Gyermekálmok védelmében

Az álmok védelmében

Úgy tűnik, hogy a sportszülőket manapság minden sarkon támadások érik.  „A gyerek nem lesz profi sportoló!” – szokott lenni az a visszatartó mondat, amelyet minden olyan szülő megszégyenítésére használnak, aki arra vetemedik, hogy életében kiemelten kezelje az ifjúsági sportot.  Megértem.  Sokak számára az ifjúsági sportba fektetett idő és pénz őrültségnek tűnhet. Amit oly sokan nem értenek meg, az az, hogy a legtöbben nem a sportba fektetünk be. Az álmokba fektetünk.

Minden gyerek más és az álmaik is ugyanolyan különbözőek. Lehet, hogy arról álmodik, hogy 4,0-es átlaggal végezzen.  Vagy hogy fekete övet szerezzen. Vagy Chopin-t játsszon. Vagy megtanuljon hindiül. Vagy helyesírási versenyt nyerjen. Egyik álom sem valósul meg anélkül, hogy időt vagy pénzt, vagy akár mindkettőt ne áldoznánk rá. 

Vannak olyan családos barátaim, akik olimpiáról vagy egyetemi felvételről álmodoztak. Egyikükőjüknek sem sikerült teljesen megvalósítani az álmaikat. De az egyik világbajnok lett és vitathatatlanul minden idők legjobb egyetemi tornásza, a másik pedig egy kiváló egyetemen végzett. Nem olyan rossz.  Csodálatos dolgok történnek, ha az elérhetetlen felé törekszünk.

Vannak olyan családos barátaim, akik arról álmodtak, hogy elvégzik a középiskolát, csatlakoznak a fegyveres erőkhöz vagy a hazai csapatban játszanak. Van egy barátom, akinek az álma az volt, hogy lássa, ahogy a gyermeke nehézség nélkül vesz mély lélegzetet, és egy másik, aki egyszerűen csak hallani akarta, ahogy a gyermeke kimondja: „anya”. Istennek hála, ezek az álmok valóban valóra váltak … ami sokkal fontosabb, mint a sportban elért bármilyen eredmény.

Bármi legyen is az álom, velük álmodunk.  Még ha tudjuk is, hogy az az álom lehetetlen.  Ennek ellenére támogatjuk őket, amennyire csak tudjuk.  Lehetőségeket teremtünk, ahol csak tudunk. Emlékeztetjük őket az út során megtanulandó összes leckére. Ott vagyunk, hogy támogassuk őket, amikor a dolgok félresikerülnek. És talán a legfontosabb, hogy megtanítjuk őket, hogyan legyenek hálásak azokért a jó dolgokért, amiben részük van.

A valóság az, hogy valamikor minden sportoló eljut a csúcsra. Kivétel nélkül mindegyik. Ami hihetetlen utazássá teszi a sportot, annak a része az is, hogy soha nem tudhatjuk, mikor fog ez megtörténni. Néhány hiperdomináns ifjúsági játékos megmagyarázhatatlanul korán felér a csúcsra. Néhány alulbecsült cserejátékos csak évek kemény munkájával tud kiemelkedni. A legtöbb edző ezt nem tudja megjósolni. Gyakorlatilag egyetlen szülő sem képes rá.  Tehát telekocsizunk.  A hétvégeinket sportversenyeken töltjük.  Lemaradunk a családi vacsorákról.  Lemaradunk sok mindenről.  Csekket írunk.  Oly sok csekket!  Megjelenünk.  Edzésre járunk.  Meccsekre.  Orvoshoz.  Nyernek.  Veszítenek.  Tanulnak.  Nőnek.  Felvidítunk … és igen, néha sírunk.  És mindeközben … álmodunk.

Elérhetetlennek tűnő célokat kell kitűznünk magunk elé … mind a sportban, mind az életben. Az, hogy a céljaink nem teljesülnek teljes mértékben, nem csökkenti az utazás élményét. Ez az a lecke, amelyet meg kell tanítanunk a fiatal játékosainknak. Élvezze a hajszát. Álmodja az álmát.  Dolgozzon, fejlődjön és tanuljon meg mindent, amit lehet az út során, mert függetlenül attól, hogy milyen messzire jut a sportágában, egy nap más utat, más álmot kell találnia.

Ha érdekli a SPORTSZÜLŐK témakör (edzői-, szülői viselkedés, sérülések, táplálkozás, sportpszichológia, gyermekbántalmazás megelőzése stb.), ha fontosnak tartja, hogy beszéljünk ezekről, lépjen be a SPORTSZÜLŐK Facebook csoportunkba (kattintosn a képre vagy a szövegre)!

A cikket együttműködő partnerünk, a a „I Love to Watch You Play” szerzője, „Not That Dad” írta, !