Betöltés

Mit keresel?

Magyar Edző

Az edző mint sportdiplomata – Az öltözködéstől a viselkedésig

Megoszt

Bizonyára mindenki hallott, olvasott már egy-egy világverseny után olyan edzői, szövetségi kapitányi nyilatkozatot, mely szerint a magyar versenyző azért kapott ki, azért szerepelt rosszul, mert nem jó a sportdiplomáciánk. Persze könnyebb a felelősséget másra hárítani, mint a bajok okát kutatni és megtalálni …

Bizonyára mindenki hallott, olvasott már egy-egy világverseny után olyan edzői, szövetségi kapitányi nyilatkozatot, mely szerint a magyar versenyző azért kapott ki, azért szerepelt rosszul, mert nem jó a sportdiplomáciánk.

hirdetés


Persze könnyebb a felelősséget másra hárítani, mint a bajok okát kutatni és megtalálni …

Karger Kocsis Lászlót, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Sportért Felelős Államtitkárságának sportdiplomáciai tanácsadóját arra kértem, próbáljuk meghatározni, hogy mi is az a sportdiplomácia, amit oly sokan átkoznak.

A sportéletben bizonyára mindenki ismeri Karger Kocsis Lászlót, aki saját megfogalmazása szerint „a mindenkori állami sportirányítás protokollfőnöke immár 38 éve, ám azt kevesen tudják, hogy 7 olimpián, 26 universiadén vett részt, 30 hazai rendezésű világ-és Európa-bajnokság protokollfőnöke volt, 12 éven át a MOB protokollfőnökeként is tevékenykedett, 2009-től a Nemzetközi Ceremónia és Protokoll Szövetség alelnöki tisztét látja el, az ő nevéhez fűződik például az 1995-ben Budapesten rendezett 104. NOB-ülés és az 1992-es Nemzetközi Sportújságíró Kongresszus protokolláris „levezénylése” – és sorolhatnám.

(Mivel az évek során számos világversenyen dolgoztunk együtt, a magánéletben tegeződünk, ezért ez a beszélgetés is ebben a formában készült – talán nem tiltja a protokoll …).

Kérlek, kezdjük az alapoktól: mi az a sportdiplomácia?

Jogos a kérdés … ha egy sportolótól megkérdezik, hogy pályafutása befejeztével mit szeretne csinálni, a többség gondolkodás nélkül rávágja, hogy a sportdiplomáciában tevékenykedni. Pedig azt sem tudja, ez mit takar. A sportdiplomácia egy szakdiplomácia, melynek az a feladata, hogy segítse, szolgálja az adott ország külpolitikai céljainak megvalósítását a sport keretein belül, a sport sajátos eszközrendszerének felhasználásával. A sportdiplomácia megvalósítói pedig a sportdiplomaták, vagyis szűkebb értelemben azok a személyek, akik valamilyen nemzetközi sportszervezetben funkciót töltenek be, például Schmitt Pál, Aján Tamás, Gyárfás Tamás, Csötönyi Sándor. Tágabb értelemben pedig mindazok, akik a nemzetközi sporteseményeken megjelennek, hazájukat képviselik, és ide tartoznak az edzők, a szövetségi kapitányok és más szakemberek.

Ha tágítjuk a kört, bizonyos szempontból a sportolót is nevezhetjük sportdiplomatának?

Igen, hiszen megjelenésével, viselkedésével ő is a hazáját képviseli, ezért sem mindegy, hogy milyen képet alakít ki magáról és ezzel párhuzamosan az országáról. Nagyon örülök annak, hogy már Magyarországon is egyre több egyesület és sportági szövetség gondolja úgy, hogy fontos a megjelenés és ezért versenyzőit formaruhában szerepelteti az adott rangos eseményen. Gondoljunk csak bele: milyen kép alakul ki az ilyen-olyan ruhában megérkező társaságról és milyen az egyforma öltözékben a repülőgépről leszálló, vagy éppen tévéinterjút adó csapatról. Az utóbbiakban van tartás, rendezettség, úgy is fogalmazhatnék: jó rájuk nézni. A közvélemény is más képet alakít ki ezekről a sportemberekről és hazájukról. Ha már szóba került az interjú … az sem szép látvány, ha valaki rágógumizik beszéd közben, vagy mondjuk a dobogón állva a himnuszt hallgatva. Az eredményhirdetés, díjátadás egyébként is egy külön téma. A sportoló is jelenjen meg az egyesülete vagy a válogatott melegítőjében, de a díjátadó – aki sokszor egy edző vagy sportvezető – is tisztelje meg az eseményt, a versenyző teljesítményét normális öltözékkel és ne rövidnadrágban adja át egy világbajnokság érmeit, mint ahogy ez már előfordult. A közönség ki is fütyülte az illetőt.

A megjelenés, a külsőségek után haladjunk „beljebb”: hogy viselkedjen az edző külföldön, ahol sportdiplomata is?

