Kompressziós ruházat és -harisnya – a szkeptikus sporttudós gondolatai

A sporttermékek – az étrend-kiegészítők, ruházati cikkek, különféle „edzők”, divatos diéták és edzésprogramok – értékesítését a fogyasztói érdekek védelmére kinevezett szervezetek nem kellően szabályozzák. Sok termék hatékonyságát csekély bizonyítékkal támasztják alá, hamis állítások és nem releváns tudományos eredmények alapján értékesítik őket. Az eredmény egy olyan fogyasztói piac, amelyet a kuruzslók és sarlatánok uralnak, akik az igazság utáni korszakban virágoznak, ahol a tények az érzelmeknek, az erkölcs a pénznek, a tudomány pedig a marketingnek van alárendelve. Az ilyen légkörben való sikeres eligazodás nehéz kihívását súlyosbítja az oktatási rendszer, amely gyakran nem oktatja kellő súllyal a kritikus gondolkodást.

Kompressziós ruházat és -harisnya

A fényes poliészter és elasztán gyakori látvány az állóképességi versenyeken és a fitnesz termekben, és bár a kompressziós harisnyák manapság a profi sportolói látszatot kelti , soha nem sportolóknak szánták őket. Először azért fejlesztették ki őket, hogy enyhítsék a keringési szövődményeket azoknál a betegeknél, akiknek hosszabb időt kellett viszonylagos mozdulatlanságban tölteniük, és különösen a mélyvénás trombózis (DVT) megelőzésére. A vér a járás vagy a testmozgás során gyorsabb ütemben kering a szervezetben, hogy oxigént és tápanyagokat juttasson a különböző izmokhoz és szervekhez. Az izomösszehúzódások szó szerint összenyomják a vért az ereken keresztül (ez az izompumpa néven ismert folyamat), megkönnyítve ezzel a vér szívbe való visszatérését (vénás visszatérés). Az inaktív betegek – különösen az ágyhoz kötöttek – azonban kevésbé használják az izmaikat. Náluk perifériás pangások keletkezhetnek, és ha erre hajlamosak, ez növelheti a trombózis (vérrögképződés) kockázatát. A kompressziós zoknikat úgy tervezték, hogy fokozatos kompressziót biztosítsanak, azaz a bokánál nagyobb, a combnál kisebb nyomást, hogy összenyomják az ereket, a végtagok mentén mozgassák a vért, enyhítsék a perifériás vérpangások kialakulását, és elősegítsék a vér szívbe való visszatérését. A vér vénákon keresztüli áramlási sebességének maximalizálásához szükséges optimális nyomás a bokánál 18 mmHg, a combnál 8 mmHg.

A kompressziós harisnyanadrágok sikeres klinikai bevezetése utat nyitott egy hasonló termék (bár ez sportos design-el rendelkezik) számára, amely az edzőket és a sportolókat célozza meg. Ahogy az lenni szokott, egy bevált mechanizmust extrapoláltak és új célokra használtak fel. A sportban használt kompressziós harisnyákat széles körben tanulmányozták, és az állítások két különböző kategóriába sorolhatók: (1) a sportolás közbeni kompressziós harisnya viselése javíthatja a sportteljesítményt; és (2) az edzés utáni kompressziós harisnya viselése a véráramlás növelésével elősegítheti a regenerálódást (ugyanazon az úton, mint amit a betegeknél javasoltak). A tanulmányok nagy száma ellenére a módszertani különbségek és az egyetértés hiánya miatt az eredmények zavarosak, amint azt egy 2011-es áttekintés is kiemelte:

„A szakirodalom ellentmondásos, mivel a tanulmányok között nagy a heterogenitás (sokféleség), és eltérések mutatkoznak többek között az edzés típusát, időtartamát és intenzitását, az edzés vagy a regenerációs teljesítmény/fiziológiai funkció mutatójaként használt méréseket, a résztvevők edzettségi állapotát, a ruházat viselésének idejét és időtartamát, a ruházat/testfelület típusát és az alkalmazott nyomást illetően.” (MacRae, B. A. et al, 2011)

