Hogyan változtathatja meg a sportoló gyermek agyát a zaklatás, a „régi iskola” szerinti edzői stílus

Az írás nem azokról az edzőkről szól, akik következetesek de kemények, vagy akik sokat követelnek a gyerekeinktől. Szeretem azokat az edzőket! Az ilyen edzők és a gyermekeink érdekében a sajnos még számos helyen tapasztalható bántalmazó edzői magatartást nem szabad tolerálni és nem szabad elfordítani a fejünket!

Hogyan kezdődött

Tizenhat éves fiunk, Tamás intenzíven kosárlabdázik a középiskolájában. A férjem és én a lelátón ülünk a többi szülővel és diákkal együtt, és nézzük. Hirtelen a két edző közül az egyik – láthatóan dühében – lehúzza gyerekünket a pályáról. Nem hibázott, nem halljuk, mit mond neki a feldühödött edző a pálya túloldalán. Tamás elfordul tőle, és elindul a kispad felé, amikor az edző olyan hangosan kiabál, hogy most már kristálytisztán halljuk a szavait: „NE TÁVOLODJ EL TŐLÜNK, MIKOR K..RA BESZÉLEK HOZZÁD”. Tamás visszafordul, percekig ül az edző mellett, majd lehangoltan a kispad végéhez megy.

„Ne mondjatok semmit, különben a szezonomnak annyi”

Amikor a meccs után hazaértünk, elmondtuk Tamásnak, mennyire megdöbbentünk. Hogy mennyire rosszul esett. Ő egyenesen azt mondta nekünk: „Ne mondjatok semmit, különben a szezonomnak annyi”. Tudtuk, hogy valami nem stimmel, de nem tudtuk pontosan megfogalmazni. Egy másik topjátékos – akit egy helyi csapat a fiunkhoz hasonlóan kiemelte, mint a tehetséges játékost, akire figyelni kell – a legtöbb meccsen a kispadon ült egész meccsen. Az anyja panaszkodott a vezetőségnek, hogy az edzők szállodai szobájában és a fürdőkádban mindenütt sörösdobozok voltak, amikor utaztak. Az edzők ezt azzal torolták meg, hogy kispadra ültették. A fiunk főiskolán akart játszani, és az edzői és mindenki szerint, aki látta őt játszani, megvoltak hozzá a képességei és a munkamorálja. Nem akartuk veszélyeztetni az esélyeit. Nem szóltunk; szégyellem magam, hogy ezt kell jelentenem.

Az egyik kiabált, míg a másik nézte

Néhány hónappal később az egész helyzet kirobbant. Más játékosoktól – akiket arra kértünk, hogy tanúvallomást tegyenek a bántalmazásról – megtudtuk, hogy zárt ajtók mögött Tamás konkrét célpontja volt az ilyen jellegű arba kiabálásnak. De ami még ennél is rosszabb. A két edző leállította volna az edzést. Az egyik edző ordibált, míg a másik figyelt, és a padlóra mutatott maga előtt. Tamásnak elé kellett állnia, miközben az edző fölé tornyosulva az arcába ordított: „Szereted egyáltalán a kosárlabdát? Te vagy a legjobb játékos, és nem próbálkozol! Megérdemled egyáltalán, hogy játszhass?” Amikor Tamás elkezdett hátrálni ebből a pozícióból, amit az egyik fiú „aljasnak” nevezett, az edző megragadta a mezénél vagy a karjánál fogva, és tovább ott tartotta. Az egyik játékos azt mondta, hogy le akarták állítani, de nem tudták, mert az edző „tanár volt”. Hányszor történt ez meg? Több százszor.

Tanár voltam az iskolában

Én is tanár voltam ebben az iskolában, és ezek az edzők a kollégáim voltak. Az igazgató azt mondta a férjemnek és nekem, hogy ez nem nagy ügy, csak „régi iskola szerinti edzősködés”. Ez volt az a pillanat, ami előhozta belőlem az akadémikust. Összehasonlító irodalomtudományból doktoráltam, és addigra már két könyvem is megjelent amerikai és kanadai egyetemi kiadóknál. Arra neveltek, hogy a kutatási eredményeket a vélemény elé helyezzem. Amint arra akartak rávenni, hogy a szóbeli és fizikai támadásokat ne tekintsem nagy ügynek, késztetést éreztem arra, hogy elolvassam a kutatásokat.

Tönkreteszi a teljesítményt és káros a célszemély egészségére

Azt találtam, hogy a sportpszichológia, a sportpszichiátria és az orvostudomány mind dokumentálta, hogy ez a fajta bánásmód nemcsak kontraproduktív, hosszú távon valószínűleg tönkreteszi a teljesítményt, hanem nagyon káros a célszemély egészségére és mentális egészségére is. Aztán nekiláttam az idegtudománynak, és megtudtam, hogy ez a fajta zaklatás károsítja az agy felépítését. A kiabálás önmagában, nemhogy a megalázás, károsítja az agyat. Neurológiai sebhelyeket hagy, amelyek az agyi vizsgálatokon láthatóak. Károsítja a test belső szerveit: a szívet, a beleket, a vért. Az agykutatás legalább 20 évre nyúlik vissza. Kiterjedt, lektorált és megismételt.

