentők mérsékelhetik a fájdalmat, különösen a panaszok kezdeti szakaszában vagy jelentősebb tünetfellángolás esetén. Ugyanakkor a krónikus teniszkönyök hátterében többnyire nem klasszikus gyulladás áll, ezért a gyógyszeres kezelés önmagában nem tekinthető végleges megoldásnak.

A különböző kiegészítő beavatkozások közül a lökéshullám-terápia az egyik legjobban vizsgált eljárás. Az eredmények alapján bizonyos krónikus esetekben javíthatja a fájdalmat és a funkciót, különösen akkor, ha a kezelést strukturált rehabilitációs programmal kombinálják. A lökéshullám azonban nem helyettesíti az erőfejlesztést és a terhelésmenedzsmentet, inkább azok hatását támogathatja.

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kaptak a regeneratív eljárások, különösen a thrombocytában gazdag plazma (PRP) alkalmazása. Elméletileg a vérlemezkékből felszabaduló növekedési faktorok támogathatják a szöveti regenerációt, azonban a jelenlegi szakirodalom eredményei nem egyértelműek. Egyes vizsgálatok kedvező hatásról számolnak be, mások nem találnak számottevő különbséget a hagyományos rehabilitációhoz képest. Emiatt a PRP jelenleg inkább másodvonalbeli lehetőségnek tekinthető, különösen azokban az esetekben, amelyek hónapok óta fennállnak és megfelelő rehabilitáció mellett sem javulnak kielégítően.

A kortikoszteroid-injekciók helye az elmúlt években jelentősen átértékelődött. Rövid távon gyakran gyors és látványos fájdalomcsökkenést eredményeznek, ami érthető módon vonzó lehet a sportolók számára. A hosszabb távú vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a kezdeti javulást követően nagyobb arányban jelentkezik kiújulás, és az eredmények gyakran rosszabbak, mint az aktív rehabilitációval elérhető kimenetelek. Emiatt ma már a legtöbb szakmai ajánlás nem javasolja rutinszerű első vonalbeli kezelésként.

A konzervatív kezelés legfontosabb üzenete tehát az, hogy a teniszkönyök rehabilitációja nem egyetlen beavatkozásról szól. A gyógytorna, a fokozatos terhelés, a megfelelő terhelésmenedzsment és a beteg aktív részvétele jelentik a siker alapját. A többi kezelési lehetőség – legyen szó fizioterápiáról, lökéshullám-terápiáról, PRP-ről vagy akár injekciókról – elsősorban ezt a folyamatot támogathatja, de nem helyettesítheti.

Mikor jöhet szóba a műtéti kezelés?

A teniszkönyök diagnózisának hallatán sok sportoló és aktív életet élő beteg egyik első kérdése, hogy szükség lesz-e műtétre. A jó hír az, hogy a lateralis könyök tendinopátia döntő többsége konzervatív kezeléssel sikeresen rehabilitálható. A nemzetközi szakirodalom alapján a betegek túlnyomó része megfelelő terhelésmenedzsment, gyógytorna és fokozatos rehabilitáció mellett műtét nélkül is visszatérhet korábbi aktivitási szintjére.

A műtéti kezelés ezért nem tekinthető első vonalbeli megoldásnak. Általában csak akkor merül fel, ha a panaszok legalább 6–12 hónapon keresztül fennállnak, és ez idő alatt megfelelően felépített konzervatív kezelés mellett sem sikerül érdemi javulást elérni. A döntés során nem kizárólag a fájdalom mértéke számít, hanem az is, hogy a probléma milyen mértékben korlátozza a sportolást, a munkavégzést vagy a mindennapi funkciókat. A műtét célja rendszerint a degeneratívan átalakult ínszövet eltávolítása, az érintett ínrész tehermentesítése és a gyógyulási folyamat újraindítása. A beavatkozás történhet nyílt, mini-open vagy artroszkópos technikával, és a hosszú távú eredmények között általában nincs jelentős különbség. A korszerű eljárások után a legtöbb beteg fokozatos rehabilitációt követően visszatérhet korábbi aktivitásához.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a műtét nem helyettesíti a rehabilitációt. A beavatkozás után ugyanúgy szükség van a terhelhetőség fokozatos visszaépítésére, az alkar és a vállöv izomzatának erősítésére, valamint azoknak a biomechanikai vagy terhelésbeli tényezőknek a korrigálására, amelyek eredetileg hozzájárultak a probléma kialakulásához. Ha ezek változatlanul fennmaradnak, a műtéti eredmények sem lesznek optimálisak.