A regenerálódást illetően van arra onatkozó bizonyíték, hogy a fokozatos kompresszió hatására a helyi véráramlás fokozódik, és ez várhatóan elősegíti az anyagcsere melléktermékeinek eltávolítását. És valóban, az izomduzzanat és a kreatin-kináz (az izomkárosodás markere) vérkoncentrációja alacsonyabb volt, amikor rezisztencia edzést követően kompressziós harisnyát viseltek, a nem kompressziós ruházathoz képest (Kraemer, W. J. et al., 2010). Úgy tűnik, hogy ezek az adatok tükrözik a szakirodalom általános megállapításait, de a hatások gyakran kicsik és a vizsgálatok nem következetesek. Egy 2015-ös tanulmány 23 prospektív, randomizált, kontrollált vizsgálatot tekintett át, és megállapította, hogy ellentmondásosak az eredmények a kompressziós ruházat edzés közbeni viselésének hatásait illetően. A tendencia a regeneráció során viselt kompressziós ruházat kedvező hatása felé mutat (Beliard, S. aet al., 2015). Egy évvel később egy másik áttekintés összegezte a teljesítménymutatókat, és arra a következtetésre jutott, hogy a kompressziós ruházatnak nincs statisztikailag igazolható (szignifikáns) hatása a 400 m-es futástól a maratonig terjedő futóidőre. Azt is megállapították, hogy a kompressziónak nincs hatása a maximális oxigénfelvételre (az aerob fittség mérőszáma), a vér metabolitjaira vagy a gázcsere kinetikájára. Megfigyeltek azonban kisebb hatásokat az edzésen a kimerülésig eltelt időre, a biomechanikai változókra, az érzékelt terhelésre és az izmok maximális akaratlagos összehúzódására (Engel, F. A. et al., 2016).

Ezekkel az adatokkal kapcsolatban egy erősen vitatható pont az, hogy a vizsgálat nem „vak kísérlet” volt, az alanyok mindig tudatában voltak a kapott ruházat jellegéről (kompressziós vagy nem). Ez lehet az oka annak, hogy a kompresszió számos előnye a placebo által könnyen befolyásolható tevékenységekben nyilvánul meg (pl. a kimerülésig tartó edzésidő, az erőfeszítés észlelése, az izomfájdalom észlelése, a rövid sprintek és az időfutamok (Born, D. P., 2013). Tekintettel arra, hogy így a nem specifikus (placebo) és specifikus hatások nem különböztethetők meg, az adatok értelmezésekor óvatosnak kell lennünk.

Több konkrét gyártói/forgalmazói állítás is alaposabb vizsgálatot igényel. Az egyik kompressziós ruházat gyártója azt állítja, hogy ruhadarabjaik mozgás közben növelik az aktív izmok oxigénellátását, és csökkentik a tejsav felhalmozódását a regenerálódás elősegítése érdekében. Nem ismerek olyan mechanizmust, amely révén a kompressziós harisnyák elősegíthetnék az izmok oxigénellátását, és nincs meggyőző bizonyíték az ilyen állítás alátámasztására. A tejsavval kapcsolatos állítás nyíltan azt sugallja, hogy a tejsav felhalmozódásának csökkentése elősegítheti a regenerálódást. Ez abból az elterjedt tévhitből ered, hogy a tejsav okozza az izmok kifáradását, holott az 1980-as évekre visszanyúló tanulmányok azt mutatják, hogy nincs ilyen összefüggés. Emellett az edzés utáni kezdeti időszakot követően az aktív pihenés az edzések közötti tipikus időn belül önmagában valószínűleg visszaállítja a vér laktátszintjét a kiindulási szintre (Barnett, A., 2006), így a kompressziós harisnyák használata önmagában erre a célra feleslegesnek tűnik. Pertinens módon sok cég olyan kompressziós zoknit árul, amely csak a bokát és a vádlit (és néha csak a lábfejet) fedi, miközben a teljes alsótest kompresszióval kapcsolatban végzett kutatásokra hivatkozik. Felvettem a kapcsolatot az egyik ilyen gyártóval, hogy bizonyítékot kérjek a kompressziós zoknijukkal kapcsolatos állításom alátámasztására, de egy általános weboldalra irányítottak, ahol az alsótestre vonatkozó, a szakirodalom szempontjából aligha reprezentatív kompressziós harisnyákról szóló tanulmányokat mutattak be. Az alsótestre vagy az egész testre vonatkozó kompressziós adatok extrapolálása egy zoknira vagy bokapántra nem korrekt és nem érvényes.

Összefoglalás

Az egész testre vagy a teljes alsótestre kiterjedő kompressziós ruházat a véráramlás elősegítésével és az izomgyulladás csökkentésével gyorsíthatja a regenerálódást a nem kompressziós ruházathoz képest, különösen akkor, ha az edzést/versenyt követő órák viszonylag mozgásszegények (pl. visszautazás vagy alvás miatt). De nincs okunk azt gondolni, hogy a kompressziós ruházat feltétlenül jobb, mint az edzés utáni regeneráció más eszközei. A teljesítményre és/vagy a sérülésveszély csökkentésére vonatkozó állítások nem alátámasztottak. Mindazonáltal a kompressziós harisnyanadrágok edzés közbeni használata placebo hatás, kényelem vagy melegítő hatás miatt valószínűleg folytatódni fog.

Források: Barnett, A., 2006; Beliard, S. aet al., 2015; Born, D. P., 2013; Engel, F. A. et al., 2016; Kraemer, W. J. et al., 2010; MacRae, B. A. et al, 2011; Tiller, N. B. (2021)