Az edző sose felejtse el, hogy ő nevelő is, aki felel a sportolójáért, és ez nem csak a külföldi utakra vonatkozik, mert itthon is példát kell mutatnia. Ne reklamáljon, ne hisztizzen, ne vetkőzzön ki magából mondjuk a pást mellett egy tévesnek hitt ítélet után, mert a tanítványra is átragad ez a mentalitás. A nézők is szimpatikusabbnak találják a nyugodt, higgadt viselkedést, nem beszélve arról, hogy a zsűri is megjegyzi az állandóan cirkuszoló versenyzőt és edzőt, az ítéletét pedig úgysem változtatja meg. Hemingway mondta, hogy a sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni – és ez nagyon igaz, be kellene tartani. De idézhetném az ázsiai mentalitást is, ugyanis azt vallják: ne veszítsd el az arcod! Japánban, Kínában járva többször láttam, hogy valaki magából kikelve kiabált, míg az ázsiai fél csak csendben mosolygott: legyőztelek, mert magadon sem tudtál uralkodni, hogy tudnád elérni a célod? Sokkal célravezetőbb egy mosoly, egy kedves szó, a segítő szándék, és akkor a partner is másként viszonyul hozzánk, mintha egyből támadnánk. De visszatérve a külföldi szerepléshez: az edző nem csak az adott versenyen mutatott viselkedésével ad példát, hanem az esetleges szabadidőben is. Ha a programban akad egy kis pihenő, azt próbálják meg hasznosan, az adott város nevezetességeit megtekintve eltölteni. Tudom, egy verseny nem turistaút, de ha marad idő, azt ne a szobában tévét nézve töltsék. Persze, ehhez fel kell készülni az adott ország, város kultúrájából, látnivalóiból és tisztában kell lenni a politikai helyzettel is.

Visszajutottunk az elején említett politikához, amit a sportdiplomatának szolgálnia kell. Az edzőknek milyen feladat jut ezen a téren? Nem ők szoktak tárgyalni.

Valóban, ez az elnökök, főtitkárok feladata, de az edzőknek is megvan a szerepük. Gondolj csak bele, hogy milyen lehetőségek adódnak egy-egy versenyen! Meg lehet beszélni egy közös edzőtábor lehetőségét, ki lehet cserélni a tapasztalatokat, akár egy sérülés meggyógyításával kapcsolatban is. Hangsúlyozom, mindennek a kölcsönösség alapján kell működnie, semmi sem lehet egyoldalú. Olyan nincs, hogy én ellesem a te módszereidet, én viszont nem mutatok semmit, sőt, elvárom, hogy te küldjed el a nálatok megjelent szakanyagokat, én viszont nem válaszolok a leveleidre, kérdéseidre. Az edző feladata ugyanis az adminisztrációs háttérmunka is. Vagy ott vannak a fogadások, bankettek, amikor oldottabb formában bővíthetjük az országok közötti kapcsolatot. A sport sok mindent megoldott már. Volt, hogy országok „nem álltak szóba” egymással, aztán a sportolók megtörték a jeget. Az is fontos, hogy a már kialakított kapcsolatot ápolni kell.

Mindezek és a most talán nem említettek alapján milyennek ítéled a magyar sportdiplomáciát?

Semmi nem lehet olyan jó, hogy ne lehessen rajta javítani!

Diplomatikus válasz volt, nem csalódtam benned. Egy kicsit bővebben is kérhetném?

Bizonyos sportágakban rend van, és itt nem csak a már említett formaruhára gondolok. Nem szabad azonban elhallgatni, hogy vannak sportágak, például az egyik sikersportágunk, az öttusa, ahol régen a nemzetközi szövetségben is szinte nagyhatalom voltunk, mert minden területen voltak képviselőink, ma viszont a jelenlétünk finoman szólva sem tükrözi az eredményességünket. Mondanom sem kell, mennyire fontos, hogy ott legyenek képviselőink a vezérkarokban, különösen a pontozásos, szubjektív sportágakban. Ám ez nem megy egyik napról a másikra, fel kell építeni, és ahhoz, hogy felépüljön, szükség van a megfelelő kapcsolatrendszerre, ahhoz pedig azokra az apróságoknak tűnő, ám valójában fontos dolgokra, amelyekről beszélgettünk.

Végezetül áruld el, mert még sohasem kérdeztem meg: hol tanultad mindezt?

Nagy részét otthonról hoztam, no és az ország legjobb gimnáziumába, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba jártam, ahol odafigyeltek a viselkedéskultúrára is. Huszonnégy évesen kerültem az akkori sportvezetésbe, az OTSH-ba, akkor én voltam a legfiatalabb, most meg nyugdíj előtt állok. Azóta több mint száz országot bejártam és ahova utaztam, abból mindig felkészültem és felkészítettem a kiutazó küldöttséget is. Talán hihetetlen, de sokszor nemcsak a szavakra, a kézmozdulatokra is figyelni kell, mert félreértést okozhatnak. Éppen ezért folyamatosan képezem magam az internet és a szakkönyvek segítségével, mert követni kell a világ változásait.

Tapasztalataidat, ezt a hatalmas tudást próbáltad már átadni valakinek?

Még soha egyetlen sportszövetség vagy szervezet nem kért fel erre, pedig szívesen megtenném.

Megjelent a Magyar Edzők Társaságának folyóiratának 2015/02. számában
(szerző: Füredi Marianne)

Kommentálj

Your email address will not be published. Required fields are marked *

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.