Szükség van-e rámenős sportszülőkre az elit sportolók képzéséhez?

Tiger Woods interjúit hallgatva mindig pozitívan nyilatkozik apja golfozóként való fejlődésére gyakorolt hatásáról. Earl Woods egy példa a rámenős szülőkre, aki már korán ösztönözte fiát a golfozásra. A Tiger Woods: Son Hero Champion (2004) című dokumentumfilmben Tiger elmagyarázza, mennyire támogatta őt apja (szerk: magyar megfelelője pl. a „A Polgár lányok” című film). Azonban ebben a Tiger globális szupersztárrá válásának intim betekintésében felszínre kerülnek azok a jelek, amelyeket egyesek szigorú szülői nevelésnek (mások pedig kegyetlenségnek) neveznének.

A dokumentumfilmben Tiger leírja azokat az eseteket, amikor apja nem engedte meg neki, hogy megegye a vacsoráját, amíg nem ütötte el az előírt mennyiségű golf labdát. A dokumentumfilmben Earl Woods leírja, hogy szándékosan megpróbálta kínozni a fiát golfozás közben, hogy megerősítse mentális erejét. Earl Woods úgy tűnik, elhatározta, hogy a fia elit golfozó lesz, és két éves korában Tiger máris debütált a The Mike Douglas Show című aktuális műsorban. Ez a fellépés cirkuszszerű furcsa show-ként is értelmezhető volt, és a műsorvezető és a vendégek megdöbbentek egy ilyen kisgyermek képességeitől.

Tiger Woods csak egy példa arra, hogy a sportszülők milyen fontosak az elit sportolók fejlődésében. A szülők szerves részét képezik számos ifjúsági sportprogram működésének (Barber et al, 1999). Az elit sportolók fejlesztésében a szülők szerepe lehet a gyermek sofőrje, táplálkozási tanácsadója, terapeutája, sőt edzője is (Barber et al, 1999). Az Ericsson et al (1993) által javasolt szándékos gyakorlás elméletét irányadó keretként használták a szakértő teljesítmények fejlődésének nyomon követéséhez. Ez a modell azt állítja, hogy a teljesítmény közvetlenül összefügg a személy által végzett feladatspecifikus gyakorlással. A sportszülők bevonása ezt lehetővé teheti, és ha egy adott sport felé terelik őket, akkor képesek lesznek részt venni ebben a gyakorlásban.

Cote et al (2007) megállapította, hogy a sportban való korai specializáció elengedhetetlen az elit szint eléréséhez, és ezt elősegíti a sportszülők bevonása, mivel ők befolyásolhatják a legerősebben a gyermekeket a sportágak kiválasztásában. Meta-elemzés segítségével a kutatók kidolgozták a sportban való részvétel fejlődési modelljét (DMSP), amely két utat jelöl ki a sportban való készségek elsajátításához. A korai specializáció útján megállapították, hogy a profi felnőtt sportolók már korai életkorban (pl. 6 évesen) specializálódtak egy sportágra, és emiatt több órát töltöttek egy sportág tudatos gyakorlásával. Mivel a sportszülők gyermekeik figyelmét olyan sportágra irányítják, amelyről úgy gondolják, hogy sikerhez vezet (Eccles & Harrold, 1991), ezért gyermekeiknek több órányi sportágspecifikus, célzott gyakorlásra van lehetőségük.

A szülők részvétele gyermekeik sporttevékenységeiben azt mutatja, hogy mennyire fontosnak tartják ezeket a tevékenységeket (Barber et al, 1999). Azok a szülők, akik passzívabb szerepet vállalnak gyermekeik fejlődésében, azt sugallják a gyermeknek, hogy ezek a tevékenységek kevésbé fontosak, ezért feltételezhető, hogy a gyermek kevesebb időt fog szánni egy sportra, és nem fog annyi órát gyakorolni, amennyi ahhoz szükséges, hogy elit sportolóvá váljon.

