A sportolói Z-generáció
Megoszt

A Z-generációs hatás egy gondolkodásmód, egy készségkészlet
Mi is ez a nagy „generációzás” napjainkban? Miért beszélünk ennyit erről, miközben amióta világ a világ, mindig is voltak fiatalok és idősek, és mindig is láttunk eltérést a különböző életkorú emberek értékrendje, attitűdjei között.
Első körben szögezzük le: a generációnak (szinte) semmi köze az életkorhoz, az életkornak pedig végképp semmi köze a generációhoz. A generációhoz való tartozás egy élménytartomány. Egy tapasztalati gyűjtemény. Vagyis, hogy mi mindent élt át valaki az élete során, és ezek milyen mértékben befolyásolják az életét. (Steigervald, 2022)
Attól függően, hogy életünk első néhány éve során mit tapasztaltunk, befolyásolja azt, hogy hogyan fogunk viselkedni, élni, tanulni és dönteni az életünk további részében. Amire ugyanis kihatással vannak a generációs élmények, azok az emberi képességek. Ezekben figyelhetünk meg nagy változásokat az elmúlt évtizedekben, teljesen más képességeit használja a kommunikációban, motivációban a XX. században született edző (tanár, szülő), mint a XXI. században szocializálódott gyerek (sportoló, tanuló).
Nézzünk egy példát. A XX. század modern tanulást segítő eszköze volt az írásvetítő, amelyre az oktatók többsége feltette a szöveggel teleírt fóliát, amit a gyerekeknek le kellett másolniuk. Tulajdonképpen a táblára írást helyettesítette, és egyértelműen az írás-olvasás képességét erősítette továbbra is. Az edzők egy része ebben a gyerekkorban tanult meg tanulni, így az ő valóságuk az, hogy a tudásátadás alapja a „szöveg”.
A XXI. században inkább digitális, vagy audiovizuális eszközöket használunk. Na de: a gondolkodás logikájának az alapja gyerekkorból jön, így sok esetben ezeken a modern PPT-ken ugyanaz a logika jelenik meg, mint anno az írásvetítőkön. A tanítás lényege ugyanaz a strukturált, mély megértés. Csak és kizárólag a platform változott meg.

Ezzel szemben a digitális szocializációban, az audio-vizuális kultúrában cseperedő gyerekek tanulási, fókuszálási vagy felfogási képessége más: nem feltétlenül nyitottak a szöveges ábrázolásra, a magyarázatra, a mély megértésre. Idegrendszerük egy sokkal gyorsabb, pörgősebb médiavilágban alakult ki (lásd például TikTok), a mély tudás helyett a felszíni tanulásra állt rá sok esetben az agyuk. Ehhez természetesen nem alkalmas tudás-átadási módszertan az írásvetítőn megtanult anyag, teljesen más irányból kell(ene) elérni az ő figyelmüket.
Erről szól a generációs eltérés, nem pedig az életkorról.
A felgyorsult világ, a technológia „adta és elvette” lehetőségek és az ebben szocializálódott Z-generáció, az ő készségeik, képességeik állnak gondolatmenetünk középpontjában. Elsősorban a generációk együttműködése kerül fókuszba, mind edző-sportoló, mind edző-edző kapcsolatban.
A közösségi média és a technológia által elvarázsolt kultúrában élünk. Egy olyan világban, ahol a szociológusok és pszichológusok még csak most kezdik megérteni a közösségi médiának és a társadalmi nyomásnak a sportolók mentális jólétére gyakorolt hatásait, a párbeszéd az edzőkkel, az oktatás, az első nagyon fontos lépés az okok megértése és következmények kezelése területén.
A Z-generáció tagjai, különösen a 18 és 23 év közöttiek számára a COVID-19 világjárvány generációformáló eseménynek számít, akárcsak a 2008-as pénzügyi válság és a nagy recesszió az Y generáció számára. Az iskolabezárásoktól és karanténoktól a társadalmi távolságtartásig és a magas munkanélküliségig a Z-generáció drámai társadalmi-gazdasági zűrzavarok közepette válik nagykorúvá.
