Az epilepsziás gyermekek sportja

Az epilepszia az agy egyes területeinek kóros működése; a változatos tünetek közös jellemzője a rohamszerű megjelenés. A rosszullét tünetei az érintett agyi struktúrára jellemzők. Az egész agyra kiterjedő, generalizált rohamforma a test izomzatának görcsös megfeszülésével, rángásával jár, és a tudat átmeneti elvesztése kísérheti. Kisebb agyi területek érintettsége esetén kevésbé látványos tünetekkel találkozunk. A roham lokalizálódhat egyes izomcsoportokra, de okozhat akár pillanatnyi elbambulást, átmeneti beszédzavart vagy pszichés tüneteket is.

Az epilepsziás roham nem egyenlő az epilepszia betegséggel, ugyanis rohamot számos külső tényező is provokálhat, gyermekek esetében a leggyakrabban lázas állapot vagy alváshiány. A normális központi idegrendszeri szerkezet és működés mellett, provokáló tényező hatására bekövetkező rosszullétet alkalmi rohamnak nevezzük, ami többnyire nem ismétlődik.

Epilepszia betegségről csak akkor beszélhetünk, ha a rohamok visszatérnek, és nem külső tényező provokálja őket. Az esetek egy részénél az érintett terület strukturális vagy funkcionális szervi eltérése (pl. fejlődési rendellenesség, gyulladás, trauma, anyagcserezavar, tumor stb.) okozza a betegséget, máskor a gyermek genetikai eredetű, fokozott görcskészsége áll a háttérben. Az epilepszia formák a roham jellege és eredete szerint csoportosíthatók, ennek jelentősége elsősorban a terápia megválasztásában és a várható prognózis szempontjából van. A betegség a gyermekek kb. 1%-át érinti, az alkalmi rohamok előfordulása még ennél is gyakoribb (Fogarasi).

A gyermekkori epilepsziák 80%-a jóindulatú, ami azt jelenti, hogy rendszeres gyógyszerszedéssel a rohamok megelőzhetők, sőt az esetek felében a betegség felnőttkorra maradéktalan gyógyul, tehát a gyógyszerek elhagyását követően sem térnek vissza a tünetek. A maradék 20%-ban azonban a gyógyszeres beállítás ellenére is számolni kell a rosszullétek ismétlődésével.

A krónikus betegségben szenvedő, így az epilepsziás gyermekek fizikai aktivitása is közismerten elmarad az egészséges társaikéhoz képest, ami több okkal is magyarázható. Az alapvető problémát a görcstől való félelem jelenti, ami kisgyermekek esetén a szülők, a házi orvosok, a pedagógusok részéről túlzott féltésben nyilvánul meg; a serdülők és a fiatal felnőttek pedig egyszerűen elkerülik azokat a helyzeteket, ahol nem érzik magukat a megszokott biztonságban. Azokra a betegekre, akik gyermekkorukban túlzott féltésnek voltak kitéve, felnőttkorukban is az aggodalom, a tartózkodó magatartás lesz jellemző (Bar-Or).

Tény, hogy az epilepsziás roham során a testi épség több okból is veszélybe kerülhet. Ha a rohamok tudatvesztéssel járnak, vagy az izomtónus hirtelen, villanásszerűen megszűnik, a gyermek földre esve megütheti magát, de akár súlyos balesetet is elszenvedhet. Ha az eszméletvesztés vagy pillanatnyi kihagyás vizes közegben következik be, fulladást okozhat. Felnőtt epilepsziás betegek között 15-ször nagyobb a vízbefulladás gyakorisága, mint az egészséges felnőttek esetében. Gyermekeknél ez az arány jóval kisebb, ami elsősorban a fokozott felügyeletükkel magyarázható (Pimentel).

Az is bizonyított tény, hogy egyes sporttal kapcsolatos szituációk görcsöt provokálhatnak. Ennek a valószínűsége különösen a versenysportolók között jelentős, hiszen a versenysportban, legyen az edzés vagy versenyterhelés, sokszor extrém körülményekkel kell számolni, mint például folyadékvesztés, kiszáradás okozta metabolikus zavarok, extrém környezeti hőmérséklet, időeltolódás következtében felboruló alvási ritmus. E tényezők mindegyike önmagában is, sporttól függetlenül is fokozza a rosszullétek rizikóját. A sportolók edukációjával, kellő odafigyeléssel ezek a provokáló tényezők mérsékelhetők, vagy akár el is kerülhetők.