A modern sportorvosi szemlélet szerint tehát a műtét nem a konzervatív kezelés alternatívája, hanem annak ritkán szükségessé váló következő lépcsője. A cél ugyanaz marad, mint a rehabilitáció során: a fájdalom csökkentése mellett a könyök hosszú távú terhelhetőségének helyreállítása és a biztonságos visszatérés a sportba vagy a munkába.

Az 5 leggyakoribb hiba, ami hónapokkal meghosszabbíthatja a gyógyulást

A teniszkönyök rehabilitációja során feltűnően hasonló hibákkal találkozunk, mint más tendinopátiák esetében.

• Az első és talán leggyakoribb hiba a teljes pihenés. A beteg hetekre vagy hónapokra abbahagy minden olyan tevékenységet, amely fájdalmat okoz. Rövid távon javulást tapasztalhat, de amint visszatér a korábbi terheléshez, a tünetek rendszerint újra megjelennek. A szövet ugyanis nem tanulta meg ismét tolerálni a rá ható erőket.
• A második hiba a fájdalom teljes figyelmen kívül hagyása. A másik véglet ugyanilyen veszélyes. A sportoló folyamatosan ugyanazzal az intenzitással edz vagy dolgozik, miközben a könyök egyre erősebben jelzi, hogy túlterhelődött.
• A harmadik hiba a kizárólag passzív kezelésekre építő szemlélet. Masszázs, tape, ultrahangkezelés, könyökszorító vagy injekció – ezek mind segíthetnek bizonyos helyzetekben, de egyik sem helyettesíti az aktív rehabilitációt.
• A negyedik hiba a túl gyors visszatérés. A fájdalom csökkenése még nem jelenti azt, hogy az ín terhelhetősége teljesen helyreállt. Sok sportoló éppen akkor provokálja újra a tüneteket, amikor már úgy érzi, hogy végre meggyógyult.
• Az ötödik hiba a könyök izolált kezelése. A vállöv, a lapocka, a nyak és a teljes felső végtagi kinetikus lánc figyelmen kívül hagyása gyakran megnehezíti a tartós javulást.

Készen állsz a visszatérésre?

A legtöbb sportoló számára ez a rehabilitáció legfontosabb kérdése. A teniszező tudni szeretné, mikor foghat újra ütőt. A crossfit sportoló azt kérdezi, mikor húzódzkodhat ismét fájdalom nélkül. Az evezős a teljes edzésmunkához szeretne visszatérni. Az irodai dolgozó pedig azt szeretné, hogy végre egy egész munkanapot kibírjon panaszmentesen. A visszatérés azonban nem időhöz, hanem funkcióhoz kötött. Általában kedvező jel, ha a könyök nyugalomban panaszmentes, a mindennapi tevékenységek nem provokálnak tüneteket, a fogáserő jelentősen javult, és az erősítő gyakorlatok után 24 órával sincs számottevő rosszabbodás. Sportolóknál ehhez hozzáadódik a sportágspecifikus terhelés tolerálása. A teniszezőnek képesnek kell lennie ütéseket végrehajtani panaszok nélkül. A crossfit sportolónak fokozatosan vissza kell építenie a húzó- és fogóterheléseket. Az evezősnek ismét hosszabb ideig kell tudnia fenntartani az ismétlődő mozgásokat.

