Nyolc ajánlott sportszülői stratégia a sikeres sportolók neveléséhez

Minden sportszülő szeretné, ha gyermeke a sportban boldogulna, de mi különbözteti meg igazán a sikeres sportolókat? Egy kutató (Dr. Jon Coles) mélyinterjúkat készített különböző sportágak sportolóival és különböző társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező felnőtt sportolókkal, hogy feltárja a sikerüket alakító legfontosabb tényezőket. Kutatása rávilágít a legfontosabb sportszülői megközelítésekre, amelyek segítették (vagy hátráltatták) az útjukat. Íme, amit tudni kell ahhoz, hogy a siker felé vezethessük a fiatal sportolókat – anélkül, hogy felesleges nyomást gyakorolnánk rájuk.

1. Állj ellen az edzői késztetésnek – különösen, ha te is játszottad a sportágat.

Azoknak a sportolóknak, akik a legjobb ifjúsági sportélményekről számoltak be, gyakran olyan szüleik voltak, akik nem játszották a sportágukat. Hogy miért? Mert ezek a szülők nem léptek át az edzősködés területére.

Sok sportoló frusztrációját fejezte ki a túl sokat tudó szülőkkel kapcsolatban, mivel ez nem kívánt tanácsokhoz vagy kritikához vezetett. Egy sportolónő egyenesen így fogalmazott: „Sokkal jobban jártam, mint a csapattársaim, mert a szüleimnek egyáltalán nem volt fogalmuk a sportágamról”.

A sportolóknak arra van szükségük, hogy a szüleik támogassák őket, nem pedig egy újabb edzőre a pálya szélén.

2. Nyugalom legyen, ne nyomás

Amikor nagy tétekkel járó versenyekről van szó – kiválasztás, rájátszás és bajnoki mérkőzések -, a sportolók szerint az anyukák általában nyugtató jelenlétet biztosítanak, míg az apukák inkább a nyomást növelik.

A sportolók felidézték, hogy az apjuk megpróbálta őket „felkészíteni”, vagy az utolsó pillanatban adott tanácsokat, ami csak növelte a stresszt. Eközben az anyukák az erőfeszítésre és az élvezetre összpontosítottak, és technikai korrekciók helyett megnyugtatást nyújtottak.

Ez nem azt jelenti, hogy minden anya nyugodt, és hogy az apáknak nem szabadna részt venniük – ez csak egy emlékeztető, hogy az érzelmi támogatás gyakran értékesebb, mint a taktikai hozzájárulás.

3. Ahogy a sport egyre komolyabbá válik, a sportszülői szerepnek változni kell

A fiatal sportolók értékelik a szülői közreműködést, amikor elkezdik a sportolást. De ahogy idősebbek lesznek, és a sport egyre versenyképesebbé válik, azt szeretnék, ha a szülők visszalépnének.

A legtöbb ifjúsági sportoló nem akart részletes játékbeszámolókat vagy teljesítménykritikákat a szüleitől. Az egyik megkérdezett sportoló ezt mondta: „Egész nap a játékról beszélek – az edzőmmel, a csapattársaimmal és a barátaimmal. Mire hazaérek, már nem akarok minden játékot újra feleleveníteni”. A meccs utáni elemzés helyett egyszerűen meg kell kérdezni: „Akarsz róla beszélni?”. Ha nemet mondanak, tiszteletben kell tartani.

4. Beszéljünk a céljaikról – de hagyni kell, hogy ők vezessék a beszélgetést

A tanulmányban részt vevő minden sportoló felidézett egy komoly beszélgetést, amikor leültek a szüleikkel, és világosan elmondták a céljaikat – legyen az a válogatottba kerülés, sportösztöndíj elnyerése vagy csak a szórakozás kedvéért való játék.

Azok a sportszülők, akik időt szántak arra, hogy megkérdezzék: „Mit szeretnél ebből az egészből?”, és ehhez igazították a támogatásukat, a legjobb kapcsolatot ápolták a sportolóikkal.

5. Ne hagyja, hogy a sport uralja a családi beszélgetéseket

Sok fiatal sportoló számára a sport már a mindennapokat is felemészti. Hetente órákon át gyakorolnak, edzenek és versenyeznek. Az utolsó dolog, amit szeretnének, hogy minden családi étkezés a teljesítményük körül forogjon.

Ez különösen igaz a női sportolókra, akik arról számoltak be, hogy a folyamatos játékkal kapcsolatos beszélgetések miatt túlterheltnek érzik magukat.

„Az apám nem vette észre, hogy mennyit beszélek a játékról – a játék előtt, közben és után. Mire hazaértem, már nem erről gondolkodtam”.

Teremtsen teret más témáknak a vacsoraasztalnál. A sportnak nem szabad meghatározni az egész családi kapcsolatot.

6. Bátorítsuk, hogy több sportágat is megismerjenek (legalábbis amikor még fiatalok).

A jelzett kutatásának egyik legerősebb tanulsága az volt, hogy a sikeres sportolók értékelik a több sportágban való részvételt. Azok a sportolók, akik túl korán specializálódtak, gyakran küzdöttek kiégéssel, míg azok, akik több sportágat is űztek, szélesebb körű készségeket fejlesztettek ki, és erősebb szenvedélyt éreztek a versenyzés iránt.

Az egyik sportoló megosztotta, hogyan kényszerítette az apja arra, hogy korán specializálódjon. Az eredmény? Több mint egy évre hagyta abba a sportot. Amikor végül visszatért a sporthoz, egy határt szabott: az apja nem vehetett részt többé a sportéletében.

7. Nem akarhatjuk jobban, mint ők

A tanulmányban szereplő sportolóknak egyértelmű üzenete volt a szülők számára: A sikerük iránti vágyad nem lehet nagyobb, mint az övék.

Ha a szülők túlságosan érzelmileg belekeverednek, az motiváció helyett nyomást és stresszt okoz. „Amikor láttam, hogy a szüleimet felzaklatja a teljesítményem, úgy éreztem, hogy cserbenhagyom őket. Ez nem volt motiváló – kimerítő volt.”

A bátorítás nagyszerű dolog, de győződjön meg róla, hogy az érzelmei nem diktálják a sportélményüket.

8. A nagyszerű sportolókat megteremtik – nem gyártják

Sok szülő úgy véli, hogy elegendő edzéssel, gyakorlással és elkötelezettséggel megteremthetnek egy profi sportolót. De az igazság az, hogy az elit szintű elköteleződés belülről fakad. „Nem mindenkiben van meg az a tűz, ami ahhoz kell, hogy elit szinten sportoljon” – magyarázta egy sportoló. „Ezt nem lehet előállítani – a sportolótól kell jönnie, nem a szülőtől.”

Fontos, hogy támogassuk az útjukat, de hagyjuk, hogy ők döntsék el, meddig akarnak elmenni. A sportszülő szerepe az, hogy lehetőségeket biztosítson, nem pedig az, hogy előre meghatározott eredményt kényszerítsen ki.

Záró gondolatok

Ha van egy tanulság ebből a kutatásból, akkor az a következő:

Azok a sportszülők, akik gyermekük ellenőrzése helyett inkább azok támogatására összpontosítanak, a legsikeresebb és legjobban beilleszkedett sportolókat nevelik.

Az eredeti cikk a “I love to watch you play” partner oldalunkon jelent meg!