Összességében azonban igen csekély a sportolás alatt bekövetkező epilepsziás rohamok előfordulási valószínűsége, és nagyban függ az epilepszia típusától. Alig van tudományos publikáció, amely sportaktivitás során bekövetkezett görcsről számol be; egyértelmű ok-okozati kapcsolatot feltárni a fizikai terhelés provokáló szerepe és a görcs bekövetkezte között alapvetően is nagyon nehéz.

A fizikai aktivitásban való részvétel számos direkt jótékony hatást is jelent az epilepsziás gyermekek számára. A folyamatos EEG monitorizálással (elektroencephalographia) végzett vizsgálatok tanúsága szerint az epilepsziás rosszullétek többnyire alvás során és nyugalomban következnek be. Az intenzív mozgás élettani hatása, hogy növeli a görcsküszöböt, azaz mérsékeli a görcskészséget, így a betegek jelentős hányadában egyértelműen csökkenti a rosszullétek gyakoriságát. A mozgás továbbá az egészséges életmód alapvető eleme. Túl azon, hogy javítja az általános fittséget, az indirekt szerepe is jelentős egyes felnőttkorra jellemző betegségek megelőzésében. Sajnos az epilepsziás gyermekek kondíciója elmarad a korosztályos átlagtól az aerob állóképesség, az izomerő és a hajlékonyság tekintetében egyaránt, és ez a hátrány felnőttkorra is megmarad (Javala). Felnőtt epilepsziás betegek között a csökkent fizikai aktivitás egyértelműen magasabb testtömegindexet (BMI – body mass index) okoz, de hasonlóan kedvezőtlen tendencia észlelhető a gyermekek körében is (Wong). A rendszeres sportolás további jótékony hatása, hogy javítja az önbecsülést, segíti a szociális kapcsolatok kiépítését, ami különösen fontos akkor, ha a társadalom nem kellően elfogadó a fokozott figyelmet igénylő gyermekek irányában.

Az epilepsziás gyermekek szabadidős sporttevékenysége és egyes versenysportokban való részvétele minden esetben támogatandó, a különböző sportok közötti mérlegelésben azonban a sportág jellegzetességein túl az epilepszia betegség természetét is figyelembe kell venni. Olyan precíz és egyértelmű irányelvek a világon sajnos sehol nincsenek, amelyek az epilepsziás betegek különböző sporttevékenységekben való biztonságos részvételét szabályoznák. A rizikó-haszon arány mérlegelésében a gyermekek epileptológus gondozó orvosainak véleményére kell hagyatkozni, hiszen ők minden gyermek esetében individuálisan, különböző szempontok egyidejű figyelembevételével tudnak javaslatot tenni. Magyarországon a sporttörvényben foglaltak szerint a szövetségi versenyeken való részvételhez időszakos sportorvosi felülvizsgálat szükséges, amikor is a sportorvosok az epilepsziás gyermekek versenyengedélyének kiadásakor a hivatalos sportszakmai irányelvek és a gondozó ideggyógyász véleményének együttes mérlegelése alapján döntenek az alkalmasság kérdéséről.

Az egyes sporttevékenységek a sportági jellegzetességüknél fogva eltérő sérülésveszélyt jelentenek a gyermekek számára. Ezen túlmenően nemcsak a beteg, hanem a környezete, azaz a sporttársak, a nézők, a kísérők biztonsága is szem előtt tartandó, amikor az adott sportág veszélyes vagy biztonságos voltát vizsgáljuk. Sokszor bizonyos óvintézkedésekkel, például szoros felügyelettel vagy védőfelszerelés viselésével jelentősen csökkenthető a sérülés rizikója. Mindezek figyelembevételével a Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga (ILAE – International League Against Epilepsy) a sportágakat három kategóriába sorolja. Az első csoportban a sportban való részvétel nem jelent különösebb veszélyt sem a beteg, sem a környezete számára, a másodikban a beteg rizikója már számottevő, de a környezete nincs veszélyeztetve, a harmadik csoportot azok a sportágak alkotják, amelyekben mind a beteg, mind a környezete fokozott veszélynek van kitéve (Capovilla).