A cél nem az, hogy a könyök „tökéletesnek” érződjön. A cél az, hogy újra képes legyen biztonságosan elviselni a sportág által megkövetelt terhelést.

Egy amatőr teniszező története
Az ötvenéves amatőr teniszező története jól példázza a probléma természetét. Több mint húsz éve játszott rendszeresen, komolyabb sérülése soha nem volt. Egy szezon elején azonban új ütőre váltott, és emellett heti két alkalom helyett már háromszor játszott.
Eleinte csak a meccsek után érzett enyhe fájdalmat a könyök külső oldalán. Később a fonák ütéseknél is jelentkezett a kellemetlenség. Néhány hét múlva már egy egyszerű kézfogás is érzékennyé vált.
Az első reakció a teljes pihenés volt. Hat hétig nem teniszezett. A tünetek javultak, de az első komolyabb edzés után ugyanúgy visszatértek.
A fordulatot nem egy újabb kezelés, hanem a rehabilitációs szemléletváltás hozta meg. A terhelést fokozatosan építették vissza, erősítő program indult, módosították az ütőfogást és a terhelés menedzsmentjét. Néhány hónappal később ismét versenyzett.
Nem azért, mert a könyöke varázsütésre meggyógyult, hanem azért, mert újra képes lett tolerálni azt a terhelést, amelyet a sportja megkövetelt.

Mit tanulhatunk a teniszkönyökből?

A teniszkönyök története sokkal többről szól, mint egy fájdalmas könyökről. Ugyanazt a tanulságot hordozza, amelyet az Achilles-tendinopátia, az ugrótérd vagy a plantar fasciitis esetében is látunk. A szervezet nem egyszerűen „elhasználódik”. A probléma akkor kezdődik, amikor a terhelés és az alkalmazkodási képesség közötti egyensúly felborul. A rehabilitáció lényege ezért nem a fájdalom mindenáron történő megszüntetése. A cél az, hogy a szövet ismét képessé váljon arra a munkára, amelyet a sportoló vagy a hétköznapi ember elvár tőle.

Fő tanulságok

• A teniszkönyök legtöbbször nem klasszikus gyulladás, hanem tendinopátia.
• A probléma középpontjában az alkar feszítőizmainak közös íneredése áll.
• A képalkotó eltérések és a fájdalom mértéke nem mindig korrelálnak.
• A teljes pihenés ritkán jelent tartós megoldást.
• A rehabilitáció alapja a progresszív terhelés és erőfejlesztés.
• A vállöv és a lapocka szerepe kiemelten fontos.
• A könyökszorító és a tape segíthet, de nem helyettesíti az aktív rehabilitációt.
• A sportba való visszatérés funkcionális kritériumokhoz kötött.
• A cél a terhelhetőség helyreállítása, nem pusztán a fájdalom csökkentése.

Ajánlott irodalom

• Coombes BK, Bisset L, Vicenzino B. Management of lateral elbow tendinopathy: One size does not fit all. Journal of Orthopaedic & Sports Physical Therapy. 2015;45(11):938–949.
• Cullinane FL, Boocock MG, Trevelyan FC. Is eccentric exercise an effective treatment for lateral epicondylitis? A systematic review. Clinical Rehabilitation. 2014;28(1):3–19.
• Stasinopoulos D, Johnson MI. Lateral elbow tendinopathy: Evidence of physiotherapy management. World Journal of Orthopedics. 2015;6(8):463–466.
• Bateman M, Littlewood C, Rawson B, et al. Current concepts in the management of lateral elbow tendinopathy. Journal of Clinical Orthopaedics and Trauma. 2022;28:101824.
• Vicenzino B, Wright A. Lateral epicondylalgia I: Epidemiology, pathophysiology, aetiology and natural history. Physical Therapy Reviews. 1996;1(1):23–34.