Nyilvánvaló, hogy az edzők nem tudják megoldani a pszichológiai problémák összességét, amelyekkel a Z-generáció jelenleg szembesül, de a sportvilág keretein belül alapvető fontosságú, hogy felismerjék, min kell változtatni a Z-generációs sportolók mentális jólétének javítása érdekében.
Az egyik, vagy kis túlzással egyetlen maradó élő kapcsolat a sport
Az edzők különböző szituációkban naponta kommunikálnak sportolóikkal, és ennek eredményeként alapvetően ők jelentik az első védelmi vonalat, ha mentális kérdésekről van szó. A mentális egészséget elősegítő sportkörnyezet fenntartásához érdemes megvizsgálni az utánpótlás edzők változó szerepét.
Mondhatjuk, hogy az edző nem felelős a sportolói mentális egészségének mikromenedzseléséért, viszont felelős azért, hogy lépéseket tegyen a mentális egészségük közvetlen károsodásának elkerülése érdekében. Felelőssége, hogy biztonságos környezetet biztosítson a sportolóknak ahhoz, hogy működőképes tagjaivá váljanak a társadalomnak. A sport teret ad a fiataloknak, hogy teljes emberré váljanak, ehhez a sportolóknak olyan edzőkre, a fiatal edzőknek olyan kollégákra van szükségük, akik át tudják hidalni a generációs szakadékot és megtalálják a kapcsolódási pontokat egy olyan generációval, amely minden másnál elszigeteltebb világban él.
Félreértések a sport és mentális egészség vonatkozásában, a lemaradás kezelése
Általános tévhit és sajnos még ma is sokan hiszik azt, hogy a sportolóknál a megnövekedett testmozgás miatt csökkenhet a mentális problémák kockázata. (Wolanin et al. , 2016, 167. o.) A sport egésze kicsit lemaradt a mentális egészséggel kapcsolatos problémák kezelésében egészen a közelmúltig. A sokat hangoztatott „mental toughness” és a keménységet követelő környezet sok olyan sportolót hagyott maga után, akik mentális betegséggel küzdöttek, de nem osztották meg küzdelmeiket. Amikor azonban olyan profi sportolók, NBA-sztárok, mint Kevin Love és DeMar DeRozan elkezdtek beszélni és leírni a mentális betegségekkel kapcsolatos tapasztalataikat a profi világban (Love, 2018), a sporton belüli környezet kezdett megváltozni. A sportolók mentális egészsége iránti évekig tartó érzéketlen közöny megszűnni látszik, ezt látjuk az egyik vezető hírportál „A sportoló is ember” sorozatán keresztül is, hazai környezetben.
Néha úgy kezeljük ezt, mint ami valahol máshol történik a világban, ha itt is van, akkor az élsport szűk szeletét érinti csupán.
Az elmúlt évek amerikai kutatási eredményei alapján – amelyeken a pandémiai jelentősen rontott – azt látjuk, hogy a Z-generáció belegyalogolt és bezáródott a mentális egészség válságába (Twenge, 2017). Soha nem látott mértékben szembesülnek a szorongással, depresszióval és más személyiségzavarokkal. Ennek mértékére és elterjedtségére a 2020-as COVID-19 világjárvány világított rá leginkább.

Ezek az eredmények nem ismeretlenek a hazai kutatók körében, a napi hírek közt is jelentősen megnövekedett az öngyilkos kamaszok, halálesetek száma. Az érintett generáció a felsőoktatásba lépett, legidősebb szelete pedig belépett a munkaerőpiacra. A sportszféra, ha eddig nem követte le a változásokat, akkor az idő előrehaladtával nagyobb kitekintést tehet, hiszen az oktatás és a munkaerőpiac is azonos kihívásokkal küzd, az üzleti világ biztosan használható gyakorlattal jár elöl.
Ha érdekli a téma, az utánpótlássporttal kapcsolatos kérdések, lépjen be a SPORTSZÜLŐK facebook csoportunkba!