Gyakorlatias megközelítésben is tekintsük át a sportágcsoportokat, hogy a megítélést befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban is tisztábban lássunk! Az előzőek ismeretében nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a vizes sportok miként jelentenek fokozott kockázatot. Az úszáscsak akkor tekinthető biztonságosnak, ha a gyermek felügyelete meg van oldva, egy esetleges görcsállapot esetén a kimentés, az adekvát laikus elsősegélynyújtás nem késlekedik, és szükség esetére az orvosi segítség is belátható időn belül elérhető. Mindezen feltételek nehezen teljesülnek a nyílt vízi úszás során, a vízilabdában, a műúszásban vagy bármely ún. medencés tömegúszásban, amikor a sok gyermek miatt nehéz áttekinteni a helyzetet. Ezért epilepsziás gyermekeknek minden esetben a medencében való úszást javasoljuk a külső sáv használatával és feltűnő színű úszósapka viselésével, valamint elengedhetetlen a folyamatos felügyelet a medence partjáról. Nyílt vízi úszáskor és a triatlonban a kockázatot növeli a hullámzás, a sodrás és az alacsony vízhőmérséklet. Sokszor a víz sem átlátszó, ezért kísérő jelenlétében is ajánlatos mentőmellényt viselni. A természetes, többnyire folyó vizekben végzett kajakozás, kenuzás és evezés is fokozott veszélyt jelenthet. A mentést ilyenkor többnyire külső körülmények is erősen megnehezíthetik, akár a mentő személy is veszélybe kerülhet. Ezért szabadidős sportként a stabilabb, kevésbé borulékony egyszemélyes vagy csapathajók használatát javasoljuk – kísérettel és mentőmellény viselésével. A versenysportként űzött kajak-kenu és evezés esetén megkövetelendő az állandó, szoros mentőcsónak-kíséret és a kísérő személynek az életmentésben és elsősegélynyújtásban való jártassága. A búvárkodás és a nagy sebesség elérésére képes vízisportok – a szörfölés, a rafting, a vitorlázás egyes hajóosztályokban és a vízisízés – extrém kockázatot jelentenek, sőt a környezetre is veszélyesek lehetnek; ezeket nem javasoljuk.

A szárazföldi sportok – abban az esetben, ha nagy sebességgel vagy nagy magasságokban űzik őket – komoly sérülésveszéllyel járnak. Kerékpározás nem tiltott, de a nagy sebesség, a hegyi kerékpározás, a forgalmas útszakaszok kerülendők, és mindenképpen javasolt a védőfelszerelés, különösen a bukósisak viselése. A téli sportok közül az alpesi sí, a snowboard lehet veszélyes. Szabadidős tevékenységként védőfelszereléssel és kísérővel nem kell tiltani, de gondolni kell arra, hogy nemcsak maga a lesiklás, hanem a nyitott, sokszor nagy magasságban vezetett síliftek is előidézhetnek veszélyhelyzetet. A síugrás természeténél fogva tiltott sportág. Biztonsággal ajánlható téli sport a sífutás, amiben szintén kísérővel javasolható a részvétel. A szabadidős korcsolyázáskor indokolt bukósisakot viselni. A jeges versenysportok közül a jégkoronghoz és a gyorskorcsolyához eleve kötelező a védőfelszerelés, míg a műkorcsolyázást kizárja, hogy (esztétikai sportágról lévén szó) a bukósisak viselése nem lehetséges. Hasonló meggondolásból gördeszkázni és görkorcsolyázni is csak védőfelszerelésben szabad. A szabadidős lovaglás, illetve a lovas terápia biztonsága fokozható kantáron vezetéssel, hevederrel, bukósisakkal. A szabad terepen végzett lovaglás még kísérővel sem kellően biztonságos.

A lovaglás versenyszámai (díjugratás, lovastorna, lóversenysport, öttusa), akár csak a motorsportok (motor- és autóversenyzés, kvadozás, gokart), szintén extrém veszélyt jelentenek, ezért a gyakorlásuk nem javasolható. A nagy magasságban végzett extrém sportok – úgymint hegymászás, sziklamászás, vitorlázórepülés, ejtőernyőzés, siklóernyőzés, bázisugrás – magas kockázata magától értetődik, és nemcsak a sportolót, hanem sokszor a környezetét is veszélyezteti.