Vitatható, hogy a túlzott bevonódás káros hatással van a gyermek fejlődésére. Hellstedt (1987) szerint a sportszülők bevonódása a gyermek sporttevékenységeibe egy skálán helyezhető el, amely a túl kevés bevonódástól a túlzott bevonódásig terjed. Hellstedt a szülők túlzott bevonását olyan negatív tulajdonságokkal írta le, mint a győzelemre való összpontosítás és a pálya széléről való edzősködés. Egy másik episztemológiai perspektívából azt lehetne javasolni, hogy ezek a tulajdonságok elősegíthetik az elit sportolók fejlődését, és ha visszatekintünk Tiger Woodsra, könnyen láthatjuk, hogy ezek hogyan lehetnek pozitív hatással az elit fejlődésére.

A sportszülők közvetlen részvételének egyik formája az, hogy gyermekük edzőjévé válnak. Ha megnézzük egy utánpótlás sportcsapat névsorát, nem ritka, hogy a edző és az egyik játékos vezetékneve megegyezik. A szülők sportban való részvételét gyakran negatív szemmel nézik, azonban a szülők utánpótlássportra gyakorolt hatásának kutatása korlátozott (Barber et al, 1999). Barber et al (1999) megvizsgálta a motiváció és a szorongás különbségeit a szülők által edzett és a nem szülők által edzett gyermekek között, és megállapította, hogy egyik elem tekintetében sem volt szignifikáns különbség. Ifjúsági labdarúgással kapcsolatos kutatásukban azt találták, hogy azok a gyermekek, akik úgy érezték, hogy szüleik jobban részt vesznek a tevékenységükben, kevesebb teljesítménykényszert és pozitívabb pszichológiai reakciókat jelentettek.

Azok számára, akik eliteszintű sportolók szeretnének lenni, jelentős mennyiségű edzésidőre és erőfeszítésre van szükség (Williams és Hodges 2005). Akadémiai és szélesebb körű irodalomban egyaránt felvetődött, hogy egy személynek 10.000 óra elkötelezett gyakorlásra van szüksége ahhoz, hogy eljusson az elit szintig (Williams és Hodges 2005). Bár a fiatalok sportjában a korai specializáció előnyei vitatottak (Baker & Robertson-Wilson, 2003; Frser-Thomas et al, 2008), a szándékos gyakorlási rendszer segít minimalizálni vagy enyhíteni a korai sportos specializációval kapcsolatos negatív következményeket (Christianson & Deutsch, 2012). A szülők biztosan csak abban játszhatnak szerepet, hogy ezt elérjék, és végső soron elősegítsék gyermekeik fejlődését?

Forrás: David Faulkner

Hivatkozások

• Baker, J. & Robertson-Wilson, J. 2003. On the risks of early sports specialization in sport. Physical and Health Education Journal, 69, 4-8.
• Barber, H. Sukhi, H. and White, S, A. The influence of parent-coaches on participant motivation and competitive anxiety in youth sport participants. Journal of Sport Behaviour. Vol. 22 Issue 2. p. 162-180 19p.
• Christianson, P. & Deutsch, J. (2012) Making a Case for Early Sport Specialization in Youth Athletes. Journal of Youth Sports. Vol. 6 Issue 2, p3 4p.
• Côté, J., Baker, J., & Abernethy, B. (2007). Practice and play in the development of sport expertise. In G. Tenenbaum & R.C. Eklund (Eds.), Handbook of sport psychology (pp. 184–202). New Jersey: John Wiley & Sons.
• Eccles, J, E. and Harrold, R, D. (1991) Gender differences in sport involvement: applying the Eccles expectancy value model. Journal of Applied Sport Psychology, 3, 735.
• Ericsson, K.A., Krampe, R.T., & Tesch-Römer, C. (1993). The role of deliberate practice in the acquisition of expert performance. Psychological Review, 100, 363–406.
• Fraser-Thomas, J., Cote, J. & Deakin, J. 2008. Examining adolescent sport drop-out and prolonged engagement from a developmental perspective. Journal of Applied Sport Psychology, 20, 318-333
• Hellstedt, J, C. (1987) The coach-parent-athlete relationship. The Sport Psychologist, 1, 151-160.
• Tiger Woods: Son Hero Champion. (2004) Prism Leisure Corporation PLC: Enfield.
• Williams, M, A. and Hodges, N. (2005) Practice, instruction and skill acquisition in soccer: Challenging tradition. Journal of Sports Sciences. Jun2005, Vol. 23 Issue 6, p637 14p.