Szinttől függetlenül az edző döntő szerepet játszik a csapatkultúra kialakításában és végső soron az ő kommunikációs módszerei határozzák meg, hogyan reagál a csapat. A játékosok stresszes helyzetekre adott reakcióit, egymáshoz és az irányításhoz fűződő kapcsolatukat befolyásolja az, hogy az edzők milyen elvárásokat támasztanak és miként erősítik a csapatközösséget vagy miként rombolják azt. Az edzők munkájának lenyomata a sportolóik mentális egészségén hosszú életű. Az általuk biztosított szabadság segítheti az elmozdulást abba az irányba, hogy a sportolók őszintén beszélni tudjanak arról, hogy vannak, leradírozva a gyengeség álarcát a fizikai egészségnél nem kevésbé fontos mentális jólétükről.
A sportéletben a hivatásként az edzői pályát választók mindenhol embereket nevelnek.
Az NCAA statisztikái alapján 2% alatt van azon egyetemi sportolók aránya, akikből élsportoló válik. A fellelhető magyar adatok alapján sportáganként változó – és talán a labdarúgásban a trendtől pozitívan eltérő mértékű – eredményt látunk, de messze kisebbségről beszélünk.
A sport a versenyről szól. Ahol a pénz működtette verseny létezik, ott lesznek olyan stresszhelyzetek is, amelyek túlterhelik a fiatalok mentális állóképességét. A kérdés nem arról szól, hogyan lehet a stresszt okozó tényezőket kiiktatni a sportoló életéből, hanem annak megtalálása, hogy az edzők hogyan tudnak olyan környezetet teremteni, ahol ezek a stresszorok egészségesen kezelhetők.
A Z-generáció azt várja, hogy sportolóként, munkavállalóként emberként kezeljék – nem fogaskerekekként a gépezetben, a tekintélyelvűség elfogadásának megváltozásán könnyen elvérezhet az edző-sportoló vagy kollegiális kapcsolat.
A sztereotip edzők által használt hatalmi struktúrák és agresszív módszerek erejüket veszíthetik, mivel a sportolók gyakrabban küzdenek önbizalomhiánnyal és szorosabb, támogató kapcsolatokra számítanak. Érzékenyebbek a kritikára, könnyebben összezavarodnak a nem tiszta kommunikáció miatt és lényegesen jobban függnek a külső motivációtól, mint a korábbi generációk. (Gould et al., 2020).

Ha mindezt aprópénzre akarjuk váltani és ugyancsak nemzetközi kutatási eredményeket nézünk, akkor az alábbi megfogalmazással találkozunk azt a kérdést megválaszolva, hogy milyen a Z-generáció által idealizált edző a labdarúgók és kosárlabdázók válaszai alapján:
- nem kiabál és nyugodt marad, világosan kommunikál
- gondoskodó és bátorító, együttérző
- ismeri a sportágat, és
- bevonja a csapatot a döntéshozatalba.
Egyszerűnek tűnik az első pont. Hogy értjük mégis különbözően ezeket az egyszerű szavakat? Nézzük, mit mond erre a vállalati gyakorlat, ahol a hasonló visszajelzéseknek komoly hatása van a vállalat eredményességére a fiatal kollégák teljesítményén keresztül.
- A Z és a Y generáció 74%-ban digitálisan, 26%-ban pedig személyesen kommunikálnak. Elsősorban szöveges üzenetekre építenek, lemaradnak arról, hogy megtanuljanak néhány alapvető társalgási szabályt: hogyan kell értőn hallgatni, kérdéseket feltenni, mások iránti tisztelettel közbeszólni, kapcsolatokat építeni, a problémákat valós időben megoldani és a konfliktusokat rendezni.
- A fordított szocializációs generáció, az információkat a kortársaitól szerzi, vagy saját maga keresi meg az interneten. A tudás és tapasztalat bizonyos – virtuálisan nem tanulható – részének átadására ma nagyobb szükség lenne, mint korábban bármikor.
Képzeljünk el egy olyan jövőt, amelyben nincs emberi kommunikáció! Generációk tudása és élettapasztalata menne veszendőbe. A jelen generációs szakadék létezésének három fő oka: a gyors technikai fejlődés, a társadalmi értékrend megváltozása, valamint az a tény, hogy az idősebb és a fiatalabb generáció képviselői a saját, külön világukban élnek. A generációk közötti kommunikációs szakadék áthidalására több megoldás is létezik.Az egyik az attitűdváltás − mindkét generáció részéről, vagyis, hogy a felek nyitottak és rugalmasak legyenek. Csak első hallásra egyszerű.