A cél: „ne hagyd, hogy megtörjenek”

Miközben kutattam, közvetlenül a célszemélyektől hallottam a rendszeresen rájuk zúdított homofób szidalmakról: „kib…tt puncik” és más gyalázkodások, mint például „kib…tt retardáltak”. A fiunktól megtudtuk, hogy egyetlen célja az volt, hogy „ne hagyjam, hogy megtörjenek”. Gyötrődött, amikor látta, hogy a többi játékost milyen bántalmak érik, de csapdába esett, mert ezek az edzők, ez a csapat volt az egyetlen módja annak, hogy bekerüljön egy főiskolai csapatba. Más fiúk arról számoltak be, hogy szorongtak a játékidő elvesztésétől, és ezért másfelé néztek.

Ez egy jól kidolgozott visszaélési rendszer

Már több mint tíz éve tanulmányozom a sportban és azon túl a bántalmazást, és tudom, hogy ez egy klasszikus bántalmazási dinamika, amely a megalázásra, a félelemre és a kivételezésre épül. Nem sokban különbözik attól, amit az iskolában a gyerekek között láthatunk. Vannak a zaklatók, a célpontok, a félelemmel teli szemlélők és a haszonélvezők. Egy sportcsapatban a kedvezményezettek kiváltságokat kapnak, például nem alázzák meg őket, nem kiabálnak velük, és nem hagyják őket figyelmen kívül. Visszajelzést és játékidőt kapnak, és olyan pozíciókba kerülnek, amelyeket nem feltétlenül érdemelnek meg. Miért? Ők a legfontosabb védők, amikor a célszemélyek visszaélésekről tesznek feljelentést. Összezavarják a zaklatást kivizsgálókat (nyomozókat), és azon dolgoznak, hogy lejárassák azokat, akik felszólalnak a visszaélésekről. Ez egy jól kidolgozott rendszer, és ez tankönyvbe illő.

Ez a bánásmód káros az agyra

Sajnos ez a fajta bánásmód rendkívül káros az érintettek agyára. Azok, akik zaklatnak és bántalmaznak, erodálják az empátiát és az érzelmi agyi áramköröket. Elkezdenek kötelességtudóvá válni az efféle destruktív viselkedés iránt, még akkor is, ha az a teljesítmény elmaradásához vezet, mint ahogyan az Tamás edzői esetében is történt. De az a mítosz uralkodik még most is, hogy ez csak „régi vágású edzősködés” egy olyan korszakból, amikor a sportolók kemény emberek voltak, és nem olyan puhák, mint manapság.

A mítoszok, a berögzött bántalmazó sportkultúra megdöntésének egyik legjobb módja a tudomány.

Vannak jó hírek

Az idegtudományban az az erőt adó és inspiráló, hogy az agyunk eredendően úgy van bekötve, hogy javít és helyreáll, ha bizonyítékokon alapuló gyakorlatokat követünk. Fiatal kori mentális egészségi válságunk elkezd helyreállni, amint időt szánunk az agyi fitneszre, és arra ösztönözzük gyermekeinket, hogy ugyanannyit eddzenek az „agytornateremben”, mint amennyit a sportban való fejlődésükben. Mindannyian, sportszülők és edzők is életünk végéig kihasználhatjuk neuroplaszticitásunkat, hogy agyunkat olyan egészségessé, nagyteljesítményűvé és erőssé tegyük, amilyenné csak akarjuk. Megváltoztathatjuk a negatív agyi viselkedéseket, és pozitívakkal helyettesíthetjük őket. Ehhez csak elkötelezettség és idő kell.

Nem hagyta, hogy megtörjék

Tamás nem volt hajlandó tovább játszani a bántalmazó edzőknél. Az egészségét helyezte előtérbe. Nem hagyta, hogy megtörjék. Feladta a sport iránti szenvedélyét, ami őszintén szólva hihetetlenül megviselte. Egy egyetemi tanácsadó megkérdezte tőle, mit tanult a középiskola utolsó éveiben, mire ő azt válaszolta: „Megtanultam, hogy van bátorságom”.

Forrás: Jennifer Fraser, PhD írása, aki díjnyertes pedagógus és négy könyv szerzője, a legutóbbi a The Bullied Brain: Heal Your Scars and Restore Your Health (2022). Tanácsadóként olyan szervezetekkel és vezetőkkel dolgozik együtt, amelyek igyekeznek kilépni az elavult megfélemlítési/bántalmazási keretrendszerből, és belépni egy új, agyi információkkal alátámasztott „neuroparadigmába”.