A tornasport és az atlétika rúdugrás száma a sportolóra fokozott veszélyt jelent. A szúró-lövő sportok – mint a tőr- és kardvívás, a sportlövészet, a biatlon vagy az íjászat – közben esetleg bekövetkező görcsállapot szintén veszélyezteti a sportoló testi épségét.

A kontakt sportok általánosságban nem jelentenek nagyobb sérülésveszélyt az epilepsziás gyermekre, mint egészséges tásaikra. A megítélésük azon múlik, hogy mekkora a fejsérülés vagy a fejet érő ütés valószínűsége. A harcművészetek úgynevezett formagyakorlatai (non-kontakt stílusok) nem járnak test test elleni küzdelemmel, ezért ezekben természetesen nincsen korlátozás. Még azokban a küzdősportokban is, amelyekben eleve tiltott a fejet érő találat, súlyos sérülést okozhat a védekezés hiánya a pillanatnyi eszmélet- vagy a motoros kontrollvesztés következtében. Ezek klasszikus példája a judo (cselgáncs) vagy a birkózás. Minden olyan harc, ill. küzdősport azonban, amelyben még a fejet is érheti ütés vagy rúgás (ökölvívás, karate stb.), egyértelműen tiltott, hiszen a pillanatnyi dezorientáció akadályozza a fej hatékony védelmét, ami a fej és a nyaki gerinc súlyos sérüléséhez vezethet.

Külön említést érdemel a szárazföldi csapatsportok (kosárlabda, kézilabda, labdarúgás, röplabda, rögbi) közül a labdarúgás, ugyanis a fociban sportági jellegénél fogva igen gyakoriak az ütközéssel járó sérülések, köztük a fejsérülés is. Ez ronthatja a betegség kimenetelét, emellett a fejelés okozta ismétlődő mikrotraumatizáció káros hatása az idegrendszerre mindmáig vizsgálatok tárgyát képezi. Ezért labdarúgás közben meggondolandó a fejvédő viselése.

Az imént részletezett sportági jellemzők önmagukban még nem elégségesek ahhoz, hogy a szakemberek döntésre jussanak abban, hogy az adott gyermek sportolhat-e. Az epilepszia természetét, lefolyását is vizsgálni kell, hiszen további befolyásoló tényező a betegség típusa, súlyossága, a görcsök előfordulásának gyakorisága és napszaki dinamikája, az esetleges provokáló tényezők megléte és a kezelés hatékonysága. Nem mindegy, hogy a jellemző rohamforma jár-e a tudat vagy a motoros kontroll akár csak pillanatnyi elvesztésével. A gyermekek sokszor megérzik a rosszullét közeledtét. Előre jelezni tudják, és képesek idejében gondoskodni a saját biztonságukról. Induló epilepsziánál a gyógyszeres beállítás időszakában, már régóta fennálló betegség esetén pedig a gyógyszerváltás vagy a leépítés periódusában további elővigyázatosság javasolt.

A megítélésben szerepet játszanak olyan egyéb járulékos körülmények is, mint például magának a beteg gyermeknek a hajlandósága, a család és a közösség habitusa, tájékozottsága és nyitottsága.

Összefoglalva: szorgalmazni kell az epilepsziás betegek fizikai aktivitását, hiszen a mozgás mind a betegség alakulására, mind a tágabb értelemben vett egészségre is jótékony hatással van, mindenekelőtt azonban az epilepsziás gyermek általános jólétéhez, életminőségének javításához járul hozzá. Számos sportág gyakorlása javasolható, amelyek különösen jól beállított betegség esetén nem jelentenek veszélyt sem a betegre, sem a környezetére. Ilyen például az atlétikai számok nagy része, egyes küzdősportok, különösen azok ún. non-kontakt ágai, számos csapatsport, egyéni sportágak, mint például a tenisz, asztalitenisz, squash, tollaslabda, jóga, tánc-sportok, sífutás. Egyes fokozott rizikót jelentő sportágakban megfelelő óvintézkedésekkel, a beteg és környezetének tájékoztatásával, oktatásával, a felügyelet megszervezésével, védőfelszerelés viselésével tovább növelhető a biztonság.

Forrás: GYERMEKSPORT – Fizikai aktivitás a megszületéstől a felnőtté válásig (szerző: Dr. Vannai Judit)