- Ha megkérik a Z-generáció tagjait, hogy mentorálják egy idősebb társukat az irodában, idegesnek vagy felkészületlennek érezhetik magukat, frusztrációt érezhetnek. Az idősebbek arrogánssá válhatnak, csökkenhet az önértékelésük, félnek megmutatni, hogy mit nem tudnak. Ezek bekövetkeztével mind számolni kell, mielőtt bátran arra biztatjuk az edzői teamet, hogy mentorálják egymást.
Beszélgetéseken kérdésként, az alábbi három szinte mindig elhangzik
Miért kedvelik ennyire a díjakat?
A Z-generáció nagymértékben ki van téve a külvilágból érkező visszajelzéseknek. A sportolók minden poszttal, kommenttel, like-kal a visszajelzés megszerzésére koncentrálnak, viselkedésüket motiválja társaik dicsérete és jóváhagyása. Edzőként a külső és belső motiváció egyensúlyának megteremtése érdekében adjunk támogatást a belső motiváció építéséhez, érezzenek büszkeséget és elégedettséget a potenciális teljesítményük elérésével.
Az edzői dicséretekkel sáfárkodjunk megfontoltan: az eredmények helyett dicsérjük az erőfeszítéseket, a munka ütemét, a hozzáállást, az ötleteket. Ha lehet, ne jutalmakkal motiváljuk a játékosokat. Ami ebben a keretrendszerben bónusz, az az így születő kreativitás és aktív részvétel a döntéshozatalban.
Miért gondolják a sportolók, hogy minden igazságtalan?
Bár a fiatal sportolók motiváltak arra, hogy jóváhagyást kapjanak társaiktól, nagy kockázatot vállalnak közösségi média-jelenlétükkel. Ha egy fiatal sportoló célpontjává válik rosszindulatú támadásoknak, a kortársak széles csoportja lehet szemtanúja ennek, ráadásul folyamatos emlékeztetőként megmarad digitalizálva.

Ha szabadon dönthetnek, az önvédelmi mechanizmusok működésbe lépnek, teszik ezt az önbizalom és az önbecsülés megőrzése érdekében. Sportkörnyezetben kritikák folyamatosan születnek, legyen szó a játékszabályok alkalmazásáról vagy a játékos teljesítményéről. Az, hogy a játékos hogyan reagál ezekre, meghatározhatja, hogyan képes teljesíteni.
Az edző támogatni tudja az ilyen helyzetek jobb kezelését, ha visszajelzésekben korrigálja a viselkedést, de semmiképp nem illeti kritikával az embert magát. Kiemeli a sikeres részleteket még a nem túl eredményes helyzetekben is.
Miért nincsenek vezető egyéniségek a csoportban?
A közösségi média és a technológia használatának hatása is lehet, hogy egyre több sportolót látunk, akik az empátia és az érzelmi intelligencia terén elmaradást mutatnak – ezek elsősorban a személyes interakciók során fejlődnek. Mivel a Z-generáció több időt tölt arctalan szituációkban, kevésbé van lehetősége az empátia készségeinek elsajátítására, beleértve az érzelmek pontos azonosítását és kezelését, valamint az érzelmek hangnemének megértését, hangsúlyokat és testbeszédet.
Az empátia kritikus tulajdonság ahhoz, hogy hatékony tudjon lenni ebben a szerepkörben, mert érzékenynek és megértőnek kell lenni, emellett folyamatosan személyes befolyást gyakorolni. Előfordulhat, hogy nincsenek a csoportban olyan „természetes vezetők”, mint korábban. A sportkörnyezet remek terepe ezen képesség fejlődésének.
Forrás: Dr. Gergátz Ildikó (közgazdász, executive coach, az OMW Consulting ügyvezetője); Steigerwald Krisztián (generációkutató, SteinGen, OMW együttműködő partnere); Palotai Barnabás (andragógus, sportújságíró, OMW Consulting tanácsadója) cikke a Magyar Edző folyóirat 2022/4-es számában jelent meg.
Kövess minket itt is, ott is!